Category: 2007

Kliens trotyli, avagy hátrébb az agarakkal

2008-05-28 / / 0 Comments

Valljuk be, az embernek ritkán van lehetősége ipari környezetben pontos kisérleteket végezni. Meg lehet tervezni a kísérletet virtuális gépen… de köztudott, hogy a méretkülönbségek miatt nem számíthatunk arra, hogy az éles környezetben minden ugyanúgy fog menni, mint a laborban.
Amikor nemrég átállítottuk egyik ügyfelünk levelezési rendszerét Exchange2007-re, volt egy olyan időszak, amikor enyém volt a pálya. Rendes, ipari erősségű szerver dübörgött a gépteremben, 1 teszt user postafiókja volt csak rajta. Remek lehetőségem nyílt arra, hogy kimonitorozzam, 1 átlagos felhasználó mekkora terhelést okoz egy valós szervernek. Vannak rá ügyes perfmon counterek, ezek közül ez érdekelt engem konkrétan: ‘RPC operations per second per user’. (Természetesen nem a perfmon-ból vizsgálódtam, vannak az EMC-ben erre a célra felingerelt varázslók bőségesen a Tools menüpont alatt.) Nagyjából annyit illik erről az értékről tudni, hogy ha az értéke 0,25 fölé megy, az már gáz.
Ekkortájt hülyült meg a laptopom, időnként be-bevillantott egy-egy kékhalált. Mivel az Outlook-om cached módban ment, ilyenkor nyilván jönnie kellett egy ost adatbázis reparációnak is az újraindítás után. Nos, ezt is lemonitoroztam… és kikerekedett rendesen a szám: a mutató 0.41-re lendült ki.
Próbáljuk meg értelmezni:

  • Nyilván ahhoz, hogy a szerveren tárolt adatokat össze tudja vetni az ost-ben tárolt adatokkal, rengeteg információt kellett MAPI-n keresztül lerántania a szerverről. Márpedig a MAPI az RPC.
  • Valószínűleg az “extrém nagy” terhelés meg se kottyant a szervernek, hiszen egyedüli felhasználó voltam, azaz a “per second per user” érték lehetett nagy, de az abszolút terhelés bőven normálison belül maradt.

Ennek ellenére mégis érdemes elgondolkodni a számon. Sok felhasználó esetén nem tudhatjuk, ki milyen kérésekel bombázza a szervert: az ost reparálás mellett bejátszik a desktop search is, amennyiben beállítottuk, hogy az legyen a keresőnk az Outlook alatt, de ugyanígy bejátszik, ha alternatív keresőt – pl. lookout – használunk, bejátszhatnak archiváló szoftverek, bejátszhat egy CRM… bejátszhat minden, ami a postafiókot piszkálja. Ja, és bejátszhat a felhasználó is, pusztán azzal, hogy használja az Outlook-ját: levelez, megbeszélést szervez, kontaktok között keres.
A kérdés: mi történik, ha túlterheljük a szervert? Ha túl sok RPC kérést kap?

Alapvetően három viselkedési mód képzelhető el:

  • A szerver megpróbálja kiszolgálni az ígényeket, csak gyűjti, gyűjti… aztán halk sóhajtással összeszakad. A levelezés megáll.
  • A szerver, amikor észreveszi, hogy baj van, nem bír többet, nemes egyszerűséggel nem foglalkozik a bejövő kérésekkel, amíg nem lesz rájuk erőforrása. Ekkor néhány kliens fogja úgy érezni, hogy a szerver nem működik – dea többiek makacsul nyomulnak.
  • A szerver, amikor észreveszi, hogy baj van, akkor visszaszól. Egész pontosan azt fogja mondani a nagy terhelést okozó klienseknek, hogy lassítsatok be, nem bírom feldolgozni a kéréseiteket.

Nyilván az első mentalitás halálos. Nem szeretjük. A másodikat se túlzottan, de már megszoktuk: az Exchange szerver eddig ugyanis így működött. Eddig. Az Exchange 2007 SP1 viszont átváltott a harmadik módszerre. Ezt hívják úgy, hogy client throttling, azaz kliens fojtogatás.

Nézzük a részleteket. A szerver kezd lemerülni. Ekkor gyorsan beazonosítja, kik azok a kliensek, akik a legnagyobb terheléseket okozzák, majd küld nekik egy-egy pofabe üzenetet. Ezt úgy hívják, hogy back-off. Aztán mit mond erre a kliens? A nevelésétől függ.

  • Az Outlook 2007 kliensek úgynevezett ropBackoff üzenetet kapnak. Ebben benne van az az információ, hogy mennyi ideig ne próbálkozzanak új RPC kéréssel. De mi van, ha a kliens csak azért is próbálkozik? A szerver türelmesen küld neki egy újabb ropBackoff üzenetet, módosított időlimittel.
  • A korábbi kliensek nem értenék ezt az üzenetet, ezért nem is ezt kapják. Helyette a szerver a képükbe tol egy RPC_S_SERVER_TOO_BUSY üzenetet. Ilyenkor a kliens beállításától függ a várakozási idő. Alapban 1 másodperc. Aztán ha túl sűrűn kapja vissza ezt az üzenetet, akkor bontja a kapcsolatot és kiírja, hogy az RPC szerver nem elérhető.

Aki komolyabban is kíváncsi a jelenségre, perfmonból meg lehet tekinteni. A countert úgy hívják, hogy RPC Client Backoff/sec. Vigyázat, más nagyságrendeket fogunk látni, attól függően, hogy milyen klienseink vannak: ropBackoff üzenetek sokkal sűrűbben keletkeznek, pont a finomabb szabályozás érdekében. A normál értékek: Outlook 2007: 50/kliens, korábbi Outlook kliensek: 1/kliens. Azaz a korábbi kliensek csak 1 pofont kapnak, de az jó nagy.

Mi van még? Igen, lehet állítani azt a küszöbértéket, amikortól a szerver úgy érzi, hogy baj van. Természetesen registry varázslással. A magam részéről úgy vélem, átlagos környezetben erre nincs túl nagy szükség. Bízzunk a szerverben, csak tudja, mikor fárad el. Amennyiben valaki mégis állítgatni akarja, akkor ebben a cikkben megtalálja a szükséges matekozást.

Kinyírják SIS-t?

2008-04-04 / / 0 Comments

A szemetek.

De tényleg. Egy kicsit nem figyelek oda és majdnem lemaradtam egy érdekes fejtegetésről. Arról van ugyanis szó, hogy létezik az Exchange adatbáziskezelésében egy metódus, az a neve, hogy Single Instance Storage, azaz SIS. Vén, mint az országút, már az Exchange 4.0-ában is létezett. Az elv lényege az, hogy ha egy levelet több embernek is elküldtek, akkor adatbázison belül csak egy példány létezett belőle, a felhasználók postafiókjaiból pedig pointer mutatott erre az egy példányra.

Nos, az Exchange2007 esetében úgy döntöttek, hogy nem igazán van szükség SIS-re. Miért is? Először is a – maximálisan lehetséges – 50 adatbázis miatt. Ha ugyanis kellően nagy postafiókokat szeretnénk adni a felhasználóinknak, azt úgy tudjuk csak elérni, ha sok adatbázist hozunk létre. Mennyi értelme van ilyenkor a SIS-nek? Elég halvány, tekintve, hogy lecsökken annak az esélye, hogy a címzettek ugyanabban az adatbázisban lesznek. Ráadásul nézzük csak meg, mit nyerünk, mit vesztünk? Nyerünk merevlemezterületet, vesztünk adatkezelési sebességet. Mennyibe kerül a merevlemezterület? Bagó. Mennyire fontos a levélkezelés sebessége? Baromira.
Nem jó üzlet.

Ezért a fiúk nemes egyszerűséggel úgy döntöttek, hogy az Exchange2007-ben a levelek törzsére megszüntetik a SIS-t, egyesül a csatolásokra hagyják meg. És erősen gondolkodnak, mi legyen vele a következő verzióban.

Az a szerencsétlen public folder…

2008-04-02 / / 2 Comments

Rájár a rúd, rendesen. Persze, igazából még a Microsoft se nagyon tudja, mit csináljon vele.

Amikor kijött az Exchange Server 2007, azt mondták, hogy már csak megtűrt lett szegény. Nem is kapott GUI-t, csak parancssort. Aztán felhorgadt a népharag, az Sp1-ben beépült az Exchange Management Console-ba. De mindig ott lógott fölötte Damoklész kardja, hogy majd az E14-ben, na ott már úgy ki lesz hajítva az udvarra, mint macskát anyagcserélni.
Ehhez képest tegnap jelent meg egy írás az Exchange blogon, mely teljes mellszélességgel kiáll a Public Folderek mellett. Hogy persze. Támogatjuk. De azért ismerkedjél bőszen a Sharepointtal, Kedves Rendszergazda.
Nem egyszerű helyzet.

De nem is erről akartam írni. Hanem arról, hogy mi is a helyzet a public folder referrals beállításokkal az Exchange 2007-ben. Azaz mennyire lesznek virulensek a public folder eléréseink.

Messziről fogok nekifutni. Egészen az Exchange 2000/3 termékvonaltól. Sőt.
A Public Folderek némileg egyedi figurák egy Exchange rendszerben. Van nekik adatbázisuk, a szokásos .edb formátumban. Meg lehet adni, mely szervereken legyenek. De nem csak adatból állnak, fontos komponensük a hierarchia is. Igen, a folderszerkezet. Ez, ha jobban megnézzük, egy halom pointerből áll, ezek mutatnak a bináris .edb fájl megfelelő pontjaira.
A lényeg az, hogy külön-külön élnek. A hierarchia egységes, organizáció szinten. De adat, az nem feltétlenül kell, hogy ott legyen minden szerveren.

Ismerkedjünk meg még a Routing Group fogalmával. Ez gyakorlatilag a Telephelyet jelenti, Exchange szlengben. A Routing Group Connector (RGC) pedig a kapcsolat közöttük – azaz a gyenge, vékony, lassú vonalakkal elválasztott hálózati entitások között.

Nézzünk egy példát. Az Outlook kliensemből létrehozok egy új Public Folder alfoldert valahol, jó mélyen a struktúrában. Hol is fog ez létrejönni? Természetesen annak a szervernek a Public Folder adatbázisában, amelyiken a postafiókom van. De az új alfolder a hierarchiában egyből megjelenik, látni fogják Alaszkától Hódmezővásárhelyig, mindenhol.
Mi történik, ha valaki le akarja kérni a tartalmát? Ez leginkább attól függ, hogy én, mint adminisztrátor, mit állítottam be. Ugyanis a Public Foldereknél alfolder szinten állíthatjuk, hogy mely szervereken legyen belőlük példány – és mikor történjen a példányok között a replikáció.
Mondjuk, az van beállítva, hogy ne replikálódjon sehová. Ebben az esetben azok járnak jól, akiknek ugyanazon a szerveren – nevezzük AL-nak – van a postafiókja, mint nekem. Ők egyből hozzá fognak férni az alfolder tartalmához. Mi van, ha valakinek az én Routing Groupomban lévő másik szerveren van a postafiókja? Hát, a hierarchiát látja… és az ún. public folder referral megadja, hogy mely szerverek PF adatbázisában létezik ennek az alfoldernek tartalma is. Tehát ők szépen átvándorolnak AL-hoz a tartalomért.
Mi van, ha valaki egy másik Routing Groupból akarja elérni az alfolderemet? Attól függ, mi van beállítva az RGC-n. Ugyanis létezik egy egyállású kapcsoló: Enabled/disabled public folder referral. Ha engedélyezve van, akkor a másik RG-ből eljönnek az én szerveremhez a tartalomért. Ha nincs, akkor hibaüzenetet kapnak vissza.
Jó ez? Nyilván nem – és az egésznek nem is az a célja, hogy hibaüzenetet kapjunk vissza.
Az elsődleges cél a gyenge vonal védelme az elárasztás ellen. Ha a vonal annyira nem gyenge, akkor engedélyezhetjük a PF referral-t, nem fogja padlóra küldeni, ha sokan lesznek kíváncsiak az alfolderemre. Ha viszont gyenge, akkor más stratégiát kell választanunk: azt mondjuk, hogy az alfolderemet lereplikáltatjuk egy másik szerverre a távoli RG-ban, méghozzá úgy, hogy csak este engedélyezünk replikációs forgalmat. Ekkor nyugodt szívvel tilthatjuk le a konnektoron a PF referral engedélyezést, hiszen minden lent lesz a lenti szerveren, ami kell. Nagyjából 24 órán belüli állapotban.

Így játszhattunk a régebbi Exchange rendszerekben. De mi van az Exchange 2007-ben? Hát, Routing Group, például nincs. Értelemszerűen RGC sincs. Akkor mi szabhat határt a public folder referralok burjánzásának?
Az RGC utódja. Az Active Directory IP Site link.

Tippeljünk!
Vajon az Active Directory IP Site linken tudunk-e Exchange Public Folder referral-t szabályozni?

  • Nem. Hogyan nézne már az ki? AD linken Exchange tulajdonság? Olyan lenne, mint hajszárítóval permetezni.
  • Miért ne? McGywer például egészen biztos, hogy permetezett már hajszárítóval. Gondoljunk csak bele, Exchange telepítés előtt lemegy egy sémamódosítás. Miért ne módosíthatná ez az IP Site link objektum definícióját úgy, hogy kiegészíti Exchange specifikus tulajdonsággal? Hiszen meg is teszi, ha EMS-ből lefuttatjuk a get-help set-adsitelink -detailed parancsot, láthatjuk, hogy az Active Directory IP Site linknek lett olyan tulajdonsága, hogy exchangecost, meg maxmessagesize.

Nos, melyikre tippelsz?
Sajnos az első. Elméletileg semmibe sem került volna felvenni egy igen/nem jellegű tulajdonságot az IP Site link objektumra – de nem tették. Csak saccolni tudok: tervezéskor nem is számoltak a Public Folderekkel. Csakhogy az élet máshogy döntött, Public Folderek bizony lesznek.
Korlátozhatatlanul.
Akkor mégis, mit tehetünk, hogy a Patagóniában létrehozott alfolder tartalmáért ne menjen el mindenki, aki pl. a calcutta-i részlegünknél dolgozik?

  • Előremenekülünk. Ha eddig nem is volt a cégünknél megtervezett PF replikáció, akkor mostantól lesz. Megtervezzük, hogy minden Active Directory site-on, ahol van legalább egy Exchange 2007 szerver, melyiken legyenek ott a site leginkább használt Public Folderei. A replikációt mindenhol úgy időzítjük, hogy akkor történjen, amikor a vonalon alacsony a forgalom.
  • Minden postafiók adatbázison van egy olyan beállítás, hogy azoknak, akiknek ebben az adatbázisban van a postafiókjuk, melyik legyen a default public folder adatbázisuk. Értelemszerűen ez mindenhol a Routing Group PF szerverére kell, hogy mutasson.
  • Természetesen ezzel nem zártuk ki a Routing Group-ok közötti PF elérések forgalmát. De minimalizáltuk. Ha már megtiltani nem tudjuk.

Tíz körömmel kapaszkodva

2008-03-24 / / 0 Comments

Beindítottuk ezerrel a mozgatásokat. Elindultak a Public Folderek és elindultak a felhasználói postafiókok is; a cél az volt, hogy a régi szerverek adatbázisai teljesen üresek legyenek. (Eltekintve egy darab régi szervertől, mert onnan tudtuk elérni a PF adatbázist. Az Exchange 2007 SP1-gyel egyelőre még nem akartuk bonyolítani a rendszert.)

Nem is lett volna ezzel semmi baj… csakhogy az előállt káosz nem működött. Hiába lett alaposan végiggondolva, hiába sikerültek a műveletek előtti tesztek, a valóságban teljesen érthetetlenül alakultak a dolgok. Bizonyos elérések működtek, bizonyos elérések nem. Ha teszteltünk egy elérést, működött, ha használni akartuk a postafiókot, akkor nem. A free-busy mátrixon annyi lyuk volt, mintha sörétespuskával durrantottak volna bele – ráadásul a minta is illogikus volt.
Más lehetőségünk nem lévén, előre menekültünk. Közöltük mindenkivel, hogy _nem_ fogunk hibákat javítani és nem fogunk a rendszer stabilizálásával foglalkozni – ehelyett amilyen gyorsan csak lehet, lepörgetjük a mozgatásokat és kihajítjuk a régi Exchange 2000-es szervereket. (Amilyen gyorsan csak lehet… persze a Public Folderek nem arról híresek, hogy túlzottan kapkodnák a seggüket – és akkor még nem is beszéltem a postafiókmozgatások egyeztetéséről.)

De végül csak elértünk odáig, hogy üres lett a vidéki Exchange 2000 szerver. (Mondjuk, az üres enyhe túlzás: a PF instance-ok között még ott volt egy OAB folder; egy olyan, melyen már nem volt beállítva a kérdéses szerver, mint tulajdonos.) De ettől még nekimentem. Control Panel, Add/remove programs, Exchange 2000, remove. Végigmentünk a varázslón, szervízek leálltak… majd kiírta a következő borzasztóan szellemes üzenetet, minden eltávolítandó szolgáltatásra külön-külön.

Setup failed while (error 0×8000FFFF: An unexpected error occurred.)

Additional information:
An unexpected error occurred.

Ízlelgessük. Garantáltan nem fake, tényleg képes volt az alkalmazás egy ilyen hibaüzenetet a képembe tolni.
Ekkor még nem voltam igazán ideges. Amit az utóbbi években nem tanultam meg Exchange szerver likvidálásból, azt már nem is érdemes tudni. Őszintén szólva, nem is számítottam gyors sikerre.

Elkezdtem a skálázást.

1. Idézet magamtól:

A következő objektumon – CN=Configuration,DC=SUBDOMAIN,DC=DOMAIN,DC=COM\CN=Services\CN=Microsoft
Exchange\CN=EXCHANGE\CN=Global Settings\CN=Message Delivery – meg kell keresni az msExchAdminMailbox tulajdonságot. Ennek értéke mondja meg, melyik felhasználóhoz van hozzárendelve a postmaster mailbox. Ha ez megvan, akkor adsieditből megnyitjuk a felhasználó objektumát és meglessük a HomeMDB tulajdonságát. Ha ez a letörlendő szerverre mutat, akkor töröljük. Ha nincs már meg a felhasználó, akkor az msExchAdminMailbox tulajdonságnál adunk meg egy másik felhasználót.

Megkerestem. Teljesen szabályos felhasználót találtam, másik Exchange szerveren lévő postafiókkal.

2. KB279202. Itt találunk különböző módszereket arra nézve, hogyan állapíthatjuk meg, mely felhasználók ragadtak be láthatatlanul egy postafiókba. Végigzongoráztam mindegyik módszert, de nem találtam semmit.

3. Teljes gőzzel beindítottam a guglizást. Rengeteg hivatkozást találtam ugyan rá, de… ezek nagy része más – de azonos kódú – váratlan hibára utalt, a maradékban pedig valami kérdező feldobta egy listára a hibát… aztán néma csend. Senki sem tudott értelmesen válaszolni.

4. Abbahagytam az internet faggatását és használtam egy kicsit a józan eszemet. Mint az közismert (hogy mondta, Safranek?), minden adatbázisnak van egy homemdbbl tulajdonsága, mely tulajdonképpen egy backlist. Egy tömb, mely azon felhasználók DN értékeit tartalmazza, akiknek a homemdb tulajdonságának az értéke az illető adatbázisra mutat. (Azért backlist, mert a visszanyalás automatikus.) Ebből halálpontosan lehet tudni, ténylegesen kik tartoznak még az adatbázishoz. De akárhogy is néztem, mindenhol csak a system felhasználókat találtam, azokat viszont, ahogy Evan is írta, nem érdemes törölni. Nem akadályozzák meg az uninstallt.

5. Maradt volna a durva kiherélés, amelyről itt már írtam. Nem tudom, ki hogy van vele, de én irtózom az ilyesmi brutális módszerektől. Nyilván végső menedékként jó, ha vannak ilyen eljárások is… de kérdés ugye, hogy mennyire lesz megbízható a későbbiekben egy ilyen szétkurkászott szerver. És ezen még fájlszerver volt, mentőrendszer volt… meg mittudomén. Mint ahogy egy erőforráshiányos vidéki telephelyen illik.

6. Nézegettem, nézegettem azt a hibaüzenetet… aztán egyszer csak megtaláltam a gördítősávot – és előjött a hibaüzenet folytatása. Ránézésre valami debug jellegű dolognak tűnt – de nézzük már meg alaposan azt a folyamatot, ahol elhasaltunk.

Function:
CComExchSetupComponent::HrPromptForCDIfNecessary
CComExchSetupComponent::Install

HrPromptForCDIfNecessary – mintha azt mondaná, hogy cédét kér. És mivel nem kap, ezt unexpected (váratlan) hibának tartja. Nézzük csak meg, mi lenne, ha nem a Control Panelből indítanám az eltávolítást, hanem telepítőcédéről? Mi kell ehhez? Telepítő média. Exchange 2000. Péntek délután. Az ügyfélnél. Helyi rendszergazda roppant lelkes, előtúr valahonnan egyet. Igenám, de ez egy vidéki szerver, márpedig a sávszélesség finoman szólva sem acélos. Telefon a vidéki embernek. Ő is talál egy Exchange 2000 telepítőcédét valahol. Amikor elhűltem ekkora mázli láttán, blazírtan megjegyezte, hogy a cédé ott volt közvetlenül a Windows 3.11 telepítő floppyk mellett. Atyám.
A puding próbája az evés. Cédé bele a meghajtóba, telepítő elindít – hibátlanul végigmegy. A szerver megszűnt a továbbiakban Exchange szerverként létezni.

Gondoljuk végig még egyszer, mi történt? Egy program elindult, elkezdett leszedni egy alkalmazást, majd kellett volna neki néhány fájl egy cédéről. Mit csinált? Nem, nem mondta azt, hogy “b+ haver, told már be azt a cédét”, hanem ehelyett beleordította a nagyvilágba, hogy “unexpected error”, majd elszállt. Csak gratulálni tudok mindenkinek, aki részt vett eme csodálatos kód megírásában.

Azt hittem, ebben a projektben többször már nem harapok bele az asztallapba.
Tévedtem.

Tüskék a köröm alá

2008-03-10 / / 0 Comments

Nem is tudom, mikor lesz ennek vége. Az ember azt gondolná, most már minden menni fog a maga útján, semmi extra, semmi meglepetés.

Ja.

1. tüske:

Tesztuser hív estefelé. Nem megy az OWA hozzáférése. Belépek, ránézek a szerverre: Ó Irgalom Atyja, ne hagyj el. Az Exchange szolgáltatások több, mint a fele nem megy. Csoda, hogy napközben használni tudtuk. Aztán eszembe jut, hogy nem is. Például az otthoni postafiókomba küldött tesztlevél sem érkezett meg. Nézzük csak, mi van a queue-ban? Azt mondja, balhé – mert hogy nem tudja megnyitni. Miért? Mert állnak a szervizek.
Ezt jól körbejártuk.
Újraindítás.
Service szeretkezik újraindulni.
Azt mondja, kevés neki az idő. Pedig tőlem még próbálkozhatna…
Gugli.
Ha annyiszor lenne egymillióm, ahányszor leírtam ebben a sorozatban a nevét, már az enyém lenne a cég.

És igen… meg is lett. (Néha tényleg úgy érzem, a szakmámban a legfontosabb képesség a keresnitudás a neten.)

Cikk elolvas, székről leborul. Hát, azért már… mégis. Fiúk, ez nagyon durva volt.

Azt mondja, hogy a .Net2.0 programok már digitálisan alá vannak írva. Derék. Csakhogy a tanúsítvány része a CRL (Certficate Revocation List) elérhetősége is. Márpedig a .Net2.0 program minden induláskor leellenőrzi, nem vonták-e időközben vissza azt a tanúsítványt, amellyel őt aláírták.
Pontosabban… ellenőrizné, ha tudná. Ha volna a gépnek internet elérhetősége.
Gyors ellenőrzés… nahát, ennek a szervernek éppen volt. Akkor mi lehet a baj?

Hát az az átok WinHTTP.

Már egyszer keresztbeakadt a torkomon egy windowsupdate mókánál, most megint belémkötött. Az ugyanis egy dolog, hogy te a böngésződből tudsz böngészni, ha beállítottad a proxy beállításokat – de ugyanezt WinHTTP rutint használó szolgáltatások (BITS, .Net2.0 programok) alapból nem látják. Neked kell a proxycfg programmal beállítanod, vagy egyszerűen csak a ‘proxycfg -u’ parancs segítségével az Internet Explorerből átmásoltatnod.

Átmásoltattam, a szervizek be is indultak, mint a kisangyal.

2. tüske:

Már úgy nagyjából muzsikál minden, de a vidéki telephelyen nem működik az OWA. Az ügyfél csak egy internetkijáratot szeretne, a cég központjában. Minden tartományban, minden telephelyen van legalább egy CAS szerver, tehát az OWA proxy-nak kutyakötelessége lenne működnie. Egyik tartományból a másikba megy is, de egyik telephelyről a másikra az istennek sem. Ezt írja:

Outlook Web Access is not available. If the problem continues, contact technical support for your organization and tell them the following: There is no Microsoft Exchange Client Access server that has the necessary configuration in the Active Directory site where the mailbox is stored.

Most az egyszer a guglipower sem működött, mindenféle hülyeségek jönnek fel. Töröljem le a CAS szerepkört, töröljem le az IIS-t, telepítsem újra az IIS-t, telepítsem újra a CAS-t, persze közben áldozzak kecskét is keresztútnál. Valahogy nem volt kedvem ennyire vajákolni.
Még szerencse, hogy emlékeztem rá, az Exchange blogon boncolgatták rendesen ezt az OWA proxy témát. És igen, az egyik cikkben ott is van konkrétan az én hibaüzenetem. A megoldás sem bonyolult: engedélyezni kell a becélzott CAS szerver OWA virtuális könyvtárán az Integrated autentikációt. Megnéztem az IIS menedzserben, tényleg nem volt bekattintva. Ihaj. Bekattintottam, persze le is csorgott az alatta lévő könyvtárakra. Vártam egy kicsit, újabb próba.
Innentől kezdve belülről sem működött az OWA, átirányítás nélkül. Miaf. Azt mondta, hogy 440 Login Timeout.
Visszaállítottam az eredeti állapotot – az alkönyvtárakon is – de nem javult meg a helyzet. Ebből emberhalál lesz.
Gugli. Megint.
A találat kissé vajákolás szagú, de talán jó lesz. OWA virtuális könyvtár letöröl, pihen, újra létrehoz. És igen, ismét nem működik az OWA proxy, de legalább már eltűnt a hibaüzenet.

Akkor kezdjük előlről. Mi lehetett a probléma? Hát persze, kellett nekem az IIS adminból állítgatni, amikor van beállítási lehetőség az Exchange Management konzolból is! Gyors teszt: átírtam az autentikációt az IIS adminból – nyilván nem jelent meg az átállítás a címtárban. Ahhoz a konzol kell. Jaj. A lustaság. Vegyük észre: hiába van a jó jogosultság beállítva a virtuális könyvtáron, ha az nincs lekönyvelve az AD-ben, akkor nem működik. A fogadó CAS nem veszi a fáradtságot, hogy kontaktáljon a távoli CAS-sal, megnézi a címtárat és elhiszi azt, amit ott talál.

Gyors nagytakarítás, OWA újból le, majd fel, az InternalURL paraméter újra bevésése – a new-owavirtualdirectory parancs alapértelmezésben kihagyja – majd egy óra várakozás. Zöld tea, darts. Élni tudni kell.

És működik. Én már ideges sem vagyok.

Konnektória

2008-02-27 / / 0 Comments

Ez az írás már hetek óta itt aszalódik a piszkozatok között, de valahogy úgy éreztem, hogy ábra nélkül nem igazán lenne élvezhető. (Nem mintha azzal valami nagy mámor lenne.)
Mostanra készült el.

Nagyítás

Értő szemű olvasók gondolom kapásból kiszúrják a hibát: igen, egy budapesti Exchange2000 szerver és egy vidéki Exchange 2000 szerver ugyanabban a routing groupban van, dacára annak, hogy egy igen vékonyka WAN vonal feszül a két telephely között.
Hát, igen. Exchange 2000 alatt még lehetett ilyesmit csinálni. Az Exchange 2007 alatt már nem annyira, az ugyanis routing group-ok helyett az AD telephelyeket használja.
Ezzel el is érkeztünk a rajzon található kaotikus állapothoz.

Igen, kénytelen voltam extra konnektorokat beledöfni az organizációba – ha el akartam kerülni azt, hogy vidék a vidékkel Budapesten keresztül levelezzen. A postafiók migrációról már nem is beszélve.

Össze is raktam. Át is migráltam 3 szerencsétlent a BP2-XCH2000 szerverről a BP2-XCH2007 szerverre. Meg is halt a levelezésük, legalábbis bizonyos irányokba.

Mi történhetett?
A Winroute látott valami konnektorszerűséget, méghozzá működőnek látta. Csak éppen unknown objektumként. De azért arra küldte a leveleket – csakhogy azok nem jutottak el odáig. (Megragadom az alkalmat, hogy itt is rúgjak egyet a Message Tracking Centerbe. Sokkal rosszabb lett, mint az Exchange 2003-ban volt.)
A levelek ott álltak a queue-ban. Dühömben levertem minden extra konnektort – a levelezés hamarosan be is indult, igaz bejárta a fél világot a levél, mire kitalált.
Menetközben jött az újabb sokk: a tesztuserek emailcíme evolválódott. kovacs.bela@leany.hu -> bela@leany.hu

Slatty. Ez az a hang volt, amikor a fejemre csaptam. Hát, persze. Email address policy – mint korábban is írtam, adatbázis szintre. Csakhogy a userek átkerültek másik szerverre, másik adatbázisba, mely még nem szerepelt a házirendben. A default policy meg – most nem részletezendő okból – ilyen idétlenke.
Kivettem, hogy ne essen a userekre a policy, emailcím visszaír, eredmény vár.
Semmi.
Szokásos körök: RUS (bár itt már nem kellene), OAB generálás, OAB lekérés gyakorisága 1 perc, SCP? Mindegyik CAS-ra leellenőriztem. Jöhetett a szokásos keresztúton kecskeáldozás, közben állandóan nyomkodva az outlookban a download OAB gombot. Semmi.
Adsiedit, összes DC-ről megnézve a proxyaddress tulajdonságot. mindenhol jó. Ldp-vel belekukkoltam a GC adatbázisába, jó.
Hol a francba ragadt be az a hülye emailcím?
Aztán egyszer csak eltűnt a 3 tesztuser a GAL-ból. Újabb rángatózások, majd leesett, hogy most ért körbe a lebontott konnektor hatása. (Ekkor indult be a levelezés is.)
Új konnektorokat álmodtam magamnak. (Más színes tintákkal szokott.)
Semmi javulás.
Küldtem néhány tesztlevelet. Megkapta. A benne lévő cím jó. Reply. Elment. Majd visszajött, hogy nincs olyan címzett, hogy bela@. Miért??
Aztán valahonnan beugrott, hogy minden felhasználónak, még a postafiókkal nem rendelkezőknek is van olyan tulajdonságuk, hogy ‘mail’. Eddig úgy tudtam, hogy csak megjelenítésre szolgál. Azért ránéztem. Bakker, ott volt. Létezik ugyanis egy automatizmus, mely amikor policy változtatja meg a default emailcímet, akkor átírja ezt a tulajdonságot is. Ha én, manuálisan változtatom meg, akkor nem. És úgy látszik, mégis van szerepe.
Átírtam, megrángattam a szálakat, hamarosan meg is jelentek a jó címek a GAL-ban. Méghogy öreg kutya nem tanul új trükköket….
De az OAB letöltés továbbra sem ment. Google. Néhány óra szenvedés. Aztán összedobtam egy új profilt (az egyik tesztalanynak) a gépemen. Működött. Tehát az outlook profilban romlott el valami. Remek. Új profil, kismillió új beállítások, új ost. Mondjuk, ki nem szarja le. Működik.

Csak a nyolc terminálablak bezárása eltartott egy negyedóráig.
Hajnali fél kettő. Mehettem haza.

Mondjuk nem aludtam jól. Valami zavart. De még reggel is. Éreztem, hogy nem kerek a történet.

Másnap reggel folytattam a levélküldési teszteket. Volna. De nem működött sem a Free/Busy, sem az OAB elérésem. (Ja, nem mondtam: az egyik teszt postafiók az én tesztfelhasználóm volt.) Agyalások, gyötrések. Valamiért nem fordul a dög a CAS-hoz – legalábbis nem jön fel a selfsigned certre figyelmeztető ablak. Próbaprofil másik – tegnap szintén elkutyult – felhasználóval. Működik. Azaz az én mapi profilomba ragadt be valami szemét. Csináltam magamnak egy újabbat. Aztán a sokadik OAB letöltési kisérletnél egyszer csak megjelent a CERT ablak. Onnantól már a régi profilomból is ment. Idióta.

Most már tényleg levelezési tesztek. Gáz: nem tudtam vidékre levelet küldeni. Visszafelé ment. Nyomozás. Winroute: A konnektor megint ledőlt. Letöröltem a francba. Nem változott semmi. Ilyen nincs. Most már csak az IP site link ívelt át a telephelyre, a címtár replikáció működött, de az Exchange routolás nem. Set-adsitelink, költségek különválasztása, akkor sem.

Ekkor tettem meg azt, amit jóval korábban kellett volna: oda-vissza telnet 25. Lefelé nem ment, lent viszont egyik szerverről a másikra igen. Tűzfal!! – ordítottam fel. Jött is egy tűzfalas ember. Elkezdtem demonstrálni neki:
– Látod, nem megy a 25 port. De ha teszem azt, a 135-öst adom meg, akkor sem… – mondtam, miközben pörgött a kezem… és a 135-ös port átment.
– Igen? – nézett rám kérdőn az ember.
– Any/any van? – hebegtem.
– Persze – bólintott.
– Bocs.

Mi a retek lehet? Transport szolgáltatások futnak. – Receive connector! – csaptam a fejemre. Autentikációk rendben. Network… és akkorát csaptam a fejemre, hogy lefordultam a székről. Egy, azaz egy szám el volt írva a három IP range közül az egyikben a Default smtp receive konnektornál. Így onnan nem fogadott el kapcsolatot. Ez a range pont az egyik pesti LAN volt, két Exchange szerverrel. Ráadásul következetes voltam: a tervben – a jól kidolgozott tervben! – gépeltem el a számot, és utána már mindkét helyen ész nélkül írtam be a rossz értékeket az implementáció során.

Innentől már csak a törmelékeltakarítás volt hátra. Mindent visszaállítani az eredeti elképzelés szerintire. Az összes CAS disztributálja az OAB-ot. Ekkor viszont nem megy az, hogy cegnev user belép a leánynál és letölti az OAB-ot. Szomorú lettem. Végül az lett, hogy anonymous autentikáció az autodiscovery, ews (availability) és oab website-okon. Igen, hőbörgött… de legalább működött.

Persze az OWA továbbra sem ment a vidéki telephelyen – de minden más, mint a svájci óra.

A betervezett döbbenet

2008-01-31 / / 0 Comments

E-he. Azt hittem, már nem lesz miről írnom. Tévedtem. Van. Csak már nem olyan sok.

Az egyik az a bizonyos ékezetes probléma. Hát, az bizony nem oldódott meg, pontosabban nem úgy, ahogy szerettük volna. A német mérnök ugyanis, miután kijelentette, hogy az Exchange 2007 eltérő viselkedése by design és az ügyfélnek kell újrafordítania a programját, keresztbe tette a karját és várt. Én ugyan célozgattam rá, hogy foglalkozhatna azzal is, hogy miért nem lehet állítani a locale paramétert a Mailbox szerveren, de a füle botját sem mozgatta. Aztán az ügyfél megmozgatott minden követ, felvette a kapcsolatot azzal a külső fejlesztő céggel, aki anno a programot készítette, megolajozta a folyamatot egy kis zsével, újrafordították a programot – és most már jó. Eset lezárva – még csak bug report sem lett belőle. Aztán nem győzött csodálkozni a customer survey hapi, hogy csak úgy röpködtek részemről a hármasok.

A másik… hát, az jó nagy égés volt. Az előző írást ott fejeztem be, hogy leállítottunk minden észnélküli kapkodást, szépen felmértük a terepet, megterveztem mind a rendrakást, mind a további lépéseket. A rendrakás egyik lépése az volt, hogy az AD integrált DNS zónákat átpakoljuk a domain partícióból az applikációs partícióba. Ez egy logikus lépés, így ugyanis a DNS rekordok nem terhelik a GC replikációt.
Megcsináltam. Természetesen bejelentések folyamatosan jöttek az ügyféltől, mint mindig. A gyerektartományban nem működött az OWA – de az mindig is trágya volt. Időnként belassult az ügyfél befelé jövő levelezése. Felhívtak. Visszakérdeztem: hol lassú? – Hát, a unixos smarthost és a nem általunk támogatott brightmail között. Akkor? – kérdeztem vissza, talán túl ingerülten is. Jó, jó – mondták, csak úgy érdeklődtünk.
Ment tovább az élet. Aztán jött egy újabb telefon a helyi rendszergazdától. Hogy mi a jó francot csináltam a DNS zónájukkal? Mondtam, hogy terv szerint átraktam az applikációs partícióba. Miért? Mert megtalálták a hiba okát – közölte – A külső rendszerek számára ugyanis megszűnt mind a cegnev.hu, mind a leany.cegnev.hu zóna. Azt is megtalálták, hogy azért, mert az összes zónáról törölve lett az a pipa, mely engedélyezi a zónatranszfert. Bang. A pofám fémes reccsenéssel szakadt le. Ennyit az alapos tervezésről. A fene sem gondolta volna, hogy azzal, hogy áthelyezem máshová a zónát, valami ellenállhatatlan kényszertől vezérelve a zóna beállításait is megváltoztatja valami idióta mechanizmus. Rémálom… de le kellett nyelnem a békát. Végül is… én nem gondoltam rá a tervezéskor. Persze ennyi erővel arra is gondolhattam volna, hogy a gombra kattintáskor zöld koboldok törnek ki a My Computer ikonból és magukkal ragadják az egérkurzoromat, majd perverz leveleket küldözgetnek a nevemben a nőnemű munkatársaknak.
Hogy még nagyobb legyen az égés, tudni kell, hogy az ügyfél hatalmas erőket ölt bele a probléma megoldásába. Network-ös szakemberei hihetetlen méretű logokat túrtak át. A tűzfalas ember napokon keresztül bogarászta a szabálylistákat. A unixos emberük órákon keresztül reszelgette a smarthostot. Az ügyfél összes informatikusa a problémán pörgött, durván két napon keresztül.
Így amikor kiderült a jelenség oka, biztos lehettem benne, hogy az ügyfél összes informatikusa egyszerre csapott a fejére: már megint az a szerencsétlen nem tudja, mit csinál.

Jó szakma.

További faragások

2008-01-17 / / 0 Comments

Tesztelgettek egy kis Calendar-t, OWÁ-t, Blackberry-t, végül a helyi rendszergazda úgy döntött, hogy átmigrálja az összes postafiókot az új Exchange szerverre. Távolról – egyenesen Barcelonából – szurkoltam neki.
Amikor visszajöttem, alapvetően elégedett embereket találtam. Még működött a rendszer. Az utóbbi időben kicsit visszavettek az igényeikből.

De persze kisebb-nagyobb problémáik voltak.

Az Insource panaszkodott, hogy nem látják senkinek sem a foglaltsági információját. Meg hiába foglalnak le tárgyalókat, nem jelenik meg a foglalásuk. Ellentesztek. Mindenkinek működik. Kérdeztem a rendszergazdát, mi különleges lehet az Insource gépeken. Hosszas fejvakarás. Végül kinyögi, hogy ők külön címtárban vannak, mely össze van trustolva a cég címtárával. B+. Egy preparálatlan címtár. Pár óra vakaródzás nálam is, aztán szép lassan megszületett a megoldás: abban a tartományban nincs SCP objektum a címtárban, így nem érik el az Autodiscovery szolgáltatást. Outlook teszt, kibogarásztam, milyen DNS néven keresi a kliens a szolgáltatást. Rövid nyomozás, milyen DNS szervert is használnak a fiúk, aliasként felvettem benne a CAS-ra az autodiscovery nevet, egyből megjavult minden.

A gyerektartományba nemrég felvett úriember neve viszont nem jelenik meg a globális címlistában. Az istennek sem. Várunk vele, rugdosok mindent, nem és nem. Hazafelé már a fákat és a köveket is rugdosom, hátha az segít. (A mélypont és a lenyugvás.)
Elsőre persze a GAL-ra gyanakodtam. Végigböngésztem, mit is csinál és úgy véltem, túl bonyolult a szűrőfeltétel. Ki kellene cserélni. Szűrőcsere… mint a gépkocsikban. Végülis… elég lenne annyi kritérium, hogy legyen alias értéke az objektumnak. Nosza. Nem lehet. Ha már egyszer sikeresen módosítottad a GAL-t, akkor azt többször nem lehet. Miaf? Ez mekkora kreténség már…?
Beleástam magam a szakirodalomba. Utólag már azt mondom, megérte az a másfél nap kinlódás. Most már sokkal jobban átlátom, mi is zajlik a mélyben. (Olyannyira, hogy lett is belőle egy Technet cikk.) Végigmentem egyenként a láncon, begyorsítottam mindent, amit csak lehetett, végül megtaláltam azt is, hogy a leánytartományi RUS egy olyan GC-hez volt rendelve, melyet menetközben a rendszergazda – velem egyeztetve – megszűntetett, emiatt állt le az aszinkron frissítgetés. Ez is ki lett pipálva.

Aztán belefutottunk egy olyan szopásba, hogy van egy SQL rendszer, mely ékezetes karaktereket tartalmazó ASCII kódolású leveleket küld a leánytartomány Exchange2000 szerverére. Ott még ékezethelyesek a levelek. Aztán amint átjutnak az Exchange 2007 Mailbox szerverre, akkor teljes katyvasz lesz a levelekből. Az első gyanú a locale beállítás. Az Exchange2000 szervereken magyar és angol. Az Exchange2007-ben… default. A get-mailboxserver szerint ugyanis üres az érték. És nem is lehet módosítani, hiába próbáltam akár szöveges formában, akár decimális, akár hexadecimális formátumban beadni a magyar locale-t.
Tudomány elfogy. Bejelentettük az esetet a PSS-nek. Még mindig náluk van… de egyre inkább úgy tűnik, azt fogják mondani, hogy ez by default és RFC kompatibilis és alakítsam át úgy az SQL rendszert, hogy más karakterkészlettel menjen a levél. Az ügyfél baromira fog neki örülni. Eddig egyedül az Exchange2007 OWA jött be nekik, minden másra azt mondta, hogy sok kényelmetlenség semmiért.

Aztán egyszer csak váratlanul vége szakadt az őrületnek.
Menetközben beindult a többtelephelyes gyerektartomány tartományi migrációja, gyakorlatilag nélkülem. Ekkor már amit lehetett, azt helyi emberrel csináltatták meg – a rendszergazda meg már végigcsinált egy tartományi migrációt, látta, hogyan megy. Egyedül a DHCP okozhatott problémákat, erre megigértem, hogy majd utánanézek. Ehhez képest azért meglepődtem, hogy anélkül demotáltak egy DC-t, hogy nem szóltak, azt sem várták meg, utánanéztem-e a DHCP-nek. Aztán az üzemeltetési szempontból kritikus telephelyen egyszer csak megállt a DHCP szolgáltatás. Rövid időn belül mindenki szaladgált össze-vissza, mint pók a falon. Routermágusok vetették be magukat, eredmény nélkül. Már olyan embereket is felhívtak, akik anno a rendszert építették, csak azóta máshová mentek dolgozni. Gondoltam, én is megnézem, mit tehetnék. Rövid keresgélés után belebotlottam, hogy a telephelyi DC-re DHCP Relay lett telepítve, mely a demotált DC-re mutatott. Átállítottam az újra, beindult minden. Aztán kiderült, hogy a DNS áthelyezése sem igazán sikerült – és ekkor még igen finom voltam. Azt is rendbetettem. De már késő volt, ezt a bakit a cég már nem nyelte le. Csúnya veszekedések jöttek, indulatos ordibálások. Aztán az IT vezető írt egy körlevelet, miszerint az egész projekt műszaki tartalmáért én egyszemélyben vagyok a felelős, tehát tessék engem anyázni. Erre bepöccentem, én is írtam egy levelet, hogy a projektnek ebben a formában vége. Le fogok ülni, összeszedem, hogyan állunk, és aprólékosan meg fogom tervezni, hogyan lehet a rendszert egyenesbe tenni. Csak ez a tervezés tartott 3 hétig. Érdekes módon most már nem volt tiltakozás – pedig ekkor már negyedik hónapja(!) ment ez a projekt ilyen eszetlen tempóban.

Tanulság? Már itt is látszik. Az olcsójános technika megbosszulja magát. A durrbele-észnélkül-ügyesekvagytokfiúk_megtudjátokcsinálni mentalitás ekkora átalakításoknál nem működik. Ami több hónapos projekt, azt nem lehet hetekbe sűríteni, különösen úgy nem, hogy a tervezést hagyjuk el belőle. Ráadásul szakmailag ismeretlen terepen… Itt is látszott, még akkor is belefutottunk volna egy-egy nagyobb szopásba, ha mindent alaposan megtervezünk a rendelkezésre álló szakirodalom alapján. Ezért kell ismeretlen terepen külön időt hagyni laborkisérletre is – és az alapján kell írni a tervet. Persze nehéz akkor, ha stratégiai okból a munkát el kell vállalni, az ügyfél IT vezetője viszont nem érzékeli a munka nagyságát, nem tartja fontosnak a tervezést – aztán a végén persze mindent a külső cég nyakába varr. (Amiben persze meglehetősen groteszk módon _formálisan_ igaza van: a helyi rendszergazda és a tűzfalas ember valamikor az Ügyfél alkalmazásában álltak, aztán átkerültek hozzánk, a projekt idején teljes mellszélességgel éppen hozzánk tartoztak, de most, amikor ezt írom, már megint az Ügyfél alkalmazottai.)
Még valami. Nem tudom, ki mennyire figyelmesen olvasta el az írásokat… de talán akad egy-két ember, akiben felhorgadt valamiféle hiányérzet. Igen, sehol sem említettem meg egy nevet: azt, hogy projektmanager. Nem volt. Elfogyott. Gyakorlatilag mindkét cég úgy állt hozzá, hogy ez egy hipp-hopp upgrade, lekeverjük hamar. Én hiába küldözgettem mindkét irányba a jeleket, hogy ez így nem fasza, csak mosolygásokat kaptam: ügyes gyerek vagy, majd megoldod. Hát, nem. Kockafejűként nehéz ilyet beismernem, de egy bizonyos bonyolultság felett már szükség van dedikált PM-re. Ne a technikai embernek kelljen már a (fejben)tervezéssel meg az implemetálással küszködve még az Ügyféllel is harcolni.

Tulajdonképpen a történetnek itt vége is van. A projekt még megy, egész biztosan lesznek még benne izgalmas dolgok, de innentől már sínen vagyunk. Tervezés, döntés, implementálás – és ugyanez annyiszor, míg az átalakítás végére nem érünk. Ebből nem fogok engedni.
Ha már én lettem az egyszemélyi felelős.

Faragások

2008-01-14 / / 0 Comments

A szerverek telepítése pénteken volt. Szombat délelőtt már csörgött is a telefon: nem megy az OWA. Érezhető volt a gyanú, hogy mivel tegnap mi piszkáltuk az Exchange szervereket, biztosan mi keffentettünk el valamit. Nekem meg egyértelmű volt, hogy az organizáció upgrade nem volt szabad, hogy beleszóljon a webes elérésbe… de azért az ördög nem alszik. Megkértem a rendszergazdát, telnetelgessen már be az smtp porton az OWA szerverről a backend Exchange szerverre. Semmi. Akkor esetleg beszélgessen el a tűzfalas emberrel – tettem le a telefont. Mint később kiderült, a tűzfalas kolléga, anélkül, hogy bárkinek is szólt volna, ugyanazon a pénteken cserélt tűzfalat – és a szabályok visszatöltésébe valami hiba csúszott, emiatt az OWA szerver leszakadt. Teljeskörű tűzfal teszt az átállás után… az nem volt. Gondolták, ha valakinek valami baja van, majd szól.
Néhány újabb felesleges ősz hajszál a bozontomban.

Hétfő reggel a helyi rendszergazda kétségbeesett telefonja fogadott: az új konzolból nem érhetők el a gyerektartomány postafiókjai. A fene. Nézzük azokat a Routing konnektorokat… jók. Mi lehet? Nézzük csak az admin konzolját… hát persze, a View beállítás alaphelyzetben csak a root tartomány felhasználóit mutatja. Üde reggel.

Aztán még aznap a Nagyvezér behívatta az IT vezetőt. Hogy sem ő, sem a kulcsemberei nem tudtak a hétvégén OWÁzni. Egy ilyen kritikus időpontban. Úgy lebaszták a hapit, mint a pengős malacot. Közölték vele, hogy az Exchange projektben több hiba nem fordulhat elő. Nyilván az IT vezető is közölte velem, hogy ugye megértettem: több hiba nem lehet. Ja.

Akkor jöhetett a filter konverzió. Az ldap filterek megvoltak, a feltételeket átalakítottam, bemásolnám az OPATH filtert – kövér syntax error. Fejvakarás. A francba… az OPATH nem ismeri az AD objektumokat. De akkor mit ismer? Hát, AD objektumokat. Legalábbis néhányat – de nem mindet. A homeMDB értéket például nem. Hosszú napnak nézünk elébe. Blogböngészés. Evan azt írja, hogy nincs leprogramozható út a két filtertípus közötti konverzióra, ezért nem rakták bele a telepítőbe az automatikus konverziót. Mondjuk, ettől azért zabos vagyok egy kicsit, hiszen emiatt még nem kellett volna megölni a telepítést: például az Address List-ek ldap filterei sem konvertálódtak át, mégis tovább tudott menni a folyamat. Miért kellett a Recipient policy-knél leblokkolni?
Aztán ahogy továbbolvastam ugyanazt a blogot, még zabosabb lettem. Bill Long visual basic-ben ugyanis megírta azt a segédprogramot, melyet kollégája szerint nem lehetett megírni. Letöltöttem. Kipróbáltam. Működött. Néha. Volt olyan feltétel, amelyre működött, volt olyan, amelyikre nem. (Érdekességképpen megjegyzem, hogy a homeMDB érték neve Database lett. Mindjárt más, ugyebár.) Aztán azt is észrevettem, hogy ott nem működött, ahol szerepelt egy olyan feltétel, hogy ‘ne $null’, azaz ‘a tulajdonságnak van-e értéke’ vizsgálatnál. Akárhogy tekergettem, nem fogadta el vele a -recipientfilter paramétert a cmdlet – miközben a net tele volt ilyen példákkal és sehol sem említették, hogy trükközni kellene. A ‘ne $null’ nélkül viszont ment minden. Őszültem megint egy kicsit. Végül kínomban zárójel helyett kapcsos zárójelbe tettem az egész feltételt – és akkor már elfogadta. Az élet apró szépségei.
El se hittem, de délutánra átkonvertáltam az összes Recipient Policyt, tesztek, mindegyik működött. Be lehetett újra röffenteni a RUS-t.

Második forduló: címlisták. Emlékszünk, mind a GAL, mind az Address List-ek ugyanúgy ldap lekérdezések. Itt már nem vacakoltam, Bill Long kis programjával sorra konvertáltam át a filtereket, majd nyomtam be a cmdletből.
Szégyen… annyiszor szoktam mondogatni, hogy ‘ember, gondolkozz’… aztán én magam sem mindig teszem. Miután átkonvertáltam a filtereket, utána kezdtem csak végiggondolni, mit is tesznek ezek egyáltalán? És látszott, hogy a bonyolult átkonvertált cuccok helyett van sokkal egyszerűbb út is az OPATH-on belül, sőt, ezekhez varázsló is van. Na, nem mindhez, de a legtöbbhöz. Itt egy példa:

Ez az az OPATH filter, mely az eredeti Exchange2000 ‘All Users’ ldap filter transzformációjából keletkezett:
(& (mailnickname=*)
(| (&(objectCategory=person)(objectClass=user)(!(homeMDB=*))(!(msExchHomeServerName=*)))(&(objectCategory=person)(objectClass=user)(|(homeMDB=*)(msExchHomeServerName=*))) ))
( ( Alias -ne $null ) -and ( ( ( ObjectCategory -like ‘person’ ) -and ( ObjectClass -eq ‘user’ ) -and -not ( Database -ne $null ) -and -not ( ServerLegacyDN -ne $null ) ) -or ( ( ObjectCategory -like ‘person’ ) -and ( ObjectClass -eq ‘user’ ) -and ( recipientType -eq ‘UserMailbox’ ) ) ) )

Tulajdonképpen bele lehet erőszakolni egy Address List-be. Működni is fog. De ha végiggondoljuk, mit is csinál a szűrő, akkor rájövünk, hogy ugyanezt varázslóval is be tudjuk nyomni.

A varázslónak megfelelő Powershell cmdlet egyébként így néz ki:
Set-AddressList “All Users” –IncludedRecipients MailboxUsers

Nyilván ezekre a szűrőkre is igaz, hogy az egyszerű a szép. És a gyors is.

Már csak a globális címlistával kellett valamit kezdeni – a GAL-hoz ugyanis nincs varázsló. Semmilyen. Elfogyott. Egy logikus kísérlet: get-globaladdresslist. És igen. Innen nyílván működött a set-globaladdresslist is, na meg Bill Long progija. Szuper.
Teszt: új postafiók, mennyi idő után jelenik meg a GAL-ban. Soha. Tudom, nem szabad rohanni, az Exchange a nyugodt emberek platformja, de ennyi zen azért még nekem is sok volt. Jé, van olyan parancs is, hogy refreshGAL. Aztán semmi. Úgy hagytam, mint a vasalt ruhát. És lám, másnap már meg is jelent az új postafiók. A helyi rendszergazda morgott ugyan valamit, de a probléma megoldását elhalasztottuk. Majd, ha sok időnk lesz.

Érdekesség még az ütemezési lehetőség az email address policy/address list kreálásánál. Az ember elsőre azt hinné, ez valami olyasmi, hogy megadott időnként lefut és érvényesíti a házirendet. De persze ennél műveltebbek vagyunk, tudjuk, hogy RUS jellegű tevékenység ebben a verzióban már nincs. Kiváncsian bekapcsoltam, egy héttel későbbre véve az aktualizálást. Nos, azt csinálta, hogy amikor leokéztam a varázslót, megjelent egy számlálóablak. Amelyikben elkezdett visszafelé számolni. Másodpercenként. Egy hetet. Addig persze a konzolt nem lőhetem ki, mert menne vele a számlálós ablak is. MegaLOL. Cancel.

Szünet. Egy hét idegnyugtatás az őszi erdőben. Hegynek föl, völgynek le.
Ügyfél ezalatt hozzá se nyúlt a rendszerhez.
Visszajöttem. Az első barátságos pillantások hamar elsötétedtek: a System Attendant nem megy. Az Information Store megy ugyan, de újraindításkor bevés valami hülye hibát az eseménynaplóba. Az SA meg elindul ugyan, ezt be is írja, de utána egyből leáll. Hibaüzenet utáni turkászás, sehol semmi. EventID hallgat, Google szintúgy. Addig jutok, hogy jó eséllyel valami ldap cucli lesz. Beugrik, hogy valahol be lehet állítani, melyik GC-t részesítse előnyben a szerver. Lehet, hogy az a baj, hogy van a címtárban néhány nem w2k3 DC/GC? Állítsuk be mind organizáció, mind szerver szinten, melyik DC-t használja. Semmi javulás. Kínomban újraindítottam a gépet – és innentől tökéletesen megy.
Nem jósolok hosszú karriert a gyerektartomány W2k tartományvezérlőinek.

ps.
Nem sokat dobott a jókedvemen, hogy az egész cirkusz után jelent meg Bill Long írása erről az egészről. Ebből az derült ki, hogy a telepítő csak a _felesleges_ zárójelektől és & jelektől akad ki – ergo maradhatott volna az ldap filter, csak adsiedit-tel ki kellett volna műteni a többletet. Köszönöm, fiúk. Azért a KB cikkbe is beleírhattátok volna.

Cause 3
There is a parenthesis or an ampersand in a recipient filter. Additionally, Exchange 2007 uses OPATH filters instead of LDAP filters.

Itt ugye egy szó sincs arról, hogy _felesleges_.

De azért ne hagyjuk ezt annyiban, nézzük csak meg pontosabban, mit is mond Bill?

Although Active Directory itself has no problem ignoring the unnecessary ‘&’, Exchange 2007 setup doesn’t like this at all.

The parentheses surrounding the server name in the value confuse setup, causing the same behavior.

Érted? Tehát azok az emberek, akik az Active Directory-t fejlesztették, le tudták kezelni azokat az eseteket, amikor egy név az ldap filterben zárójelet tartalmazott, vagy bekerült egy felesleges műveleti jel (&). Ellenben azok a kutyaütők, akik az Exchange setupot írták, sajnos már nem. Ezért hal be a setup.
Valamikor mindenesként dolgoztam, ami azt jelentette, hogy kódoltam is, mint állat. Volt egy beosztottam is, egy gépésztechnikus srác, akit én tanítottam meg programozni. Azt hiszem, zokogva szúrtam volna tökön magam, ha a srác képtelen lett volna egy ilyen beviteli stringet parszolni. Pedig mi tényleg kutyaütők voltunk.

Az Exchange organizáció átállítása

2008-01-09 / / 0 Comments

Nekiállhattunk becsempészni az első Exchange2007 szervert.
A szakirodalom ajánlása szerint – ha azt akarjuk, hogy az OWA proxyzások jól működjenek – a CAS szerepkört érdemes külön gépre tenni, tehát mi is két szervert terveztünk. Szintén ajánlás, hogy először a CAS szervert állítsuk üzembe, de mivel mi egyelőre egyik 2007-es szervert sem terveztük élesben használni – tényleg csak becsempészni szándékoztuk – ezért nekünk jó a régi OWA is.

Mielőtt bármibe is belekezdtünk volna, lefuttattam a telepítő cédéről az MBSA-t. Volt is nagy csodálkozás. Egy csomó piros jelecske mutatta, hogy ez a telepítés bizony nagyon hamar lyukra futott volna. Ilyenek voltak benne pl, hogy az egyik Exchange2000 szerverre még kell az SP3. Kérdőn néztem a helyi rendszergazdára. Oké, oké, mindjárt fent lesz – szaladt el. Valamelyik szerverre már le volt töltve, gyorsan felszórta. Abban a pillanatban megfeküdt az éles szerver, nem indult el az Information Store. Hurrá. Bogarászás, kurkászás, majd kiderült, hogy az Exchange 2000 SP3 szerver verziószáma nem egyezik a hivatalos verziószámmal. Rákeresve a neten az is kiderült, hogy a korábban általuk letöltött cucc egy béta SP3 volt, melyről rémtörténetek keringtek a neten. Szerencsére le lehetett vakarni, letöltöttük a jó szervízcsomagot, felraktuk, minden rendbe jött.

Telepítés elindult, bekattogtattam, hogy akkor egy Mailbox és Hub Transport szerver rendel. Csíkhúzás, hibaüzenet. Az elsőnek telepíteni szándékozott HTR szerepkör nem megy fel, az üzenet szerint hiányzik egy /64 könyvtár a telepítő cédé egyik bugyrából. Mivan? Megnéztem, tényleg nem volt ott. Milyen telepítőmédiát adtál már megint? – néztem kérdőn a helyi rendszergazdára. Szegény, nem győzött szabadkozni, hogy ez aztán tényleg az és tényleg originál. Irány az MSDN, az a biztos, amit saját egérrel kattogtatok össze. 5,5 GB. Amíg vánszorgott lefelé, nekiálltam kószálni a neten. Mint kiderült, a hiba ismert. A Microsoft szerint rossz a telepítő média. Ja, persze. Szerencsére máshol is megtaláltam a hibát és itt már többen is jelezték, hogy ádehogy, ez egy bug. Újra neki kell szaladni a telepítésnek, akkor már átdöccen ezen az akadályon.
Hát, jó. Megpróbáltuk, bevette. Most a Mailbox szerver komponensnél szállt el. Azt mondta, hogy “The Exchange server address list service failed to respond”. Jó, irány újra a net. Meg is van hozzá az írás, KB935636. Hamar kiderült, hogy az első két eset irreveláns volt, maradt a harmadik. Ezt elég nehezen értettem meg, elsőre csak annyi jött le, hogy illegális karakterek vannak a recipient policy beállításokban. Megnéztem, tényleg. Ugyanis Exchange2000-ben ha automatikus emailcímgenerálást választottunk, akkor az ‘ö’ helyett ‘oe’-t, az ‘ü’ helyett ‘ue’-t generált a szoftver. Ennek kivédésére a rendszergazda lecserélte a karaktereket, még mielőtt a generálás megtörtént volna. (%röo %rüu %rÖO %rÜU.) Tuti ez a baj. Kitöröltük az összes cserét. A telepítés ugyanúgy zátonyra futott. Elolvastam figyelmesebben a KB cikket. Aztán elkezdtem hisztérikusan kacagni. Azt mondja, az a problémája, hogy az ldap filterben ‘(’ és ‘&’ karakterek vannak. Persze, hogy vannak! Ezek kábé annyira lényegi részei egy ldap filternek, mint szélsőjobbos nénike sétafelszerelésének a tojás és a kereplő. Enélkül nem az, aki.

Dehát… más megoldás nem volt. Kiszórtuk mind a 8 recipient policy-t. Innentől az organizáció nem fogadott levelet sehonnan. Szerencsére hülye címeket sem osztogatott, mert leállítottuk a RUS-t.

És igen, most már lefutott a telepítő. Gyorsan lecsekkoltuk az accepted domain értékeket, hogy legalább leveleket kapjunk. Utána megnéztük, mit tudnánk kezdeni az email address policy beállításokkal. A helyi rendszergazda majdnem elsírta magát, amikor meglátta mennyi lehetőséget nyújt a varázsló. Nagyon ragaszkodott szegény az adatbázisonkénti külön emalcím megadásához. Szerencsére beugrott, hogy olvastam én valahol az OPATH filterekről. Ezek fogják leváltani az ldap filtereket. És tényleg. Megtaláltuk az írást, megtaláltuk, melyik cmdlet melyik paraméterével lehet beemelni a filtert – aztán gyorsan félreraktuk a problémát. Van sürgősebb. A RUS áll, policy nincs – reméljük, ebben az átmeneti időszakban címváltozás sem lesz.

Nézzük a routingot. Katasztrófa. Az új Routing Group létrejött ugyan, de konnektor nincs. Az ExchangeLegacyInterop csoport is üres. Bakkerbakkerbakker… haza akarok menni. Gyümölcsfát akarok ültetni. Bármit, csak ezt nem. Szerencsére a korábbi fórumos linken Nick megírta a frankót: egyenként le kell szedni a szerepköröket, amíg el nem tűnik a szerver. Aztán újrakezdeni a telepítést, de immár parancssorból – és egyenként felrakva a szerepköröket.
Egész konkrétan:

  • Hub Transport szerver telepítése:
    setup.com /mode:install /roles:hubtransport /targetdir:d:/exchsrvr /domaincontroller:dc2003sp1gc.cegnev.hu /legacyroutingserver: exchange2000.cegnev.hu
    Értelemszerűen az utolsó paraméterként azt az Exchange szervert kell megadni, amelyikhez szeretnénk kötni az Exchange2007 routing groupot.
  • Mailbox szerver telepítése:
    setup.com /mode:install /roles:mailbox /targetdir:d:/exchsrvr /domaincontroller:dc2003sp1gc.cegnev.hu /enablelegacyoutlook
    Nem győzöm az utolsó paraméter fontosságát hangsúlyozni. Részletesebben lásd itt.

Mondjuk a Mailbox szerepkör megint lehalt: már van fent adatbázis. Nem sokáig. Gyors ellenőrzés: minden oké. Végre. Igaz a policy nem működik, a címlisták nem működnek, a jogosultsági rendszerre visszamásztak a deny-k… de már nagyjából Exchange formája van.
Jöhetett külön vasra a CAS telepítés, most már dafke parancssorból. Menetközben kékhalál. Fel sem vettük, újraindítottuk a masinát, a telepítés simán továbbment.

Mára vége. Már megint holnap lett.

A diszpécser a taxiközpontban hangról beazonosított. Éjfél után úgy látszik nincs nagy mozgás errefelé.

Bénázás a parancssorban

2008-01-07 / / 0 Comments

Tiszta volt a terep, mint a téli ünnepek között a legtöbb iroda.
Kezdhettük preparálni a címtárat.

Első lépésben nem akartuk az összes Exchange szervert átállítani, csak a forest root tartomány szervereit céloztuk be. Ebből kifolyólag a gyerektartományt nem is frissítettük, meghagytuk Windows2000 natív módban. Az itiner is azt mondta, hogy

“In each Active Directory site where you plan to install Exchange 2007, you must have at least one domain controller that is also a global catalog server and is running Windows Server 2003 SP1 or a later version.”

Azaz csak azon a telephelyen kell lennie W2k3Sp1 GC-nek, ahová Exchange2007 szervert akarunk tenni. Márpedig egyedül a gyerektartománynak van külön telephelye, a többiek egy kupacban vannak.
Ügyfél egy kicsit megnyugodott, idén csak ennyi pénze volt, a teljes átállás második felére akkor ráér jövőre erőforrást ütemezni.

Ennek jegyében a gyökértartományt w2k3 szintre frissítettük. Bedugtam az Exchange telepítő cédét a friss, harmatos gépbe, aztán
setup.com /PrepareLegacyExchangePermission.
Azt mondta, hogy nincs ilyen paraméter, próbáljam meg a setup /? figurát. Megpróbáltam. Tényleg nem volt. Egy világ dőlt össze bennem. Írtam cikket erről a parancsról. Vizsgán egy csomószor adtam meg helyes válaszként. Akkor most mi van?!
Utánaolvastam. Az van, hogy a parancs sok jogosultságot módosít. Tehát permissions.

Boldogan elindít, parancs dolgozik, majd kikattan, mint órarugó. Azt mondja, hogy a gyerektartományban nincs w2k3sp1 GC. Persze, hogy nincs. Direkt nincs. Úgy terveztük. Mit akadékoskodik a köcsög? Itt van, pár sorral feljebb, hogy csak akkor kell, ha e2k7 megy oda.
Most akkor kinek van igaza?

A parancs helpje továbbra is hülye, marad a gugli. Ott van, hogy létezik egy /domaincontroller:<dc_fqdn> paraméter. Remek, adjuk meg az egyik root dc-t. Ugyanaz. Kikattan.
Én is. Ezután tuti, hogy elevenen nyársalnak fel. Az egész projekt azon alapult, hogy a gyerektartományt békén kell hagyni, a gyökértartományt meg át kell csúsztatni. Én meg bátran alapoztam arra a bizonyos mondatra az MS dokumentációban – mely szemmel láthatóan nem igaz.

Eszeveszett további keresések. Az eventid.net akkora baromságot mond a hibára, hogy én szégyellem magam. Aztán jön egy szerencsés találat: kiderül, hogy a parancsnak van egy speciális változata:
setup.com /PrepareLegacyExchangePermissions:<domain-fqdn>
Ekkor csak azt a tartományt frissíti, melyet megadtunk, a többit nem nézi.

Mehetünk tovább. Replikáció letilt, prepareschema. Megint ugyanaz. Kell neki a w2k3 GC. Megadóan keresem a /domain kapcsolót… de itt már nincs. Bakker…. a projektünk csak bedőlt az árokba. Kétségbeesett keresés. Első találat: egy MVP kolléga, ki van kattanva, de rendesen. Hogy szar a doksi, más a valóság. Én legalább ennyire ki vagyok kattanva: frissíttessem a gyerektartományt az ügyféllel, plusz szerverek, plusz pénzek, egy-két hét csúszás? A következő találat se nagyon dobott fel: az Exchange blogon írják, hogy hát, igen, elkúrtuk. De majd a sohakinemjövő sp1-ben javítjuk. Addig vagy ne telepítsél Exchange-t, vagy pakold tele – feleslegesen – a tartományaidat új vasakkal. Végül az ügyfél úgy dönt, hogy inkább leperkál 800k-t és belevágunk most a gyerektartományba is. Nekem ég a pofám… és az ügyfél szerint jogosan, mert én vagyok a szakértő. Az nem nagyon vígasztalja, hogy a hivatalos doksiban annak ellenére van valótlan követelmény, hogy a fejlesztők a nyilvánosság előtt ismerték be, hogy nem úgy van. Ahelyett, hogy a specifikációt frissítették volna a dokumentumtárban…

Preparáció elhalasztva.

Később kiderült, nem eszik annyira forrón a kását, elég betenni egy Windows2003 Sp1 DC/GC szervert a meglévő Windows2000 DC mellé, akkor már jók vagyunk, a tartományi upgrade ráér. Nagy sóhaj, csináljuk. Rossz sejtéseim vannak. (Azóta kijött az SP1, elméletileg már nincs ez a hiba, van helyette másik, lásd itt. Aranyos. 2007.12.30)
Mindenesetre a preparáció végül szépen lement. Apró finomság, hogy a setup /preparedomain parancs kiadásához nem volt jogom a gyerektartományban – nem voltam domain admin – de a gyökértartományban kiadott setup /preparealldomains már végigsöpört az összes tartományon – ugyanis ahhoz az enterprise admin jog kell, az meg megvolt.

Tartományi konszolidáció

2008-01-03 / / 0 Comments

A helyi erők a migrációt már elvégezték. Amikor odakerültem, már minden kongott az ürességtől.
Az összeszorított fogak közül kiszüremlő kifejezések ennek ellenére már az első körülnézéskor előbukkantak. Ha azt mondom, hogy a megszűntetendő tartomány ebek harmincadján volt, akkor finom voltam. Tartományvezérlő, melyet egyszerűen csak kikapcsoltak és újratelepítettek máshol. Ugyanez Exchange szerverrel is. Az egyetlen fizikailag létező Exchange szerver külön Routing Groupban volt. Némileg cifrázta a helyzetet, hogy a Routing Group Connector-t viszont másfél éve lebontották. A postafiókokat pst-kkel lapátolták át. Kismillió public folder. Szükség van rájuk? Persze! – jött a válasz.

Visszaépítettük az RGC-t. Kismillió replikációs konfliktust jelző levél söpört végig napokon keresztül a levelező szervereken. (Ugye tudjuk, a public folderek a két replikáció közötti párhuzamos módosítások esetén nem az időbélyeg alapján döntik el, melyik módosítás a frissebb, hanem levelet küldenek mindkét módosítónak, hogy csókolom, tessék leharcolni egymás között, kié legyen az érvényes. És itt volt másfél év, replikáció nélkül.)

Végül mindegyik folderről született replika másik szerveren is, így levehettük a példányokat a megszűntetendő szerverről. Ez már csak napok kérdése volt. Az IT vezető itt kezdte el rágni a kefét, hiszen az egész tartománytörlésre egy nap volt ütemezve.
De végre eltűntek a public folderek, lehetett eltakarítani az Exchange szervereket. Rögtön az elsőnél földön koppant az állam: az Add/Remove panel szerint a Windows szerveren két példányban is futott az Exchange szerver. Ráadásul az egyiknek olyan verziószáma volt, mely a hivatalos táblázatok szerint nem is létezett. Fejvakarás. Megpróbáltam mindkettőt eltávolítani. Az egyiknél már a telepítő sem indult el. A másiknál elindult, de amikor azt mondtam neki, hogy mars ki, azt válaszolta, hogy “There is no such object on the server”. Azaz a kettőből elméletileg egy sem létezett. Ismerjük el, azért van abban némi kihívás, hogyan távolítsunk el egy gépről két darab nemlétező Exchange szervert. Feltettem a hegesztőszemüveget, előkészítettem a registry editort, az adsieditet és a szokásos mmc konzolomat. Csak nagy vonalakban:

  • Exchange szolgáltatások leállít
  • Exchange registry beállítások kigyomlál:
    HKEY_LOCAL_MACHINE\SOFTWARE\Microsoft\Exchange
    HKEY_LOCAL_MACHINE\SYSTEM\CurrentControlSet\Services\DAVEX
    HKEY_LOCAL_MACHINE\SYSTEM\CurrentControlSet\Services\EXIFS
    HKEY_LOCAL_MACHINE\SYSTEM\CurrentControlSet\Services\ExIPC
    HKEY_LOCAL_MACHINE\SYSTEM\CurrentControlSet\Services\EXOLEDB
    HKEY_LOCAL_MACHINE\SYSTEM\CurrentControlSet\Services\IMAP4Svc
    HKEY_LOCAL_MACHINE\SYSTEM\CurrentControlSet\Services\MSExchangeActiveSynchNotify
    HKEY_LOCAL_MACHINE\SYSTEM\CurrentControlSet\Services\MSExchangeADDXA
    HKEY_LOCAL_MACHINE\SYSTEM\CurrentControlSet\Services\MSExchangeAL
    HKEY_LOCAL_MACHINE\SYSTEM\CurrentControlSet\Services\MSExchangeDSAccess
    HKEY_LOCAL_MACHINE\SYSTEM\CurrentControlSet\Services\MSExchangeES
    HKEY_LOCAL_MACHINE\SYSTEM\CurrentControlSet\Services\MSExchangeFBPublish
    HKEY_LOCAL_MACHINE\SYSTEM\CurrentControlSet\Services\MSExchangeIS
    HKEY_LOCAL_MACHINE\SYSTEM\CurrentControlSet\Services\MSExchangeMGMT
    HKEY_LOCAL_MACHINE\SYSTEM\CurrentControlSet\Services\MSExchangeMTA
    HKEY_LOCAL_MACHINE\SYSTEM\CurrentControlSet\Services\MSExchangeMU
    HKEY_LOCAL_MACHINE\SYSTEM\CurrentControlSet\Services\MSExchangeOMA
    HKEY_LOCAL_MACHINE\SYSTEM\CurrentControlSet\Services\MSExchangeSA
    HKEY_LOCAL_MACHINE\SYSTEM\CurrentControlSet\Services\MSExchangeSRS
    HKEY_LOCAL_MACHINE\SYSTEM\CurrentControlSet\Services\MSExchangeTransport
    HKEY_LOCAL_MACHINE\SYSTEM\CurrentControlSet\Services\MSExchangeWEB
    HKEY_LOCAL_MACHINE\SYSTEM\CurrentControlSet\Services\POP3Svc
    HKEY_LOCAL_MACHINE\SYSTEM\CurrentControlSet\Services\RESvc
  • IIS eltávolít a gépről
  • Másik gép Exchange System Manager programjából az Exchange szerver töröl
  • AD-ból a gép kiléptet.

Egy szerverrel végeztünk. Jöhetett az utolsó Exchange szerver a Routing Groupban. Add/Remove, eltávolít… ugyanaz a hibaüzenet: “There is no such object on the server”. Eszelős guglizás. Ugyan eltávolíthatnám ugyanúgy, ahogy a másikat, de ez akkor is az utolsó szerver, legalább ezt tisztességesen kellene kirúgni. Aztán szerencsés találat, egy newsgroupban azt írják, hogy látszani ugyan nem látszik a postafiókok között, de minden szervernek van egy postmaster accountja is. A következő objektumon – CN=Configuration,DC=SUBDOMAIN,DC=DOMAIN,DC=COM\CN=Services\CN=Microsoft
Exchange\CN=EXCHANGE\CN=Global Settings\CN=Message Delivery – meg kell keresni az msExchAdminMailbox tulajdonságot. Ennek értéke mondja meg, melyik felhasználóhoz van hozzárendelve a postmaster mailbox. Ha ez megvan, akkor adsieditből megnyitjuk a felhasználó objektumát és meglessük a HomeMDB tulajdonságát. Ha ez a letörlendő szerverre mutat, akkor töröljük. Ha nincs már meg a felhasználó, akkor az msExchAdminMailbox tulajdonságnál adunk meg egy másik felhasználót.
És bejött. Egy már ezer éve nem létező service account userre mutatott az érték. Átírtam… és rögtön más hibaüzenettel állt le az eltávolítás. De ez már ismerős volt korábbról. Anélkül, hogy mélyebben belemennék, a HomeMDB értékekhez kapcsolódik egy backlink, a HomeMDBBL, abból lehet kimazsolázni a sunnyogó postafiókokat, lásd KB279202.
Most már semmi akadálya nincs az eltávolításnak. El is indult a folyamat… majd az Information Store leállítása befagyott. Hosszú várakozás után közölte, hogy oké… pedig ádehogy. Újabb fejvakarás. (Csodálod, hogy kopaszodok?) Átnéztem a szolgáltatásokat… hát ilyen nincs. El volt indítva a Site Replication Service. Natív Exchange 2000 organizációban. Az eszem megáll. Leállítottam előre minden szolgáltatást, beleértve az IIS és Winmgmt szolgáltatásokat is – és innentől már tényleg leesett a gépről az Exchange.

A többi már rutinmunka volt. Egy kicsit megpörgettem az ntdsutil-t (metadata cleanup), hogy eltávolítsam a szabálytalanul leállított DC-t, aztán dcpromo az utolsó DC-re végül egy óriási nagy takarítás az AD konzolokból, DNS-ből, WINS-ből, Exchange konzolokból.
Hajnali egy óra és már végeztünk is.

Második felvonásként rendezkedni kellett a gyökértartományban is. Az erdő szintű FSMO szerepeket birtokló tartományvezérlő… minden volt, csak nem acélos. Amennyit fagyott, attól akár Gorenje gyártmányú is lehetett volna. Olyan trükköt tudott, amilyet én még számítógéptől nem láttam: a szoftveres tükör mindkét lemeze külön-külön is látszott: az egyik C: néven, a másik meg talán V: néven. Nyilván ez így nem maradhatott. A FSMO szerepek szerencsére simán átmentek egy másik DC-re, jött volna a dcpromo. Jött is, aztán udvarias köhintéssel megkérdezte, hogy mit is csináljon a rajta lévő enterprise root CA szerverrel.
– Ez mi? – néztem meglepve a rendszergazdára.
– Nem tudom – vonta meg a vállát.
– CA szervernek tűnik – tippeltem.
– Lehet. Tudtam, hogy valahol van egy.
– Kik használják?
– ? – vonta meg a vállát.
Itt a magam részéről befejeztem a munkát. Mondtam, hogy amíg nem tudják, kik és mire használják ezt a CA szervert, addig én nem bolygatom meg. Meg utána sem szívesen, mert CA téren nem mozgok olyan biztos lábakkal. A takarításnak ezt a részét az insource vállalta be. Lementették a CA adatbázist, dcpromo le, operációs rendszer újratelepítése – a CA miatt szigorúan ugyanolyan néven – dcpromo fel, CA telepítés, adatbázis visszatöltés. Itt futottak bele egy pofonba, mert a régi CA hol a C: meghajtóra hivatkozott, hol a V: meghajtóra – amely ugyebár megszűnt. De a srác becsületére legyen mondva, ügyesen összekötözgette valahogy a szálakat. Végül visszamásztak a FSMO-k is.

Aztán jöttek a tartományvezérlő frissítések. Rendben meg is történtek. A rendszergazda éppen a drivereket telepítette fel a vacakabb, immár w2k3 tartományvezérlőre, amikor az úgy döntött, hogy elég volt neki ebből a világból. Olyan szinten szakadt össze, hogy esély sem volt feltámasztani. A fiúk vettek egy új vasat, és arra már közvetlenül w2k3 oprendszert telepítettek. És ekkor derült csak ki, hogy a CA adatbázis ugyan átkonvertálódott w2k3-ra, de az a géppel együtt elszállt. A mentésben lévő w2k formátumú CA adatbázistból meg nem lehet visszaállítani w2k3 CA alá semmit. Mivel közben a tartomány is natív lett, így elég bonyolult forgatókönyvek adódtak a visszaállításra. Olyannyira bonyolultak, hogy az IT vezető úgy döntött, inkább telepítsünk egy új CA szervert. Némileg kellemetlen, hogy még mindig nem lehet tudni, kik és mire használták a régit..
Na, mindegy, a tartomány legalább szépen működött.

Bevezetés

2008-01-01 / / 0 Comments

A novemberi Technet Magazinban jelent meg egy cikk arról, hogyan állt át egy cég Microsoft infrastruktúrára. Örült a lelkem, amikor olvastam, hiszen jó látni, hogy vannak helyek, ahol ez flottul megy. Nekem valahogy mindig a csatornákban mászkálás marad.
Gondolkodtam is, hogy megírjam-e az egészet ennyire részletesen, de aztán győzött a grafomániám. Nekem is jó, ha egyben látom, mi mindent csináltam/csináltunk rosszul, na meg másoknak is segíthet.
Ami még kérdéses volt, hogy hová írjam? Ide mély szakmai írásokat már nem szántam – de ebben a szakmai tartalom mellett lesz rendesen hőbörgés is, azt meg a katedráról talán mégsem kellene. Szóval maradt az egész a kocsma jellegű blogban.

A feladat látszólag egyszerű volt: rendbe kell tenni az ügyfél címtárát, Exchange organizációját, úgy, hogy menetközben upgradeljük a tartományt és a végén átállunk Exchange 2007-re. Gondolom, érezhető, hogy a ‘látszólag’ szó az iróniát hivatott képviselni az előző mondatban.
A helyzetet bonyolította, hogy az ügyfélnek vannak insource informatikusai is, azaz nemcsak mi, mint outsourcing cég kezelgetjük az IT rendszerüket. Hogy fokozzam a helyzetet, eddig alig fértünk hozzá a rendszerükhöz, a helyi rendszergazda sokáig elkövetett mindent, hogy ne kapjunk komolyabb jogosultságot. Embereink maximum egyszerűbb feladatokat láttak el, jórészt felhasználóadminisztrációt. A rendszerről meglehetősen homályos képünk volt. Meg is lepődtünk, hogy ezt a munkát végül mi nyertük el, nem az insource.
Maradjunk egy kicsit még a kiindulási feltételeknél. A meglévő rendszer a következőképpen nézett ki:

  • Windows2000 erdő, natív windows2000 tartományok. Egy gyökértartomány, két gyerektartomány. A projekt része az egyik gyerektartomány megszűntetése, az erőforrások átmigrálása a gyökértartományba.
  • Exchange 2000 szerverek, különösebb cifrázások – cluster, nlbs – nélkül. Minden tartomány mindegyik telephelyén van legalább egy szerver.

Tervezés… minimális. Az ügyfélnek nagyon sürgős. Az egész projektre tokkal-vonóval adott 3 hetet. Habár jeleztem, hogy igazából ez a rendszer megismerésére sem elég, de akkora nagy volt a különbség az ügyfél időbecslése és az enyém között, hogy nem is láttam értelmét a vitának. Csináljuk, aztán majd kialakul. Néha megpróbáltam tervezgetni, de annyira nem volt rá idő, hogy végül belementem egy kompromisszumos munkamódszerbe: a koncepció nálam megvan fejben, hetente összeülünk, én elmondom, mi várható a következő egy hetes etapban, felvázolom a döntési lehetőségeket, ha kell rajzolgatok is a táblára, aztán döntünk, ütemezünk. Végül a helyi IT vezető gyárt egy meeting minutes doksit, melyet egy hét múlva átnézünk, utána pedig megtervezzük a következő hetet.
Eddig sem hangzott túl jól, de aztán kiderült, hogy igazából a helyi rendszergazda sem ismeri részleteiben a saját rendszerét. Többször futottunk bele olyasmibe, hogy ‘ja, tényleg, emlékszem, mintha XY valamikor ezt meg azt telepített volna’ – mindez olyankor, amikor éppen valami nem várt falba ütköztünk. Dokumentáció nem volt semmiről sem. Életem első éles Exchange2007 bevezetése volt. Elég vadul hangzik. Ha tisztességesen akartam volna csinálni, akkor azt mondom, hogy egy-két hét rendszerfelmérés, két-három hét tesztlabor, lemodellezés, jegyzőkönyv, aztán az alapján egy hét tervezés. Ez durván a duplája volt az ügyfél által a _teljes_ projektre szánt időnek.

Nos, így. Ennyi volt a bevezetés. Legközelebb már szakmai dolgok jönnek.

Az egyiknek sikerül, a másiknak nem

2007-10-15 / / 0 Comments

Van olyan, hogy nem csak a politikus, hanem a szoftvergyártó is elk elrontja. De hogy annyira büszke legyen rá, hogy erre a hibára vizsgakérdéseket is hegyezzen ki, az már azért valahol pikáns.

A 70-237-es vizsgáról van szó, ez a neve: PRO: Designing Messaging Solutions with Microsoft Exchange Server 2007.

Nézzük a következő szituációt. (Ne örülj, a kérdés ilyen formában nem szerepel a vizsgán, itt csak az elv a lényeg.)
Van egy működő Exchange 2003 organizációd, benne egy Front-end és egy Back-end szerverrel. Ezt az egészet át szeretnéd slisszantani (transition) egy Exchange2007 organizációba, úgy hogy a végén legyen egy CAS/Mailbox/Hub Transport szervered. Milyen sorrendben tervezed megvalósítani a folyamatot?
Mivel utáljuk a komplikációkat, így egyszerűen azt mondjuk, hogy preparáljuk a címtárat, felhúzzuk a szervert a szükséges funkciókkal, majd átirányítjuk rá az owa.cegnev.hu címet, kiléptetjük a régi Front-end szervert, átmozgatjuk a postafiókokat, replikáljuk a public foldereket és a régi Back-end szervereket meghagyjuk az Sp1-ig. Működni fog? Nagyjából. De megdöbbentő módon, owá-n keresztül nem fogjuk elérni a public foldereket, hiába tartottuk meg a régi szervert is.
Mit ajánl ehelyett a módszer helyett a Microsoft? (Ugye, ezt is kell válaszolni majd a vizsgán.)
Azt, hogy húzzál fel először egy külön CAS szervert (HTR lehet rajta), majd egy másikra tedd a Mailbox/HTR szerepköröket. A többi már ugyanaz, mint az előbb. Azaz amíg nem jön ki az Sp1, addig nem egy, hanem két Exchange2007 szervered legyen – és a CAS ne legyen egy gépen a Mailbox szerepkörrel.

Természetesen ezt meg lehet tanulni. Hány olyan dolog van egyébként is, amit megtanultunk, de nem értünk?
De erre speciel van magyarázat.

Kicsit távolról futunk neki.
Az első sarokpont az, hogy az Exchange2007 Mailbox szerveren lévő public folderek webes protokollon keresztül nem érhetők el. Ezt mondjuk, tudtuk – de nem árt elismételni. (Majd Leonárd az Sp1.) Ezért kell a régi Back-end szerver, a public folderekkel.
Menjünk tovább. Amikor egy webes kérést le kell kezelni, az történhet átirányítással vagy proxyzással. Jelen esetben, amikor bejön a /public alkönyvtárra irányuló kérdés, akkor valaminek át kellene irányítania a kérést a régi Back-end szerverre. Ez az átirányítás nem működik az egyik esetben – és működik a másik esetben.

Merüljünk mélyebbre. Van két dll, a DaveX.dll és az ExProx.dll. Mindkettőben van olyan függvény, amely képes ennek az átirányításnak az elvégzésére. Csakhogy… a DaveX.dll ezt az átirányítást az FQDN alapján végzi. Pontosítok: a belső FQDN alapján. Azaz ül Átlag János felhasználó otthon, bedönget az owá-n, ott azt kapja, hogy menjen tovább az exhange-backend.cegnev.local szerverre – és erre azt mondja az Internet szolgáltatójának DNS szervere, hogy ‘mivan, vazze?’. Ezzel szemben az ExProx.dll sokkal intelligensebb, ő ezt tisztességesen le tudja rendezni, berkeken belül. Igenám, de ha a két dll együtt van jelen, akkor DaveX győz – az a DaveX, aki a Mailbox szerepkörrel települ.
Tehát ha egy gépen van a CAS/Mailbox funkció, akkor DaveX irányít, bele a semmibe. Ha külön van a CAS funkció, akkor ExProx irányít, a jó helyre.

Ennyi volt a mese. Látható, a rendszer két helyen is el lett cseszve. Valószínűleg egyszer majd ki is javítják ezeket a hibákat.
De addig vizsgakérdés lesz a körbedolgozásuk.

Megyen a log vándorútra

2007-09-05 / / 1 Comment

Az már önmagában jó ötlet volt, hogy SCC helyett LCR meg CCR lett, de az igazi nagy dobássá az SCR vált.

Nem, nem golyóztam be, legalábbis nem szignifikánsan. A fenti mondat Exchange adminok folyosói beszélgetésében teljesen természetesnek számít. (Ha jót akarsz magadnak, kerülöd az Exchange adminokat folyosói beszélgetés közben.)

Hogy érthető legyen, amiről beszélni fogok, tisztázzuk le, mi is történik a levelekkel, miközben bekerülnek az adatbázisba. Most azzal nem akarok foglalkozni, hogy mi is az az ESE, jelen esetben nem lényeges. Sokkal fontosabb, hogy tudjuk, hogyan működik a tranzakció alapú adatbáziskezelés. Az alapelv az, hogy van egy napló, egy úgynevezett tranzakciós log, melybe vezetjük, hogy tulajdonképpen mit is szeretnénk tenni az adatbázissal. Az első félreértés már rögtön itt adódik: melyik adatbázissal? És jön is visszakézből: miért, hány adatbázis van? A válasz egyszerű: kétszer annyi. Mindig. Ugyanis minden megnyitott adatbázisnak van egy példánya, mely a merevlemezen van és van egy példánya/szelete a memóriában. Értelemszerűen sokkal gyorsabb azzal a példánnyal dolgozni, mely a memóriában van – csakhogy az a példány olyan, mint az élet: ha lekapcsolják a főkapcsolót, elillan. Amelyik megmarad, az a merevlemezen lévő. Melynek kezelése lassú, mint idő múlása a fogorvosi váróban. Jó lenne, ha egybe tudnánk gyúrni az előnyöket, anélkül, hogy a buliról a hátrányokat értesítenénk.
Nos, jön az a tranzakció. Tokkal vonóval beírjuk a logba, hogy pl. Kis Piroska törölte a ‘Ph@nt@st1c V I A G R A buy n0w’ tárgyú levelét. Ki is töröljük, a memóriában lévő példányból. A levelezőkliensek a memóriában lévő példányt látják, tehát azt hiszik, tényleg ki lett törölve a levél. Pedig nem, a lemezen lévő példányban ott van. Onnan akkor fog eltűnni, ha éppen ráér a szerver. Vagy hátbavágja egy backup. Akkor, amikor ténylegesen kitörlődik a lemezen lévő példányból, akkor lesz lezárva a tranzakció a logban. Nézzük, mi történik, ha a takarítónő elemet akar tölteni és emiatt a porszívó mellett a másik konnektorra is lecsap, kihúzva a redundáns tápunk mindkét madzagját? Az Exchange szerver leállt, a memóriában lévő adatbázispéldány füstté vált… de ott van a merevlemezen lévő adatbázis és a tranzakciós logok. Látjuk, hogy mely tranzakciókhoz tartozik lezárás – azok már kikerültek a vinyóra. De a lezáratlanok még nem – nosza, írjuk ki. Ezt hívják úgy, hogy rájátsszuk a logokat az adatbázisra.
Igen, jogos a kérdés… mit nyertünk ezzel? Hiszen írunk a lemezre… Írni ugyan írunk, de nem mindegy, hogyan. Ugye mindenki tudja, hogy a tranzakciós lognak külön merevlemeze van, ahová a fej folyamatosan ír, olvasni gyakorlatilag nem olvas? Ég és Föld különbség van eközött az írás és egy többszáz gigás adatbázisba illesztő írás között.

A hosszú bevezetésnek annyi volt az összes értelme, hogy tudjuk: aktuális adatbázis = merevlemezen lévő adatbázis + tranzakciós logok. A sok CR végű akronim pont ezzel a képlettel trükközik.

És akkor oldjuk is fel őket:

  1. SCC – Single Copy Cluster
  2. LCR – Local Continuous Replication
  3. CCR – Cluster Continuous Replication
  4. SCR – Standby Continuous Replication

Az első a sima cluster. Exchange2003-ban csak és kizárólag erre hivatkozhattunk, ha magas rendelkezésreállásról faggattak az ügyfeleink.
Exchange 2007-ben viszont már megjelentek az ún. log shipping technikával dolgozó eljárások is. Ezek a *CR-ek.

LCR: A konkrét Exchange gépen egy megadott könyvtárba ‘elülteti’ (seeding) az adatbázist – azaz másolatot készít róla. Innentől miközben dübörög az Exchange szerver, pörögnek a logok, mindegyikről másolat is készül az előző könyvtárba. Mit védtünk ki ezzel? Azt, hogy ha például megsérül az adatbázisfájl. Ha felrobban az adatbázist tartalmazó merevlemez. Ekkor ugyanis a másik merevlemezről – mert annyi eszünk gondolom volt, hogy az LCR könyvtár másik merevlemezre került – manuális beavatkozással beröffentjük az adatbázist. (Ugye van minden: log és adatbázis.) Ez a legegyszerűbb log shipping, nem kell hozzá semmi se, igaz, csak merevlemezhiba ellen véd.

CCR: Ez már komolyabb. Kell hozzá a cluster szolgáltatás. És kell hozzá a Microsoft Exchange Replication szolgáltatás. A forgatókönyv az, hogy van egy cluster, két node, ahogy kell… de nincs közös adatterület! Nincs quorum. Kell a francnak, csak baj volt vele. Ehelyett van egy file share valahol, oda irkál mindkét node. (Igen, van egy kicsi ‘Majority Node Set’ áthallás.) Az adatok naprakészségét pedig úgy biztosítja az előbb említett szép hosszú nevű szolgáltatás, hogy a logokat másolgatja folyamatosan mindkét node-ra. Látható, hogy ez már komolyabb dolog: automatikus failover/failback, komoly rendelkezésreállás, de böszme hardverköltség nélkül. Viszont vannak hátrányai is: a cluster két node-ja nem lehet külön alhálózaton. Ezzel gyakorlatilag nem tudunk védekezni az épület lebombázása ellen.

SCR: Egyfajta arany középút. De tényleg arany. Mit is tud? Van egy éles Exchange szerverem és van egy standby Exchange szerverem. Mindkettő működik, a magvetés után mindkettőn ott van az adatbázis, de a felhasználók az éles szervert érik el. A logmásolás folyamatos. Ha kidől az éles szerver, a standby szerveren lévő adatbázist előléptetjük – és megy minden tovább. Nézzük az előnyöket: kitörtünk a szerverszobából. Nincs alhálózatra vonatkozó megkötés, ha jó a vonalunk, akár Balatonfőkajárra is lerakhatjuk a standby szervert. Nem kell hozzá cluster szolgáltatás. Egyszerre több standby gépet is használhatunk, maximum négy lehet. A forrás gép lehet egyszerű Exchange szerver, de lehet LCR, CCR, SCC is. Hoppácska. Azaz mezei szerverekkel össze tudok hozni egy olyan figurát, hogy a szerveren belül LCR-t használok, telephelyen kívül pedig SCR-t. (Viszont SCC/CCR esetében él az alhálózati korlát, hiszen ezt végül is a cluster szolgáltatás kényszeríti ki. Kivéve persze az MNS-t.) Hátrány: nincs automatikus átállás, össze kell piszkolnunk a kezünket. Másik hátrány: majd az SP2-ben jelenik meg végleges formában; viszont a béta2-ben már tesztelhető.

Smirgli

2007-08-18 / / 0 Comments

Kedvelem a fanatikus embereket, még akkor is, ha néha nehéz velük kijönni.
A hosszú hétvégére kinyomtattam Thomas Shinder ötrészes eszmefuttatását az Exchange2007 szolgáltatásainak kipublikálása témakörében. (Ember, legalább 200 oldal!)
Még csak a harmadik oldalig jutotam – sokáig aludtam, na – de már most is nagyokat vigyorogtam rajta.
Azt mondja, hogy a laboratóriumi körülményeit nehogy alkalmazzuk éles környezetben, mert nem oda valók.

  • Például itt olyat csinál, melyet éles környezetben soha: a Client Access Server (CAS) szervert beteszi a Mailbox szerver mellé. Éles környezetben természetesen DMZ-be rakná – de eddig még nem tudta beazonosítani az összes protokollt, melyekkel a két szerepkör egymással kommunikál.
    Miközben az összes Microsoft ajánlásban kifejezetten azt javasolják, hogy a CAS szervert semmiképpen ne tegyük DMZ-be, hiszen az Exchange2003 Front-end szerepkörétől eltérően a CAS már üzleti logikát is tartalmaz, szerves része az organizációnak – annyi számítógéppel kommunikál, annyiféle protokollon, hogy ementáli sajttá kellene hozzá luggatni a tűzfalat. Mely persze ezután semmit sem érne.
  • Azt mondja, hogy Edge Transport szervert meg azért nem használ, mert ha rendesen akarná megcsinálni, akkor azt is a DMZ-be rakná, de egyelőre nem tudja, milyen protokollok kellenek hozzá, ezért majd. Ha megtudja.
    Mit mondjak… smarthost… email transport… SMTP. Pure smtps. Meg az Edgesync szinkronizációhoz secure ldap.
  • Közben az égre néz és súlyos szavakkal kárhoztatja a teremtőket, hogy volt képük a POP3 és IMAP4 konfiguráláshoz szükséges grafikus felületet mellőzni. Szószerint: „giant management hole”.
    Hát, nem tudom. Hirtelen tudnék most sorolni vagy 15 olyan dolgot, melynek sokkal fájóbb a hiánya. Ha az övé ‘giant’, akkor az enyémekre már nem maradna megfelelő kifejezés.
  • De a legszebb rész az, amikor kijelenti, hogy nem publikál SMTP-t, meg SMTPS-t, mert az Exchange2007-ben az SMTP szervíz el lett rejtve – nem konfigurálható annyira direkt módon, mint az Exchange2003 alatt dübörgő IIS SMTP. Volt pofájuk az egész transzport konfigurálást Powershell mögé rejteni, melyet ő semmi pénzért nem hajlandó használni. Szószerint: „is hidden behind the Powershell shell interface, which I try to avoid at all costs”. Majd ezt később ki is fejti, hogy a Microsoft útja a grafikus felület, erről nem lenne szabad letérnie.

Erre mondják azt, hogy nem szép, de legalább kedves ember. Ha a maradék 197 oldal is ilyen lesz, akkor – a várakozásommal ellentétben – jól fogok szórakozni.

ps: Félre ne értsd, ismerem a szerzőt, ha nagyon akartam volna, személyesen is találkozhattam volna vele, mivel ő is MVP. Kedvelem is az írásait, nagyon jó ISA könyvei vannak és ez a hosszú szösszenete is valószínűleg hasznos lesz. Csak éppen úgy kell hozzáállni az írásaihoz, hogy észre kell venni, mikor gurultak el a gyógyszerei.

[Update]

Eltelt két nap, lehiggadtam.
Emberek! Ne olvassátok el. Egyáltalán nem szórakoztatóak a cikkek, viszont remekül illusztrálják, hogyan működik az aggkori agyelgyengülés.
Egyedül az 5. cikk ér valamit, azt talán érdemes.