A nagy RSS írás

Kicsit távolról kezdem. Ha valakit untat az általános szöveg, addig nyugodtan vonuljon félre és olvasgassa a négyjegyű függvénytáblát.
Tehat RSS. Imádom. A legnagyobb találmány a szeletelt kenyér feltalálása óta. A betüszónak van ugyan feloldása – több is – de véleményem szerint a legelterjedtebb (Really Simple Syndication) is éppencsak fedi a lényeget. De induljunk ki ebből. Igazán Egyszerű Felíratkozás. Háát… a felíratkozás stimmel. De annak, aki nem tudja miről van szó, annak nem kicsit körülményes, mire berendezkedik és valóban egyszerűvé válik számára a tényleges felíratkozás. (Tapasztalataim szerint ez a kör lefedi a magyar netezők többségét. Jól képzett kollégák, akiknek maximálisan otthon kellene lenniük a neten, pl még mindig idegenkednek tőle.)

Mint sejthető, tulajdonképpen az információhoz jutás teljesen új módszeréről van szó.

A hagyományos felhasználó, ha kíváncsi valamire, akkor elmegy a megfelelő weblapra. Ha nem ismer ilyet, akkor bátran használja a Guglit MSN live search-öt, majd esetleg felíratkozik egy hírlevélre.
Nem rossz, de van rajta mit optimalizálni. Eleve a weblapok ma már ritkán statikusak. De félnaponként elmenni egy weblapra, be-benézni négy-öt aloldalra, hogy változott-e valami… macerás. Milyen jó lenne, ha a weblap értesítene minden változásról! És milyen jó lenne a webmesternek, ha mindez automatikusan történne! Nos, ez az RSS – vagy más néven feed. A kíváncsi ember felíratkozik az oldal feed-jére és a feed olvasó programja rendszeresen ránéz az RSS csatornára, majd leszedi a frissítést.

Nos, elhangzott az a szo, amely az egész technológia rákfenéjét jelenti: RSS olvasó program. Igen, külön program kell hozzá. Pontosabban, már nem. Azaz…

Jobb, ha tisztázzuk a lehetőségeinket.

  • Önálló kliens: ez volt a hőskorszak. Sharpreader, RSS Bandit, RssReader, FeedDemon, Omea… hogy csak azokról beszéljek, melyeket hosszabb-rövidebb ideig én is nyúztam.
  • Webes feed aggregator: ez a kategória sem mai gyerek: Bloglines, Newsgator, Netwibes, Google reader…
  • Beépített: Itt ugye minden azon múlik, mibe építik bele. Hűtőgépbe, kvarcórába még nem próbálták meg, legalábbis tudtommal nem. De webes programokba már igen: az újabb böngészők valamilyen formában tartalmaznak rss olvasót is, sőt a Firefox-hoz a beépített mellett felrakhatunk egy egész jó RSS kiterjesztést (Sage) is. Meg még vagy tizet. Másfelől, a levelezőkliensbe épített RSS olvasó sem hülyeség: ekkor az a koncepció, hogy az egyes frissítmények email formában érkeznek meg. Az Outlook2007 már beépítve tartalmaz RSS klienst, a korábbi Outlook verziókhoz az RSS Popper illeszthető.

Most, hogy végigmentünk a lehetőségeinken, látható, hogy ebből az írásból bizony egyértelmű frankókimondás nem lesz. Széles a paletta, sokféleképpen érhetjük el a feed-jeinket; nem mindegy, milyen platformról jövünk, nem mindegy, milyenek a szokásaink, mik a prioritásaink.
Jó hír, hogy ez a sűrű sötét katyvasz valamennyire azért átjárható: ha belemelegedtünk és összegyűjtöttük magunknak az első 10-100 csatornát, majd klienst szeretnénk váltani, az egész hóbelevancot ki tudjuk rakni .opml fájlba: ezt minden olvasó ismeri. (Így lehet megoldani azt is, hogy pl. otthoni gépünkön RSS olvasó programot használjunk, munkahelyünkön levelezőbe ágyazottat, nyaraláskor/esküvőnkön meg webes felületűt – úgy, hogy mindenütt ugyanaz legyen a csatornaválaszték. Ügyes dolog ez az opml – de egy dologra nem képes. Nem tudja átvinni az egyes feed-ekhez tartozó írások olvasottságának értékeit. Azaz ha hétvégén elolvastam 212 bejegyzést, attól még ezek a hétfő reggeli értekezleten sunyiban előszedett mobiltelefonon bizony olvasatlan bejegyzéseknek fognak tűnni.

Igazából erről a témáról rengeteget lehetne írni, tekintve, hogy nagyon sok megoldás létezik különböző kliensek összehangolására: például a Feedburner RSS olvasó fejlesztői szövetkeztek a Newsgator webes RSS olvasóval, így ténylegesen megoldható a szinkronizáció több gép között is, nem beszélve arról, hogy távoli internet kávézóban is megfelelő olvasottsági értékkel jönnek fel a csatornáink. És akkor ott van még a Google műhely, ahol folyamatosan reszelnek mindent, többek között a Google Readert próbálják belekalapálni a Gmail-be…

Szóval tényleg sokmindent lehetne írni, de én önző módon azzal a megoldással fogok foglalkozni, amely – számomra is meglepő módon – kezd elfogadható kompromisszumnak tűnni számomra.
Persze ehhez tudni kell, mik is a prioritásaim:

  1. Hibázás nélkül működjön. (Ciki, mi, hogy ezt így ki kell emelni.)
  2. Tudjak keresni régi írásokban, tudjak archiválni, méghozzá viszonylag egyszerűen.
  3. Legyen lehetőségem aggregált olvasásra – azaz pl. el tudjam olvasni egy oldalon, hogy egy kategórián belül milyen írások jelentek meg a legutóbbi olvasás óta.
  4. Ha egy írást utólag módosítanak, akkor a változás is megérkezzen hozzám, méghozzá úgy, hogy tudjak is róla.
  5. Ne legyen túl fájdalmas a többgépes használat.
  6. Legyen meg benne az offline olvasgatás lehetősége. Külön bónusz, ha az offline cuccot valahogy PDÁ-ra is tudom csalogatni.
  7. Részletesen konfigurálható legyen. Meglehetősen kifinomult olvasási szokásaim vannak, szeretném, ha az olvasó idomulna ezekhez.
  8. Végül ne kelljen hozzá atomerőmű, fusson el egy P4-es gépen, akár úgy is, hogy állandóan a háttérben van.
  9. Kategóriákba szervezhessem a csatornáimat, ha kell, több szinten is. Ne legyen bonyolult az átszervezés.

Nos, nem mondhatom, hogy nem vagyok igényes.
A fenti követelményeken a webes olvasók sajnálatos módon hamar elvéreznek. Egyedül az 5. pontot hozzák maximálisan és a 8. pontot is úgy-ahogy. A többiben… tragédia. Ettől függetlenül használom azért őket, de csak vész-vésztartaléknak: a Newsgator segítségével készül ez a csodaoldal a blogon (csak éppen lusta vagyok aktualizálni), a Netvibes-on meg a legfontosabb blogokat gyűjtöttem össze, arra az esetre, ha éppen távol vagyok mindegyik gépemtől.
De nem ez a kedvenc kategóriám. Évekig nem lehetett eltántorítani az RSS kliensektől. Ha visszaolvasol, láthatod is, hogy mindezeket a feltételeket egyedül az RSS kliensek tudják kielégíteni.
Elég szomorú, hogy nincs közöttük egy sem, amelyik mindegyik pontban legalább egy négyest kaphatna. Ellenben a legtöbbnél vannak olyan pontok, amelyekben simán megbukott a kliens.
Nem akarok itt végigmenni azon, hogy konkrétan melyik termék konkrétan hol bukik meg… a legutóbbi, az Omea, többször szétfagyasztotta a gépeimet, ha a háttérben hagytam, akkor piszkosul zabálta az erőforrásokat, egy idő után pedig elfelejtett frissíteni.
Mivel az Outlook minden gépemen, minden körülmények között fut, elkeseredésemben beröffentettem a beleintegrált RSS olvasót.
Lássuk mit tudsz, Dönci.
Hát, elsőre nem sokat. Konfigurálási lehetőség szinte semmi, a layer megjelenítés tragédia, az email alapú leszedés következtében az írások módosítás utáni újrafrissítése értelemszerűen nem működik… szóval nem voltam oda érte. De egyszer ráértem, belemásztam mélyebben.
És észrevettem, hogy nem is reménytelen a helyzet: a kicsike egész jól hajlítgatható, csak egy kicsit eldugták a beállítási lehetőségeket.

Vessük bele magunkat. Új feed felvétele nem nagy ügy, jobbklatty az RSS feed folderen, és már ott is van az Add New feed – illetve az Import opml.

Nagyítás

Javaslom, a menüpontok jelenléte ne csábítson senkit könnyelmű mozdulatokra. Először próbáljunk meg csak úgy felvenni egy feed-et.
Megtörtént? Oké, mehetünk tovább.
Próbáljuk meg beállítani a feed paramétereit, hiszen ez a legfontosabb teendő ilyenkor: hová kerüljenek az írások, milyen sűrűn frissüljenek… meg ilyenek. Jobbklatty. A fenébe… elromlott az egér. Akárhogy kattintgatok, csak a szokásos foldermenü jön fel.
Nos, a megoldás el van rejtve, egész pontosan a Tools/Account settings/rss feeds alá.

Nagyítás

Nem magyaráznám szénné az ábrát, elég érthető. Nézzük meg, mi van a Change gomb mögött.

Nagyítás

Itt azért vannak finomságok. És sajnos hiányosságok is.
Jó, hogy át lehet írni a feed nevét. (Ne röhögj, nem mindegyik kliens engedi. Bár a legviccesebb ilyen téren az Omea, amelyik minden frissítésnél kegyetlenül visszaírja az eredetit, bármire is írtad át.)
Nyilván lehet változtatni, hogy melyik folderbe érkezzenek az üzenetek. Mivel a cégnél erős postafiókméret-korlátozás van, így én az egész RSS katyvasznak csináltam egy külön pst-t. Igaz, így OWÁ-n keresztül nem látom, de ha távol vagyok, úgysem érdekel mind a 120 feed, a fontosabbak meg kint vannak a Netvibes-on.
Az első seggreülés a Downloads szekció láttán történt. Az még csak hagyján, hogy beállítható, hogy az írásokhoz csatolt anyagok is letöltődjenek. De a következő… azt mondja, hogy akkor is leszedi html formában a cikket, ha egyébként csak egy ízelítőt rakott ki a köcsög webfejlesztő a feedbe. Az utóbbi időkben én sorra hajigáltam ki azokat a csatornákat, ahol nem az egész írás került bele a feed-be… innentől vissza lehet venni őket, ugyanis lehet offline módon is olvasni a teljes írásokat.
Legalul pedig elfogadhatjuk, hogy a feed frissítése a webmester elképzelése szerint történjen-e.

Itt álljunk meg. Mi van, ha mégsem fogadjuk el és szeretnénk mi magunk állítgatni ezt a paramétert?
Nos, semmi probléma, Tools/Options/Mail Setup/SendReceive/All accounts/Edit – Itt látjuk baloldalt az RSS ikont is. Azaz az RSS csatornák frissítése ugyanolyan időközönként történik, mint a leveleink letöltése.
Persze, nem biztos, hogy ez jó is nekünk.
Akkor menjünk egy kicsit visszább, csináljunk egy külön Send/Receive group-ot az RSS feed-eknek. (Nyilván ekkor ki kell kapcsolni a levelezési csoportban a jelenlétüket.)
Ez már nem rossz, de mi van akkor, ha valaki feed-enként akar különböző frissítési időt beállítani? Nos, akkor le kell ülni azzal a – feltehetően erősen zöldfülű – valakivel és elmagyarázni neki, hogy ez hülyeség. Az ember egy idő után úgyis kategorizál és a kategóriákhoz rendel gyakoriságokat. Nálam ez úgy néz ki, hogy csináltam egy félórás frissítésű kategóriát és egy nyolcórásat.

Nagyítás

A csatornák besorolása úgy történik, hogy mindkét csoportba felveszem az RSS letöltést – és azon belül kapcsolgatom ki/be a feed-eket.

Nagyítás

Említettem, hogy van hiányosság is. Nos, nem is kicsi: nem lehet módosítani a feed URL-jét. Ha valahol változtat a webmester, újra fel kell venni a csatornát, majd folder szinten összemásolni a kettőt. (Próbáltam megkeresni, hogy hol tárolja ezeket a cuccokat a program, meg is találtam – de hiába írtam át direktben, valami mechanizmus visszaírta.)

Erről jut eszembe, a másolgatással óvatosan. Ha össze akarunk olvasztani csatornákat, akkor azt hiába játsszuk le folder szinten, az új írások továbbra is a régi folderbe fognak érkezni. Egész addig ez is lesz a helyzet, amíg a feed tulajdonságlapján nem írjuk át az útvonalat.

Hogy miért is kellene összeolvasztani csatornákat? Például hedonista gyönyörök okozása kedvéért.
Nézzük, hol is állunk jelenleg. Van egy csomó csatornánk, mindegyik külön folderben. Egy idő után nyilván kategorizálunk, alfolder kerül alfolderbe, az entrópia csökken. Csakhogy elesünk attól a remek kényelmi szolgáltatástól – melyet az RSS olvasók általában tudnak -, hogy egy kategóriára kattintva feltűnik az összes alátartozó csatornából az összes olvasatlan írás.
Ez bizony baj. Enélkül nem ér egy korhadt hajítófát az egész.
Szerencsére van megoldás – de ehhez meg kell változtatni a szemléletünket.
Felejtsük el azt, hogy egy feed – egy folder. Gyártsuk le a kategóriákat és hajigáljuk bele az összes odatartozó feed-et. Utána pedig a jobboldali panelben vegyük fel az oszlopok közé a blog nevét. Így már tényleg látjuk kategóriánként az olvasatlan írásokat. Ha akarjuk, dátum szerint rendezzük a bejegyzéseket, ha akarjuk blog szerint. (Megjegyzés: egyébként is javasolt az oszlopok között takarítani, az alapértelmezéshez képest eléggé eltérő a normális igény ebben az esetben.)

Alakulunk.
Volt egy másik kényelmi dolog az RSS olvasókban: be lehetett pl. állítani, hogy az olvasott írásokat ne mutassa. Beállítani itt is be lehet, egész konkrétan ráállunk a piszkálni szándékozott folderre, a View/Current view/Customize current view/Filter/More choices alatt ott is vigyorog, hogy ‘only items that are: unread’.
Azért ésszel. Nekem be volt állítva, hogy a Reading Pane alatt 3 másodperc után jelölje olvasottá a levelet. A fenti filter beállítása után úgy fogyott le pár másodperc alatt egy 300 olvasatlan bejegyzést tartalmazó folder nullára, hogy pislogni is alig volt időm. Ugye az egyik automatizmus olvasottá jelölte a leveleket, a filter meg csak az olvasatlanokat mutatta – és amikor olvasottá vált egy bejegyzés, a kurzor automatikusan a következőre ugrott.
Célszerű ekkor úgy beállítani a panel megjelenítését, hogy csak akkor legyen olvasott egy írás, ha elkattintunk róla.

Miután sokadjára szívtuk meg, hogy nem olvastunk végig egy írást, elkattintottunk – és amikor visszamentünk, már nem találtuk meg… el lehet gondolkodni a további finomításon. Különösen azért, mert van egy másik igény is: szeretném, ha a kiemelten fontos írások állandóan láthatóak lennének, függetlenül attól, hogy olvastam-e vagy sem.
A megoldás a kategorizálás környékén lesz. Hozzunk létre egy új kategóriát, mondjuk ‘Important articles’ néven – majd keressük meg, hol lehet összerakni a megfelelő szűrőfeltételt.
Menjünk vissza az előbbi filter panelhez. Gond egy szál se, a legfelső sorban ott van a kategória szerinti szűrés is, rögtön az ‘olvasatlan’ beállítás felett.

Nagyítás

Kattanjunk rá… majd csodálkozzunk. Nem fogunk látni egy bejegyzést sem. A magyarázatot meg fogjuk találni, ha visszamegyünk a szűrő beállításaihoz és kiválasztjuk az SQL fület: ott virít, hogy itt bizony AND kapcsolat van a két feltétel között. A korrigálás egyszerű és gyors: bekattintjuk, hogy közvetlenül szerkesztjük a kritériumot és átírjuk az AND szócskát OR-ra.

Nagyítás

Huh… nem mondanám, hogy egyszerű… de folderenként egyszer kell megcsinálni.
Vagy sem. Ha ugyanis elfelejtettünk egy írást bekategorizálni, később mégis szükségünk lenne rá, akkor nincs más, ki kell kapcsolni a szűrőt. Utána viszont újra le kell gyártani. De egy idő után nem gond, én már 5 másodpercen belül képes vagyok beállítani. (Igen, sajnos a szűrő hatással van a keresésekre is.)

No, beszéljünk még egy kicsit elvi dolgokról. Egyik ilyen, hogy mivel az aktuális levél email formában érkezik, így logikus, hogy ha neadjisten a szerző utólag módosít valamit, azt már nem látjuk.
Így lenne logikus. De nem az. Ugyanis itt nem egy email alapú RSS aggregátorról van szó, hanem egy RSS aggregátorról, mely email formában jeleníti meg az írásokat. Mi következik ebből? Az, hogy beállíthatjuk, hogy a módosított bejegyzéseket újként kezelje és ismét mutassa meg.

Nagyítás

Végül egy nagy szívfájdalom: a beépített html megjelenítő nem tud megbírkózni a rétegekkel. Böngészőből teljesen jól tördeli az oldalt az IE7, de a Reading Pane megbukik rajta.
Hogy érthetőbb legyen:

Nagyítás Nagyítás

A bal oldali a böngésző, a jobb oldali az Outlook. És ez különösen akkor kínos, ha sok ábra lett kiúsztatva jobb szélre.

Nos, ennyi. Immár két hónapja használom ezt a felállást, vannak itt is kényelmetlenségek, mert tökéletes RSS olvasó, az nincs – de eddig jól elvagyunk. Viszonylag kevés feed-et frissítek félóránként, a nagy többség nyolcóránként frissül, illetve programinduláskor. Ilyenkor belassul egy kicsit az Outlook, de a Desktop Search miatt egyébként is lassan indul – szvsz nem zavar.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *