Month: March 2017

Hoppá

Ezt az írást érdemes alaposan átolvasni – és végiggondolni. Az internet alapműködését feszegeti a téma.

A lépések számottevő problémát jelentenek, a Symantec-csoporthoz tartozó CA-k (a Symantec, VeriSign, az Equifax, a GeoTrust, a Thawte, RapidSSL és más kisebb márkák) által kibocsátott tanúsítványok ugyanis széles körben elfogadottnak számítanak.
link

Azaz a Google, konkrétabban a Chrome felül fogja bírálni a fenti CA-k által kiadott tanúsítványokat, sőt, az is benne van a pakliban, hogy nem fogja elfogadni ezeket. Ugye te is észrevetted a VeriSign nevét a felsorolásban? Az sem érdektelen, hogy a Symantec válaszként beszüntette az RA programot, azaz innentől a fenti CA-k mellett nem működhetnek külsős RA szolgáltatók.

Az a szerencsétlen Edge

Már eddig is csak úgy fityegett. Adott valamennyi pluszt, de cserébe pénzt kért és komplikációkat okozott.
Most jött a bejelentés, hogy az MS támogatási elveiben változás történt.

  • A Windows Server 2016-ra telepített Edge szerver nem támogatott.
  • A Windows Server 2016-ra telepített Exchange antispam ügynökök nem támogatottak.
  • A korábbi Windows szervereken használhatod ezeket, de tudjál róla, hogy az a bizonyos Smartscreen – azaz gyakorlatilag a content filter szupertitkos algoritmusa – visszavonásra került, pontosabban, van, de nem frissül. Azaz nincs.

Mit tehetsz? Használd a Microsoft online megoldását, az Exchange Online Protection-t, vagy használj külső gyártótól származó offline megoldást.

Ennyi. A magam részéről annyira nem bánom. Az Edge jelentősége már régóta periférikus volt, az antispam ügynököket lehetett ugyan használni egy utolsó utáni védelmi vonalként, de a menedzselésük tragikus volt, hasonlóan a hatásfokuk is. Vegyük le a kalapunkat és egy perces néma csönd.