Annyi év, annyi cucli után nem igaz, hogy még mindig ilyesmiket csinálok. SCCM-et telepítettem és az istennek sem akart összejönni az SQL kapcsolat. Pedig lassan már a reménytelen dolgokat is kipróbáltam. Végül a Wireshark egyik csomagjának elemzése során vettem észre, hogy elgépeltem egy betűt az instance megadásakor. (Sccm vs scmm.) Mondhatni klasszikus.

Most azt kellene írnom, hogy amint javítottam a nevet, egyből hasított… de nem. Jó vicc, akkor nem töltötte volna ki a telepítés a délutánomat. Szexuált működni. Igaz, ekkor már tényleg a belső tűzfal volt a saras, amint kikapcsoltam, ment minden. Csak hát… ez nem annyira korrekt. Viszont nem tudtam mást csinálni: az SCCM folyamatosan lehetetlen RPC portokra kapcsolódott az SQL-en, olyanokra, melyeket komoly rendszerszolgáltatások használtak. Hiába korlátoztam én le az SQL-t statikus portokra, ha ennek a szerencsétlennek annyi más is kellett. Végül hagytam a francba, a két szerver között engedélyeztem az any-any kapcsolatot, így van is tűzfal, meg a kommunikáció is megy.
Majdnem azzal fejeztem be, hogy hurrá, tkp mindenki örül, de jobban belegondolva, ez inkább az a szituáció, amikor mindenki szomorú egy kicsit.