Pecs kedd

Csütörtökről péntekre virradó éjjel van, én pedig a megérdemelt pihenésemet töltöm a padláson. A ‘megérdemelt’ jelen esetben nem üres szóvirág – tényleg megdolgoztam érte.

Szerdán ügyfélnél voltam. A tervezett munka aznapra két hyper-v host beüzemelése volt, négy-négy virtuális hálózattal, mindegyiken két virtuális gép, ezekből egy-egy tartományvezérlő egy új AD-ban. Semmi izgalmas, mondhatni rutinmunka.
Lett volna. Ha kedden nem küldött volna ki az MS 9-12 hotfixet. Mely hotfixek nem telepítés közben találják el a rendszeremet. De igazából még ez sem lett volna baj, windows update jelez, telepítés megtörténik, gépek újraindulnak és mindenki megy a dolgára. Csakhogy… homokszem került a fogaskerekek közé. Az egyik host gépen lement a telepítés, csak utána valahogyan elfelejtett szólni, hogy újra kellene indítani a gépet a telepítés befejezéséhez. Én meg nem vettem észre, mert menetközben – igen, a szokásos időhiány – már telepítettem a virtuális gépeket is, és a sok gép, sok windowsupdate közben nem jelzett be a vészcsengőm, miszerint elmaradt egy újraindítás. És az is hiba volt, hogy először nem faragtam be az összes virtuális hálózatot, csak azt, amelyiken keresztül a virtuális gépek elérték a belső hálózatot, meg a netet. Úgy voltam vele, hogy telepítés közben mindig van egy csomó holtidő, majd aközben jól elkonfigurálgatok.
És ekkor lépett be Alice csodaországba. A virtuális hálózatok megadásánál változatosabbnál változatosabb hibaüzeneteket kaptam. Hogy nem tudja létrehozni, mert még az előzőn dolgozik. Abszolút nem zavarta, hogy nem volt előző. De persze a hibaüzenet után mégis létrehozta. Ránézésre jól, de használni mégsem lehetett. Ráadásul volt, amelyiket létrehozta, volt, amelyiket nem. Én meg bőszen undóztam, töröltem… végül valami óriási káosz alakult ki a virtuális hálózatokkal. Már most szólok, ha azt mondja, hogy egy hálókártyára nem tud virtuális switchet rárakni, mert már van rajta, ne kezdjél káromkodni, hogy de nincs is – szinte biztos, hogy a nagy kavarásban bekattintva maradt a kártyán az MS virtuális switch szolgáltatás.
Nem akarom a végtelenségig szaporítani a szót, végül belavíroztam magam egy olyan helyzetbe, hogy a hyper-v szerint egy, azaz 1 virtuális hálózat sem volt, a network panelen belül meg látszott nyolc hálókártya: négy virtuális switch és négy virtuális kártya. Miközben a társgépen – mely az utolsó csavarig megegyezett ezzel – minden simán ment, ha nem is elsőre, de harmadikra. Fejvakargatás. Ilyenkor tiszta haszon, hogy kopaszodom, mert van hol vakarni. A nyolc kártyából egy sem hagyta magát törölni, a konzol, ahonnan törölhettem volna, meg egyiket sem látta. Jobb híján maradt a visszaút a kályhához: hyper-v eltávolítása, majd újra felrakása. Árnyalta a helyzetet a már létrehozott két virtuális gép. VHD félrementve, hyper-v le, gép újraindul – és csak itt, ekkor ugrott ki, hogy be volt ragadva 11 patch. Köztük egy csomó szutyok dotnetes.
Az újraindítás után már ment minden simán. A virtuális gépek könyvtárait inkább töröltem, aztán hyper-v vissza. Mielőtt bármit is csináltam volna, befaragtam a virtuális switcheket. Elsőre. (Ez maradt meg tanulságnak: addig nincs virtuális gép, amíg pöpecül nincs kész a virtuális hálózat.) A hálózat után jöttek a gépek, a vhd-t felismerték, evoé. Pusztán csak fél nap helyett egy egészet csesztem el a feladatra, ami nem lett volna baj, ha időmilliomos vagyok – csak most éppen nem.

Csütörtök reggel. Egy bonyolult tesztrendszert kell összehoznom, jövő hét közepén már vagy húsz demó fog futni rajta. Nyolc gép, DC-k, Exchange szerverek, internetszimuláció, mindenféle kliensek – nem egyszerű környezet. Csütörtök reggel kezdenék… és megint egyre hülyébb jelenségekbe futottam bele. Nem húzom az időt: néhány gépen elfelejtettem kikapcsolni a windows update-et, ezek magukra rántották a patch-eket. Nagyjából a tesztrendszer 70%-ánál jártam, eldönthettem, mi legyen: vagy rárakom mindegyik gépre a hotfixeket, bevállalva azt, hogy innentől a tesztrendszer nem lesz kompatibilis magával, vagy visszamegyek a legutóbbi snapshot-hoz (jó messze az időben) és újra végigcsinálom az azóta elkövetett lépéseket. A hotfixek mellett döntöttem. Nem nyert. Két gépre az istennek sem ment fel, csak jöttek azok a legendásan értelmezhetetlen windows update hibaüzenetek. Oké, hagytam a fenébe. Csak éppen eltelt a délelőtt. Ebéd után végigcsináltam az újabb feladatokat, majd visszaálltam – a patch-ek utáni snapshotra. Azaz visszaálltam volna, mert a környezet ezer darabra szakadt. A kliensek látták az Exchange szervereket, a szervereken lévő konzolok meg nem. A névfeloldás úgy ahogy volt, meghalt. Szenvedtem még vele pár órát, majd B terv – vissza ahhoz a pár nappal ezelőtti snapshothoz, amikor még minden jó volt. Itt gyorsan letiltottam minden gépen a windows update-et és eljátszottam az utóbbi napok laborgyakorlatait. Így jutottam el péntek hajnalban oda, ahol csütörtök reggel kellett volna lennem. Amivel nem lett volna semmi baj, ha nem lennék borzalmasan beszorulva a határidők közé és nem kísérte volna ezt a tevékenységemet eddig is felfoghatatlan mértékű balszerencse.

A legjobban jellemzi a helyzetet, amikor csütörtökön napközben éppen az égre néztem és arra gondoltam, vajon mi jöhet még – erre a szélvihar miatt elment az internetkapcsolatom. Elsőre meglepődtem, de aztán elismerően bólogattam: igen, ez egy pontos találat volt. Sok mindenre számítottam, ezek mind be is következtek – de a szélvihar… az igen. Abban van fantázia.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *