MVP Summit, Redmond, 2007

1.nap

Ma végre tényleg az Exchange lett a főszereplő. Mit saccolsz, melyik verzió?
Nem találtad el: szinte mindenkit az Sp1 érdekelt. Hogy miért csak ennyi van benne? Hogy miért kötik a Longhornhoz a megjelenést, amikor nagyon fontos változásokról lesz benne szó – melyek nagy része ráadásul nem is Longhorn specifikus? (A válasz egyébként az volt, hogy ez üzleti döntés, a fejlesztők nem tehetnek róla.) Aztán jött, hogy miért lett elegük a Public Folderből? A választ nem részletezem, a mozdulatot és arckifejezést úgysem lehet szavakkal visszaadni.
Kihasználva a zűrzavart, egy agresszívabb MVP felhánytorgatta, hogy miért léptek vissza: miért álltak rá telephelyen belül az RPC-re az SMTP helyett? Én egyből elfogadtam a magyarázatot: a levelekből külön kell kibányászni a parancsot, az SMTP-nek adatbázisa van, külön motort kell neki fenntartani – az RPC egyszerűbb. A kérdező nem így tett, így volt egy kis ordítozás arról, hogy mi is számít evolúciónak. (Mondjuk nem ez volt a jellemző, inkább nagy összevigyorgások voltak, időnként beleszőve, hogy ugye mindenkinek van NDÁ-ja?)
Külön szép, hogy elméletileg ez egy szűkkörű előadás lett volna az Exchange2007-ről, architektúráról, szerepkörökről. Ehelyett egy gumilabda stílusú hapi kiült az asztal szélére és elrikkantotta magát, hogy „Hi guys! Let’s question!” – és már dőltek is a kérdések.

Egyébként tök jó nevek vannak a hallgatóságban: 50-60 ember, ebből eddig Petri-t és Lefkovics-ot sikerült beazonosítanom.

A masszív nemalvás azért meghozta a gyümölcsét, az első etap végén többször is leesett a fejem a padlóra. A mellettem ülő kövér japán se könnyítette meg a dolgom: gátlástalanul horkolt.

A szünetben kimentem egy kicsit a szabadba. Addigra már jeges eső esett. Egy kicsit álldogálltam benne, pusztán felébredési célzattal. Utána jött egy nagy akó kávé – meg a következő előadás. Négy ember – SCR, CCR projekt menedzserek – beszéltek volna SCR-ről, CCR-ről, DR-ről – de a főelőadó itt is elkövette azt a hibát, hogy az elején megkérdezte, van-e valakinek kérdése. Gyakorlatilag az első ppt-n nem jutott túl.
Nem is lenne ezzel baj – ha tudnék ennyire angolul. Az előadás megértése valahogy még menne – de az ilyen össze-vissza csapongások finom nüanszainak megértése jelen állapotomban heroikus kísérlet. A legtöbbször csak pislogtam bambán, hogy most meg min röhögnek.
De azért néhány dolog átjött. Körülbelül háromszor magyarázták el, hogy sem a CCR, sem az SCR nem backup – ezek rendelkezésre állást javítanak, semmi közük a backup/restore mókákhoz. Majd ezekután egy tudálékos angol MVP még egyszer megkérdezte ugyanezt. Látni kellett volna az illetékes PM arcát: többször is levegőt vett, hogy mond valami csípőset, majd mindig meggondolta magát – de nem jutott eszébe semmi udvariassági formula. (Egyébként sem nézett ki úgy, mint aki kettőnél többet ismer. És ebből az egyik a „How do you do” lehet.) Jól elpattogott a levegővétel/semmitmondás szélső értékek között.

Mondanom sem kell, itt is az SP1 játszotta a főszerepet, lévén, hogy az SCR ebben fog majd egyáltalán megjelenni. Naná, hogy ez nem tetszett a nagyérdeműnek.

Ja, hogy mi mit jelent?

  • CCR: Cluster Continous Replication
    Tulajdonképpen log shipping-ről van szó failover clusterbe telepített Exchange 2007 szerverek között. Láthatod, ez nem normális cluster, tulajdonképpen csak a tranzakciós logok replikálódnak egy megosztáson keresztül. Egy minden tekintetben kimerítő webcast sorozat elérhető itt.
  • LCR: Local Continous Replication
    Ugyanaz, mint az előbbi, de mégis más. Nem kell hozzá failover cluster, egyszerűen a log csak egy helyi merevlemezre másolódik biztonságilag. Látható, hogy ha a gép dől ki, akkor lőttek a biztonsági lognak is. És az is látható, hogy hiba esetén matyó asszonyok kellenek, akik visszakézimunkázzák az adatbázist.
  • SCR: Standby Continous Replication
    Gyakorlatilag arról van szó, hogy a teljes adatbázis – logokkal együtt – replikálódik egy másik Exchange2007 Sp1 szerverre. Ha az alapszerver megborul, egyszerűen berúgjuk az árokba – és már ott is van a helyettese. Részletesebben lásd itt. (Természetesen Russ is itt van. Fel is tette a kérdéseit. Szomorú vagyok, de a válaszokat nem értettem. Annyi rémlik, hogy a dumpsternél megzakkant a csapat, többen is kellettek, hogy összerakják a választ.)
  • DR: Disaster Recovery.
    Ezt azért tudhattad volna.

Ebéd után kettéváltunk. Az Exchange csapat egy része a levélpucolgatás mellett tette le a voksát (láttam köztük Jim Mcbee-t), a másik rész Evan Dodds-szal (Powershell project manager) félrevonult egy tárgyalóba Powershell-t vesézni. Én az utóbbi csapattal tartottam.
Elvonultunk egy félreeső szobába és családias hangulatú beszélgetés alakult ki. Előadás, az nem. Amikor azt mondtam, hogy „családias”, akkor nem egészen normális családra gondoltam: egy hapi meg egy nő igen keményen szívatta egymást – akár férj és feleség is lehettek volna. Mindenesetre az előadás után együtt távoztak. Volt olyan kérdés is, melyre a frappáns válasz annyi volt, hogy „Mars kifelé!” – de ezen mindenki jót derült. Én is, mert végre megértettem egy poént.
Nos, a beszélgetés során sok új dolog nem hangzott el, de az meglehetősen értelmesen. Többször láthattuk munka közben a demo ördögét (Evan valami frappáns szót használt rá, de olyan gyorsan mondta, hogy nem ragadt meg). Igazából az egész bemutató arra ment ki, hogy mi is az igazi erőssége a Powershell-nek, hol domborítja ki igazán a tudását. Nem, nem azokon a pontokon, ahol az 1.0 adminok elől elrejtett beállítások piszkálhatók. Éppen ellenkezőleg, pont az ő feladataikat könnyíti meg a tömeges módosítási lehetőséggel.
Persze ehhez ember kell, szálas. Az 1.0 admin nem fog shell parancsokat böngészni – ezzel szemben le fogja tudni futtatni az evolúció fejlettebb fokára jutott admin által írt szkriptet. (Ebből egyébként jött is egy kis vita. Biztonsági szempontből tényleg megrázó, hogy olyan ember kezébe adunk szkriptet, aki nem is tudja megállapítani, hogy az írás miről is szól – de a lefuttatásához meglesz a jogosultsága. Jellemző módon Evan még a kérdést sem értette. El sem tudott képzelni ilyen szituációt a valós életben. Azt mondta, hogy akinek ilyen szintű jogosultsága van, annak értenie kell a powershellhez.)

És tulajdonképpen ez volt az egész beszélgetés kicsengése. Aki előre gondolkodik, már most tanulja az Exchange 2007-et(1). Aztán pár hónap múlva, amikor megjelennek az égen az első fecskék és a többiek elkezdenek ismerkedni a termékkel, ő már a Powershell-t tanulja. Hogy tartsa a lépéselőnyt – hiszen az Exchange2007 adminisztrálás felső foka lesz a Powershell.

(1) Kivéve Fóti Marci. Van, aki képes egyből a Powershell-lel kezdeni.

2.nap

Ez egy érdekes kísérlet lesz. Megpróbálok úgy írni, hogy közben nem mondok semmit.
A mai fél napon ugyanis a két előadásnyi időben, sok apró előadásban az E14-ről hallhattunk érdekes dolgokat. Külön jó, hogy tegnap az Exchange2007 Sp1 volt terítéken – mintha a jó öreg Exchange2007 már nem is létezne.
Na most, E14. Gondolhatod, hogy itt tényleg harapnak az NDÁ-ra. Bár jó humoruk volt a srácoknak. Hagytak mindenkit fényképezni, nyomta is a plebs a fotókat a ppt-kről – aztán a végén megjelent a korábban már emlegett antipatikus főPM és udvariasan megkért mindenkit, hogy töröljék a képeket, mert különben gyorsított főbelövés.
Én viszont dacolok velük és írok a termékről. Kezdjük a legfontosabbal, a névvel. Az egyik MVP felrótta nekik, hogy az E12 után miért E14 a következő kódnév?
– Babonások vagyunk, azért – válaszolták – Baj?

És ha már a legfontosabb információt kiszivárogtattam, jöhetnek a kevésbé jelentősek is.

  • Például a stratégia. Az ugyanis látszik, és annyira nem is titkolják. Az Exchange2007 fogja törni az utat. Ha elkezdenek áttérni rá a cégek, az azt is jelenti, hogy elterjednek a 64 bites levelezőszerverek – azaz el lehet kezdeni igazi nagypályán focizni, jöhetnek a Datacenter kategóriájú levelezőszerverek. Mik is jellemzők erre a világra? Nagy teljesítmény, nagy rendelkezésre állás, fájdalommentes backup/restore illetve disaster recovery folyamatok. Azért valljuk be, mindegyik területen van mit fejlődnie az Exchange-nek. Fog is…
  • Nézegetem a jegyzeteimet… annyi mindenről jó lenne írni. De nem lehet.
    Azért nem tudom megállni, hogy a végére ne dobjak be egy sokkoló célozgatást. Az utóbbi évek alatt kezdted megismerni, megszelídíteni a Storage Group szervezésű adattárolást? Lassan kezdheted elfelejteni…

Most abbahagyom egy kicsit az írást, éppen dörömbölnek az ajtómon…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *