Tag: ccr_nfsm_projekt

Formás levél

Érdekes jelenségre hívta fel a figyelmemet az ügyfél egyik fejlesztője. Ha az Exchange 2007 OWÁ-ból küld html levelet, akkor a túloldalon már csak plain text-ként látszik. Miközben ha megnézzük a Sent Items folderben, ott bizony html.
Ez vajon mi lehet?

Ellenteszt. Mi van, ha Outlookból küldök html levelet? Úgy is érkezik meg.

Gyors teszt más cégek OWA rendszereiben – mindenhol ugyanez a jelenség.

Ez érdekes. Hiszen elméletileg nem szabadna, hogy különbség legyen a levélben, függetlenül attól, hogy OWÁ-ban vagy Outlookban állították elő. A formátumot saccra a Remote Domain objektumon lehet még utánállítani – és az egyformán kell vonatkozzon minden abba az irányba küldött levélre. De van egyáltalán ilyen állítási lehetőség a Remote Domain objektumokon? Bizony nincs. Legalábbis konzolból nincs.
Persze shellből van. Nézzük csak meg a get-remotedomain | fl parancs kimenetlét. Ott van, elbújva a többi tulajdonság közé a ContentType tulajdonság. Melynek értékei a következők lehetnek:

  • MimeHtmlText: Ha az eredeti levél text volt, akkor text MIME formátumba konvertál. Minden egyéb esetben html MIME formátumba.
  • MimeText: Text MIME formátumba konvertál.
  • MimeHtml: Html MIME formátumba konvertál.

Az alapértelmezés – a set-remotedomain parancs szerint – a MimeHtmlText beállítás. Ez jól is hangzik.

Csakhogy. Az én konkrét esetemben az volt, hogy MimeText.

Rögtön kérdések merültek fel:

  • Ha alapértelmezésben telepítettem, akkor miért nem az alapérték van beállítva?
  • Ha csak text MIME formátumban megy ki a levél, akkor hogyan mehetett ki Outlookból mégis html formátumban?

Jó magyar infomunkásként először azért beállítottam a MimeHtmlText értékét, leteszteltem – és tényleg ez volt a megoldás. Ment OWA alól a html levelezés.

Most már lehetett tipródni, mit is csináltunk. Mitől javult meg a rendszer?

Az első kérdésre viszonylag hamar meglett a válasz. Szűz rendszernél tényleg a MimeHtmlText az alapértelmezés. De ha 2003-ból migrálunk, akkor attól függően, hogy mi volt beállítva a kimenő levelek (Internet Message Formats) MIME kódolására, attól függően már más. Ha ott az volt, hogy ‘Provide message body as plain text’, akkor a migráció során a MimeText jön át. Azaz valószínűleg az összes helyen, ahol teszteltem, ez volt a beállítás a migráció előtt.

A második kérdésre a válasz már fogósabb egy kicsit. Logikusan gondolkodva, ha van egy organizáció szintű beállítás, de bizonyos levelekre vonatkozik, bizonyos levelekre meg nem, akkor léteznie kell legalább egy magasabb prioritású beállításnak, mely felülbírálja azt. Ezzel a témával kapcsolatban ezt a cikket találtam. Olvasgattam, olvasgattam… de nem akart összeállni a kép.

Mit is írnak a cikk vége felé?

Order of Precedence for Message Encoding Options
Exchange 2007 uses the order of precedence as described in the following list to determine the message encoding options for outgoing messages that are sent to recipients outside the Exchange organization:

  • Remote domain settings
  • Outlook settings
  • Mail user or mail contact settings

The list specifies the order of precedence from lowest to highest. A setting made at a higher level may override a setting made at a lower level.

Az utolsó pont szorulhat némi magyarázatra: az Outlook 2007-ben lehetőségünk van nekünk, személy szerint is bejelölgetni a kontaktokat (akár a sajátjainkat, akár a közöseket), hogy milyen formátumban szeretnénk nekik levelet küldeni.
Mondanom sem kell, ritka hülyén van megfogalmazva a szöveg. Hogyan értelmezzük a sorrendet? A higher level azt jelenti, hogy a legalsó a leggyengébb, a legfelső meg a legerősebb? De hát nem ez történt. Amikor beállítottam Outlook szinten, hogy html-ben akarok levelezni, akkor az úgy is ment ki, függetlenül attól, hogy remote domain szinten MimeText volt beállítva.
Megint a logikára kell hagyatkoznom. Ha ugyanis a felsorolás sorrendjét tekintem prioritási sorrendnek is, azaz fentről haladnék lefelé, akkor az a következőket jelentené:

  • Akárhogy is jelölném be a konkrét levél tipusát, ha a címzettre más típus van beállítva, akkor az utóbbi felülírja az elsőt.
  • Hiába van beállítva organizáció szinten a tartalomtípus, ha én a konkrét levelemben más adtam meg, akkor az lesz az erősebb. A levél úgy megy ki.

Ez már annyiból tetszetősebb, hogy ez lehetőséget ad megmagyarázni a jelenséget. Valamiért ha OWÁ-ból küldök html levelet, azt a remote domain nem úgy érzékeli, mintha Outlook-ból állítottam volna be, magasabb precedenciával. Tehát sima szövegként csomagolja MIMÉ-be. Ellenben amikor a remote domain objektumon azt állítom be, hogy vizsgálja meg a levelet, majd aszerint döntsön, akkor már felismeri, hogy ez eredetileg html levél volt – és így csomagolja MIMÉ-be.

Nagyon fontos. Amit a második kérdéssel kapcsolatban írtam, színtiszta spekuláció. Számomra így tűnik logikusnak. Ettől függetlenül abszolút máshogy is lehet.
Az életedet ne tedd fel rá.

DotNet

Egész biztosan vannak kellemetlenebbül hangzó szavak. De nem sokan.

Mit tudunk róla? Keretrendszer. Valami olyasmi, mint a Java. Megírnak egy programot valamilyen nyelven, a keretrendszer pedig képes értelmezni és az adott operációs rendszer keretein belül futtatni is azt. Mi itt a baj?
A fejlődés, barátom, a fejlövés fejlődés. Az első dotnet az 1.1 volt, aztán jött az sp1, majd jött a 2.0, persze az is kapott sp1-et, feltartóztathatatlanul jött a 3.0 az adekvát sp1-gyel, végül előmászott a 3.5, persze neki is van sp1 csomagja. Szerinted mire számíthat egy akármilyen program? Ezek közül vajh melyik lesz fent az operációs rendszeren? Ha azt mondod, mindegy, akkor látszik, nemrégóta vagy a szakmában. Ez az egész kóceráj visszafelé nem kompatibilis. Azt hiszed, ha van 2.0 verziód, akkor futni fognak az 1.1-hez írt programok? Erre csak annyit tudok mondani, hogy probatbicol pfdavadmin. Akkor esetleg elférnek egymás mellett ezek a keretrendszerek? Talán. De ha például az Exchange 2007 mellé (.Net 2.0) fel akarnád tenni a pfdavadmint és emiatt utólag a .Net 1.1-et… nem csak én nem tanácsolnám. (Mindemellett, ha a az 1.1 után teszed fel a 2.0-át, akkor simán elketyegnek egymás mellett.)

A röpke bemelegítés után térjünk a tárgyra. Hiszen projekt van.

Eddig nem beszéltem róla, de az ügyfél nem csak Exchange 2007 clustert akart, hanem profi levélarchiválási rendszert is. A választásuk a Symantec Enterprise Vault (a továbbiakban SEV) rendszerre esett. Az ajánlatot tevő cég a projekt során az alvállakozónk lett. Némi vérgőzös ütésváltás szakmai egyeztetés után abban maradtunk, hogy a SEV egy Windows 2003 clusterre kerül, ahol az ún. Storage Foundation (SF) lövi ki a klasszikus failover cluster spof-ját. (Nem baj, ha nem érted elsőre, annyira nem lényeges.)
Bele is vágtunk. Feltelepítettük az operációs rendszereket. A kolléga kérdezte, hogy tegyen-e rá valamilyen dotnet-et. Elgondolkodtam. Ha már fent lesz a cluster meg az SF, utólag sokkal bonyolultabb lesz biztosítani a megfelelő dotnet keretrendszert. Végül azt mondtam, tegye fel a .Net 3.5-öt, az olyan ultimate dolog, az felrakja az összes olyan keretrendszert, mely még nem volt fent. Aztán ha minden fent van, akkor a SEV is ki fogja majd tudni választani, melyik kell neki.
Utána jött a cluster, jött az SF, szépen haladtunk. Jött a SEV telepítő ember is. Elkezdtük silabizálni a prerekviziteket. És amikor odaértünk, hogy a számíítógépen _nem lehet_ dotnet kettőnél _magasabb_ verziójú keretrendszer, akkor azért kezdtem hülyén érezni magam. Miért? Erre nem tért ki a doksi. De tudjuk, milyen ravasz dolog a felelősség – ha telepítési előírás, akkor be kell tartani, még akkor is, ha azt írja, hogy a telepítő mérnöknek aranyszínű tangabugyiban kell felszaladnia virradatkor a Gellérthegyre, fényáldozatra bemutatva telepítő cédét.

Jó, távolítsuk el. Itt másztunk bele a mocsárba. Hivatalosan ugyanis el lehet. De. Az internet tele van rémtörténetekkel, mi is történt azokkal, akik naív módon nekiálltak uninstallálni a keretrendszert. Eleve a 3.5 csomagot csak úgy tudod kilőni, ha minden csomagot leszedsz, melyet az rakott fel. De le tudod szedni? A történet ott kezdett tragikomédiába fordulni, amikor rátaláltam Aaron Stebner – MS alkalmazott srác – blogjára, ahol megemlíti, hogy szabadidejében írt egy progit – As Is – mely le tudja szedni akkor is a dotnetrusnyákat, ha azok nem akarnak eltávozni. (Legfrissebb változat.) Ekkor mondtam azt, hogy kösz, de nem. Legalább induláskor legyek biztos abban, hogy a rendszer flottul működik, nincs belekódolva semmiféle döglött(?) akna.

Formatcé.

Szépen összeraktuk újra az egészet, csak most már kihagytuk a dotnet kettő feletti csomagokat. Mindenki megnyugodott, csak bennem maradt némi tüske a dotnetekkel kapcsolatban.

Aztán itt volt a mai nap.

A héten keresett egy kolléga, hogy az ügyfél rendszerében, ha Outlook 2007-ből akarnak megbeszélést szervezni, nem látják a foglaltsági információkat.
Sóhaj.
Apa, kezdődik.

Egy nagyméretű rendszerben, ahol egyszerre vannak jelen Exchange 2003 és 2007 szerverek, ahol egyszerre van jelen az összes MAPI kliens, melyet a Microsoft az utóbbi tíz évben gyártott, beleértve az összes service pack kombinációt is – nagyjából huszonötmillió oka lehet, hogy egy konkrét kliensen miért nem megy a Free/Busy.
– Látja a CAS szervert? Internet Explorer beállításainál benne van a CAS a proxy kivételek között? – kérdeztem rá.
– Hoppá – jött a válasz.
Nem volt benne.
– Megjavult?
– Nem mondhatnám. Mostantól Váratlan Hibával elszáll az Outlook.
– Hah. Kliens oldali hiba. Apage Satanas.
– Mi legyen?
– Pecseljétek halálra. Aztán majd meglátjuk.
Felraktak rá minden létező szervízcsomagot, javítófoltot.
– Na? – kérdeztem rá.
– Ugyanaz. Sőt, az Out of Office be sem jön.
– Miaf? Állítsátok be légyszi, hogy elérjek egy tesztgépet.

És tényleg. Pedig az Autoconfiguration teszt szépen megmutatta, hogy az Autodiscovery a pontos OOF webservice útvonalat adta vissza. (Azaz az EWS útvonalát.) Ha ezt az útvonalat bemásoltam az IE-be, meg is kaptam a korrekt xml-t. Jogosultság az EWS-en? Tökéletes.
Az mindenesetre ekkor már látszott, hogy nem kliens oldali hibáról van szó. Mind az OOF, mind az Availabilty service (Free/Busy) az EWS-t használja, tehát ott lesz valami gubanc. De mi?

Nézzük, itt van a test-outlookservices parancs. Mit mond, ha megkérdezzük?
Ekkor koppant az állam a padlón: a harmadik lépésben error-ral elszállt. Na de kérem…? Egy default telepítésű CAS+HTS szervernél nem működik az EMS? Szar a powershell?

Vad guglizás következett.

Nem akarom a végtelenségig fokozni a feszültséget, az első értelmes nyom ez a thread volt egy fórumon. A jelenség pont ugyanaz, gyönyörűen látni, hogyan gyűlnek a károsultak, hogyan válik belőlük izgatott tömeg, hogyan saccolnak először a .Net 3.5 sp1-re, hogyan lesz egyre élesebb a gyanú, végül hogyan válik bizonyossággá: az egyik bátor jelentkező leszedte a 3.5 sp1-et (Hogyan?? – hördült fel a közönség.) és egyből megjavult nála a helyzet. Végül kialakult az a konklúzió, miszerint a tuti módszer az sp1 leszedése, bár valaki megjegyezte, hogy a Microsoftnak mintha lenne egy nem publikus javítófoltja is.

Ehhez képest volt felüdülés a következő találat, ahol az a bizonyos javítófolt nevesítve is lett. Innen lehet letölteni a csomagot. (Igen, csomagot. Nem csak a 3.5-höz kell patch, hanem az egész bagázshoz. Vigyázat, a sorrend is számít.)

Most már jó. Legalábbis, majdnem. A kliensek már nem panaszkodnak, megy rendesen minden, ami EWS-re épül. Egyedül a test-outlookservices nem fut még le rendesen, telesírja a képernyőt sémahibákra panaszkodva. Azaz lesz még itt néhány tiszteletkör.

Az okos lány

Aki jön is, meg nem is. Meg hoz is, meg nem is.

Jött a bejelentés az ügyféltől: amióta átmigrálták a postafiókját, azóta teljesen meghülyült a postafiókon belüli keresése.

Hmm. Mit tudunk?

Fél füllel hallottam róla, hogy az Exchange 2007-ben már nincs full text indexing, helyette mintha az oprendszer Windows Search szolgáltatását használná. Ennek némileg ellentmond, hogy ott figyel a szolgáltatások között a Microsoft Exchange Search Indexer… és valószínűleg nem csak azért van ott, hogy impozánsabb méretű legyen a szervízlista.
Mit tudunk még? A postafiók cefet nagy (ezért fontos nekik a keresés) – és a bejelentés előtt lett átmigrálva. Lehet, hogy még nem lett leindexelve? De a bejelentő azt állítja, hogy másnál is jelentkezik a hiba. Viszont tudjuk, hogy a bejelentők szeretik kivetíteni a bajukat a világra.
Még mit tudunk? Például azt, hogy a projekt magyar fázisának hajrájában vagyunk, ideges az ügyfél, idegesek vagyunk mi is (én meg aztán pláne) – egész biztosan nem fog beleférni az, hogy most pár napig ezen a jelenségen pörögjek. Végül át lett passzolva a probléma egy kollégának – de úgy, hogy azért követtem, mi történik.

Első körben reprodukálták a hibát. Sikeresen. Az idióta keresés megbízhatóan idióta volt kis postafióknál, nagy postafióknál, XP alatt, Vista alatt, Outlokból és OWÁ-ból, usernél is, atyaúristennél is. Egész pontosan így nézett ki a jelenség:

  • Egy konkrét kifejezés: B123456780. (Nem gépi kódban szoktunk társalogni, de a levelezéseinkben gyakran fordulnak elő case number-ek.)
  • Ha a teljes kifejezésre keresek rá, akkor megtalálja.
  • Ha leveszem az elejéről a ‘B’ betűt, akkor nem.
  • Ha leveszem a végéről a ‘0’-t, akkor megtalálja.
  • Ha köztes darabra keresek, akkor megint nem.

Kolléga sportolt rajta egy napig. Megrángatta a kapcsolati hálóját, feltúrta a netet… de minimális sikerrel. Addig biztosan eljutott, hogy meg tudtuk fogni a jelenséget. Az látszott, hogy a Windows Search került egyre inkább a célkeresztbe. Sikerült fájlnevekkel is reprodukálni az esetet. Kapott olyan visszajelzést, hogy igen, másnál is előfordult már ilyesmi. Aztán kapott olyan visszajelzést, hogy máshol, ahol szintén Exchange 2007 van, nem jelentkezik a hiba. Ergo van megoldás, csak annyira nem triviális.
Mivel az ügyfél kiemelt prioritással jelentette be az esetet, így 1 nap nyomozás után eszkaláltunk. PSS.

Lefutottuk a kötelező köröket, majd jött a határozott válasz: emberek, ez nem bug, hanem feature.
Tudom, ez már közhellyé kopott, de jelen esetben véresen komolyan gondolták a választ.

Exchange 2007 alatt ugyanis kétfajta search metódus is működik:

  • Exchange Search
  • Exchange Store Search

Melyik mit tud?

Exchange Search:

  • Gyors.
  • Szavakon, kifejezéseken, mondatokon alapszik.
  • Full-text indexet használ.
  • Csatolásban is tud kereseni, feltéve, ha van a szerveren megfelelő filter.
  • Érzéketlen a kisbetű/nagybetű különbségre.
  • Csak szöveg keresésére alkalmas.

Exchange Store Search:

  • Lassú.
  • A postafióktartalmat bitfolyamnak észleli, szekvenciálisan keres.
  • Index helyett folytonosan keres.
  • Nem keres a csatolásokban.
  • Érzékeny a kisbetű/nagybetű különbségre.
  • Nem szöveg jellegű tulajdoságokra is képes keresni.

Na, melyiket szeressük? A fejlesztők az elsőt, az Exchange Search keresést tették alapértelmezetté.

Csakhogy. A cikk végén jön a fekete leves.

Exchange Search and Localization

Localization support for Exchange Search is limited to scenarios in which the client locale matches the message locale (which must also match the language that is used in the message body). Exchange Search does not support instances where a single message has multiple languages embedded in the body or where the client locale is different from the message locale.
To get consistent results for localized searches, the following must be true:

  • An e-mail message must be written in a single language and that language must match the locale of the message.
  • The search expression must be in a single language.
  • The language must match the locale of the client computer, as identified by the connection to the server.

Na, kérem. Megérkeztünk. Milyen nyelven íródott az, hogy ‘B123456780’? Hát, izé. Ez bizony értelmetlen szó az Exchange Search számára.

A furcsa az egészben az, hogy valamennyire azért beindexeli, hiszen a teljes szót megtalálja. Ahogy a kolléga magyarázta – akinek a PSS magyarázta – az Exchange Search balról jobbra indexeli le a kifejezéseket. Tehát a fenti esetben megtalálja, ha a teljes szót írom be és megtalálja, ha balról tetszőleges számú karaktert írok be… de nem találja meg, ha hiányzik a szó eleje.
Feltéve, hogy egy nyelvet használunk a teljes levélben.

Mire jó egy ilyen kereső algoritmus?

Semmire.

Nekem egyből a tíz évvel ezelőtti pentiumos vicc jutott eszembe – amikor a procik bizonyos lebegőpontos műveleteket hibásan végeztek el.
– Mennyi 2+2?
– 5!
– Ez hülyeség!
– De milyen gyors voltam!

Szóval, erről ennyit. Úgy látszik, még mindig nem értik, hogy a keresés az alapvetően bizalmi dolog. Az ember azért használ keresőt, mert hatalmas, manuálisan már nem kezelhető kupacból kell előkeresnie egy konkrét elemet. Általánosan is elmondható, hogy ezek a kupacok akkorák, hogy lehetetlen leellenőrizni a keresőt, hogy tényleg megtalált-e minden előfordulást. Ergo elég csak egyszer rajtakapni az algoritmust, hogy hibázott… és onnantól mehet a kukába a keresőgép.

Szerencsére meg lehet változtatni az alapbeállítást, itt van hozzá a manuál.

ps. Számomra azért is volt nehezen értelmezhető ez az egész, mivel létezik korrekt megoldás a problémára. Igaz, kliens oldalon… de nem lehet zavarba hozni törmelék szavakkal sem.

Belehalni egy sajtóhibába

A projekt, mint egy elszabadult úthenger, száguldott tovább. Tegnap jutottunk el addig a lépésig, hogy növeljük a levéltovábbítás rendelkezésreállását, meg elosszuk a terhelést. Azaz berakjunk egy második HUB Transport szervert a meglévő mellé.
Hogy érthetőbb legyen az írás, összedobtam egy skiccet.

Nagyítás

Azaz van jobb oldalon egy CCR MBX szerver, előtte a HTS szerverek. A piros vastag vonal jelöli az Exchange 2007 – Exchange 2003 közötti routing group konnektort. Baloldalt pedig egy smarhost tartja a kapcsolatot a nettel. (A levegőben lógó vonalak egyéb, belső levelezési irányok.)
Kékkel jelöltem az újonnan berakott HTS szervert. HTS1 és HTS2 teljesen megegyező virtuális gépek.

Hogyan lesz ebből érdekes cikk? Hiszen a felállás egyszerű, mint a faék. Működnie kell, oszt jól van.

Csakhogy nem működött.

Abban a pillanatban, ahogy beraktam HTS2-t, bedőlt a kifelé menő levelezés – legalábbis a levelek jó része nem ment ki. A HTS2-n lévő várakozási sorokban pedig elkezdtek gyűlni a levelek. Egész pontosan így hívták az érintett queue-kat:

  • HTS1-xch2003
  • HTS1

A queue viewer azt mondta, hogy a legutolsó hibaüzenet ez volt:

451 4.4.0 Primary Target IP Address responded with :” 451 5.7.3 Cannot achieve exchange server authentication.” Attempted failover to alternate host but that did not succeed.Either there are no alternate hosts or delivery failed to all alternate hosts.”

Target IP. Valószínűleg a fejlesztőknek leesett volna a karikagyűrű az ujjukról, ha ki is írták volna, hogy jelen esetben ki is volt az a target, aki visszaröffent? HTS1? Xch2003? A smarthost?
Na, mindegy. Kezdjük el összerakni a kirakós játékot. A Google szerint ilyen probléma akkor van, ha Exchange 2007 szervert kötünk össze Exchange 2003 szerverrel (eddig jó) és a 2003-ason nincs engedélyezve az integrated autentikáció. Megnéztem, engedélyezve volt. Innentől a Google felejtős, más találat nem volt. Kénytelen voltam az eszemet használni.
A queue-k csak a HTS2-n látszottak. Viszont az első queue neve gyanúsan ugyanaz volt, mint az RGC-é. Lehetséges, hogy nem is az xch2003-2007 határon van a probléma? Mit is tanultunk az Exchange 2007 routolásról? Például azt, hogy queue at point of failure – azaz szállítási hiba esetén a levelek azon a szerveren várakoznak, amelyik legközelebb van a szakadáshoz.
Azaz nem az xch2003 és a HTS1 között van a hiba, hanem már a HTS1 előtt.

Nadehát… mi lehet itt? A közvetlenül egymás mellé bedugott két Exchange 2007 HTS szerver nem tud kommunikálni egymással?

Mindenesetre gyorsan lekötöztem az RSG lábát a HTS2-höz is (ez már nincs a rajzon), így a levelek nagy része huss, kirepült. De ettől a probléma nem oldódott meg. Hiszen még élt a HTS1 queue, és álltak ebben is levelek.

Jogos a kérdés, hogy ezek vajon milyen levelek lehettek? Milyen levelek azok, melyek a fenti rendszerben a CCR-en keletkeztek, a HTS2 átvette továbbításra, majd továbbküldte a HTS1-nek… hogy az továbbítsa vissza cuccot a CCR-nek. Elég bizarr kör, nemde?
Mit tanultunk még az Exchange 2007 routolásáról? Delayed fan out – azaz ha egy levélnek több címzettje van, akkor addig a pontig, amíg a levelek együtt mennek, lejátszódik egy direct relay, majd onnan megy minden csomag a maga útjára, további direct relay-vel. Azaz a vizsgált várakozási sorban azok a levelek álltak, melyeket olyan levelezési csoportoknak küldtek, amelyiknek volt tagja a CCR-en, de volt tagja vagy a külvilágban, vagy az xch2003 rendszerben… vagy bármelyik más célpontban. Ekkor lett volna egy direct relay a HTS1-re, majd onnan a CCR-en lévő postafiókoknak ment volna vissza is a levél.

De nem ment. Illetve…
Nyilván, telnet. Nyilván ‘ismeretlen parancs’ választ kaptam. Hogy mekkora biztonsági fenyegetést jelent Windows 2008 szerveren a default telepített telnet kliens… nem tudom. De én már sokadszor futok bele abba, hogy nincs… és már majdnem annyira frusztrál, mint az UAC.
Na, mindegy. Telepítve. Aztán boldogan telnetelgettem. És sikeresen. HTS2-n belépve, HTS1-re telnetelve, minden irányban elmentek a levelek. Csak a queue-ból nem ürültek.
Itt már kezdtem ingerült lenni.

Nézzünk már egy smtp logot. Hol is van? Az Exchange könyvtárban lévő smtpout könyvtár üres. Jó, akkor kapcsoljuk be az smtp logolást. Hol is kell?
Azt írják, hogy a logolást a send konnektoron kell beállítani.

Kérdés: hol van itt send konnektor? Egyáltalán, ki csinált itt send konnectort? Mert én biztosan nem.
Nem is kellett. Ugyanis amikor beteszünk egy AD site-ra egy második HTS szervert, automatikusan létrejön egy send konnektor a kettő között.
Megint tanulunk. Milyen send konnektorok is léteznek?

  • Explicit: Határozott ráutaló magatartással mi gyártjuk le, vagy a konzolból, vagy a shellből a new-sendconnector paranccsal. Jellegzetessége, hogy látszik: azaz mindkét menedzsment felületről nézegethetjük, konfigurálhatjuk.
  • Semi-explicit: Ugyan automatikusan keletkeznek, de a konnektorok látszódnak, konfigurálhatók. Tipikusan ilyenek az Edge szerver beállításakor az Edge-HTS send konnektorok.
  • Implicit: Automatikusan keletkeznek, nem látszanak, nem hozzáférhetők. Ha nem olvasgatnánk minden szabad percünkben Exchange szakkönyveket, nem is tudnánk róla, hogy léteznek.

Nyilván itt a legutolsóról van szó. Érezzük a bukfencet? Hogyan állítsunk be logolást egy olyan konnektorra, amelyhez semmi hozzáférésünk sincs? Marha egyszerű. Mint a viccben: rostáljuk át a sivatagot és ami fentmarad a rácson, az az oroszlán. Az alábbi írás szerint a következő parancsot kell kiadnunk, ha intra-organization send konnektort akarunk logoltatni:

Set-TransportServer “HTS2” -IntraOrgProtocolLoggingLevel Verbose

Ha kiadjuk… ugyanazt a kövér syntax errort kapjuk, mint amilyent én kaptam. A KB cikk ugyanis hibás. Kérjük le a get-help set-transportserver -full paranccsal a paraméterek listáját – és láthatjuk, hogy a helyes paraméter az -IntraOrgConnectorProtocolLoggingLevel. Ja, és ne lepődjünk meg, ha kigördül a képernyőről a szöveg. Nálam az EMS puffere 999 sor (több nem lehet), ebbe a paraméterlistának kábé a fele fért bele.

Viszont azt gondolom nem kell magyarázni, mi is történik. Azt mondtuk, hogy te, kedves HUB Transport szerver, logoljad lécci az összes send konnektorodat. És az összesben már benne van a szupertitkos is.
Transport szerver újraindít, ekkor ugye kénytelen megabajgatni a beragadt várakozási sort. Végre van log is. De milyen furcsa! HTS2 beehlózik HTS1-hez. HTS1 elsorolja, milyen kunsztokat tud. Majd páros lábbal kirúgja HTS2-t.

?

Gondolom, már hiányérzeted van. Miért nem ír ez a fazon a receive konnektorokról? Ordít, hogy ott lesz a hiba.
Először én is így gondoltam. Átnéztem többször is, az összeset.
– Milyen összeset? – kérdezhetnéd.
– Hát, a gyárit, meg a barkácsoltat – válaszolnám.

Miért is kell barkácsolni? Close Relay. Az ember a default (server) receive konnektoron állítja be, hogy a szóbajöhető IP tartományból mindenki bejöhessen, mindenféle autentikációt használhasson – eltekintve az anonymous hozzáféréstől. Emellett célszerű gyártani egy relay receive konnektort is, melyet úgy állítunk be, hogy ne kérjen autentikációt és engedélyezze az anonymous hozzáférést. De itt, a network fülön csak – és szigorúan csak – azokat a hostokat engedjük, melyek számára engedélyezzük a relay-t… és amelyek annyira rendszeridegenek, hogy kizárt velük minden együttműködés. (Tudom, ne mondjuk soha azt, hogy kizárt… mondjuk helyette azt, hogy egyik oldal sem akar annyi energiát beleölni a mutatványba, hogy összehozzunk egy tisztességes autentikációt. Inkább megbízunk egymásban.)

Nos, receive konnektorok többször is átnézve, ránézésre minden rendben. Pedig az eddigi nyomozásból 110 százalékra tudjuk, hogy kizárólag csak itt lehet a hiba.
Kiváncsiságból kikapcsoltam a relay konnektort. Abban a pillanatban kirepült az összes levél a queue-ból.

Oké. Akkor eddig megvolnánk. Idő? Még ma van. Igaz, éppenhogy csak. Mindenesetre a szemem már annyira kifolyt a helyéről, hogy amikor telefonálgatnom kellett, folyamatosan zárva tartottam. Addig is pihent.

Gyors mérleg: queue üres. Megvan a bűnös. Én viszont már használhatatlan vagyok. HTS2 lekapcsol, relay receive konnektor visszakapcsol. Ezzel el tud zakatolni az ügyfél… aztán holnap is nap lesz.
Hátha megálmodom, mi lehet a baj.

Nem hiszed el, megálmodtam.

Reggel felkeltem… és fogmosás közben lepörögtek előttem a konnektorokban lévő network listák. Bakker, a HTS2 mindkét receive konnektor szkópjában szerepel! Márpedig a relay konnektor a szigorúbb, tehát az lesz rá érvényes… ekkor viszont nem lesz engedélyezve számára az Exchange autentikáció!

Napközben volt éppen elég más dolgom is, az összeszedettség szobrát sem rólam mintázták volna, de délutánra összevakartam magam. (Két redbull, meg egy vizespohár kávé.) Háromkor bejelentettem, hogy éles teszt. A kollégáimnak elszürkült az arcuk. Szerettek volna otthon éjszakázni.
Lecsökkentettem azt az IP tartományt a relay receive konnektoron, mely magába foglalta a HTS2-t is. Majd bekapcsoltuk a HTS2-t. Queue viewer… és gyönyörűen üres.
– Na látjátok, nem kell beszarni – nyugtatgattam a többieket – megy ez.
Már majdnem pezsgőt bontottunk, amikor megjelent az első kézbesítetlen levél a HTS1 queue-ban.
– Miaf? – néztem bambán. Hiszen annyira biztos voltam az elméletemben.
– Figyelj, még egy olyan délutánt nem engedhetünk meg magunknak, mint tegnap – figyelmeztettek.
– Oké, tíz levélig elmegyünk. Ha addig nem tudom megoldani, akkor letiltjuk a relay konnektort és leállítjuk a HTS2-t.

Körülbelül hat levélnél jártunk, amikorra kiszúrtam, hogy a relay receive konnektor network listájában direktben is fel volt véve a HTS2 IP címe. Nyilván a tegnap esti eszetlen rodeó egyik fázisában tehettem egy bátortalan kisérletet. Gyorsan töröltem, pár perc várakozás – és a queue kiürült.
Győzelem. Ugyan vártunk még egy félórát, mielőtt megfújtuk volna a harsonákat – de én már rögtön biztos voltam a győzelemben: hiszen kiürült a feltorlódott queue. Ez már nem fog még egyszer feltorlódni.

Hátravolt még a nyomozás: hogyan történhetett meg egy ilyen félrekonfigurálás?

Ezt is megtaláltam. Nem voltam boldog. Én gépeltem el… méghozzá az implementációs tervben. Egy A4-es oldal méretű táblázatban voltak felsorolva azok az IP címek, akiknek engedélyezve volt a relay. (Az értékeket az Exchange 2003 rendszerből kellett átvinni a 2007-be.)
A táblázat valahogy így nézett ki (az értékek nem valósak):

  1. 192.168.100.0/24
  2. 192.168.101.0/24
  3. 192.168.102.0/24
  4. Meg vagy hatvan szóló IP cím

A harmadik helyen a jó érték az lett volna, hogy 192.168.102.0/25… azaz csak a tartomány alsó felének volt engedélyezve a relay. A HTS2 pedig ugyanezen tartomány felső felében volt.
És amennyire precíz vagyok, az implementáció során pontosan ezt a táblázatot pötyögtem be – így került bele mindkét konnektor szkópjába a HTS2.

Shame on me.

Tudom, a következőket fel lehet fogni egyfajta racionalizálásnak is… de ez nem fog visszatartani attól, hogy elmélkedjek egy kicsit az eseten.

Jó-e egy ilyen hiba a projektben? Dühöngjünk-e miatta? Vagy – és most nagyon meredeket mondok – örüljünk-e egy ilyen hibának?

Én az utóbbira szavazok. És nem csak azért, mert pontosan ezt állítja a talán legkedvesebb könyvemben – A zen és a motorkerékpár ápolásának művészete – Robert Pirsig is… hanem azért, mert én magam is ebben hiszek. Ha belefutsz egy hibába, és ellövöd rá az összes töltényedet, de a hiba makacsul megmarad… akkor ujjonganod kell. Mert a hiba rá fog kényszeríteni arra, hogy átlépd a határaidat… hogy olyan fegyvereket, olyan harcmodort találj ki, melyeket korábban nem ismertél. Az ilyen hiba tágítja a gondolkodásod horizontját.
Most például a valóságban is találkoztunk olyan – korábban csak elméletből ismert – jelenségekkel, mint a ‘queue at point of failure’ vagy a ‘delayed fan out’… megtanultuk, hogyan lehet send és receive konnektorokat logolni… és egyáltalán, elmélyedtünk a levéltovábbítás módjában, beleégettük a gondolkodásunkba a folyamat felépítését.
Innentől jobban fogjuk érteni, mi is történik a mélyben.

Adatbázis rodeó

Ez egy érdekes alkalom. Tulajdonképpen le kellene írnom egy esetet… de a jelenséget Zoli már leírta, a megoldási lehetőségeket pedig bőségesen kitárgyaltuk a kommentek között.

Akkor mit akarok én itt?

Hát, például összefoglalni. Meg fut éppen egy projektem – és ez a szívás is része volt. Szóval, hajrá.

Karácsony előtt járunk. Az erdő szélén farkasok üvöltenek, a plázákban meg a tolakodó emberek – azaz igazi karácsonyi hangulat van. December 19-én, pénteken az utolsó címlistát is benyeleztem, elégedetten toltam hátra billentyűzetet. Idén is megtettünk mindent, amit ember tehetett. Meg egy kicsivel többet is. Hazamentem. Pihenni. (Mwhaha.)

December 20. Aranyvasárnap szombatja. Az ajándékozási ösztön már a levegőt is kiszorította a plázákból. Mivel mi idén nem vettünk senkinek semmit, angyali békességben készültünk a karácsonyra. Főzőcskéztünk, tettünk-vettünk.

Aztán csörgött a telefon. Kollégám keresett. Hogy mozgatná a postafiókokat, de kardjába dőlt a szerver. Betelt a logpartíció.
– Te, be kellett volna kapcsolni a circular loggingot – korholtam meg enyhén – hiszen mondtam is.
– Bekapcsoltam.
– Igen? Hm… Most is be van kapcsolva?
– Persze.
– És a logok ennek ellenére is kidagadtak a fazékból?
– Ki bizony.
– Hm… ez érdekes. Miaf?
– Ja.
– Oké, elöször rakjunk rendet, nyomozni ráérünk utána is. Csapjatok pár gigát a partícióhoz, mountoljátok fel az adatbázist, kapcsoljátok ki-be a cirkuláris logolást. Ennek meg kell ennie a logokat.

Így is történt.

Kolléga hívott kicsit később.

– Rendben, működik.
– Örülök. Találtál valami nyomot?
– Igen. Az ügyfélnél tesztelnek egy webes ügyfélszolgálati programot. Beismerték, hogy véletlenül ráküldtek 180000 levelet a rendszerre.
– Hogy az a @&xß$…! Hát ezek teljesen meghülyültek? Migráció közben? Úgy, hogy nem is szóltak?
– Azt mondták, véletlen volt.
– Ennél még a fiam is fantáziadúsabb kifogásokat tud! Na, mindegy. A lényeg, hogy túléltük. Akkor most minden oké?
– Ja.
– Akkor hajrá. Migráljatok tovább.

Vissza a karácsonyi hangulatba. Finom ebéd, Nej remekelt. Szieszta.

A telefon csörgése ébresztett.

– Te, megint betelt a log partíció.
– Mfmvmf?
– Megállt az Exchange cluster. Betelt az egyik log partíció.
– Asztakurva.
– Mit csináljunk?
– Amit délelőtt is. Meg hívd fel a tesztelőket és helyezz kilátásba egy élvekibelezést, ha nem mennek legalább két méter távolságba a billentyűzettől. Mondjuk, egy évig.
– Oké.

Innentől nem is volt baj, egészen január 5-ig. Az új év első munkahelyi hívása útközben ért. (De még mindig jobb volt, mint tavaly.)

– Megint betelt a log partíció.
– Micsoda? Mi az, hogy log? Meg partíció?
– Exchange szerver. Tranzakciós log. Kaput. Finito. Konyec.
– Ja, már rémlik. Tudjátok, mit kell csinálni. Hamarosan bent leszek. Ja, és le kell ordítani a hajat a tesztelőkről. Egyáltalán, tesztelnek most?
– A service fut.
– Leállítani!
– Oké.

Cifrázta a helyzetet, hogy mind december 20-án, mind január 5-én mentés teszt is volt. Nem is akármilyen téttel. Nem is akármilyen mentésé.
CCR rendszerről van szó és én VSS alapú mentést álmodtam a passzív node-ra. Mert így egyfelől meg lehet növelni az adatbázisméretet (el se hiszed, milyen kevés betű van az angol ABC-ben), másfelől így az a rövid éjszaka is elég lesz mindenre. Egy valamivel nem számoltam: ez a mentési mód teljesen új volt az ügyfél rendszerében, hiányoztak a tapasztalatok, hiányoztak a kliens szoftverek. Rengeteget kellett volna tesztelnünk. Csakhogy akárhányszor elindítottunk egy mentést, annyiszor vadult be a legelső adatbázis. És ekkor már két hete ment a rendszer, kezdtek üzemszerűen is feltelni a log partíciók.
Csak nem a mentés lenne az, ami behülyíti a rendszert?

Ebben az állapotban olvastam újra Zoli írását. Nem-e lehet-e? Tudom, ezzel már hárman ülnek a gyanúsítottak padján… de mind a három eléggé esélyes.

Az első kettővel túl sokat nem tudtam kezdeni. Maradt a harmadik.

Eleve itt van a Snefi által linkelt KB cikk. Elolvastam. Hajjaj, de hányszor olvastam el. És folyamatosan úgy éreztem, ez a recept arra, hogyan lehet birkavesével földrengést előídézni. Mi köze lehet egy operációs rendszer hibájának ahhoz, hogy bizonyos nyelvi beállítások esetén elhasal rajta az Exchange 2007 adatbázis-motorja?
És mi az a másik, rejtélyes patch, melyet Snefi említett?
Oké, hívjuk a PSS-t.

Rövid idő alatt ki lettem kupálva. (Bigup for Madaras Gábor.) Tehát tényleg van egy operációs rendszer szintjén előbukkanó hiba. Ez egy olyan hiba, mely – bizonyos nyelvi beállításoknál – az Exchange ESE motorját végtelen ciklusba zavarja. Meg lehet figyelni, amikor bevadul a log, igazából nincs is levelezési tevékenység. (Check the Message Tracking Log.) A patch javítja a hibát… de nem javítja az adatbázist. Ez ugyanis olyan, mint egy vírus: ha egy adatbázis bekapja, akkor vége. Hiába gyógyul meg a szerver, az adatbázis élete végéig köhögni fog.
Két megoldás létezik rá:

  • Gyógyszert adunk az adatbázisnak.
  • Megöljük az adatbázist.

Én, személy szerint, az utóbbi megoldást favorizálom. Valahogy… olyan véglegesebb.

De nézzük először az első megoldást. A gyógyszert úgy hívják, hogy interim fix. Azért interim, mert menetközben lett rajtakapva. Tudni kell, hogy a csomag, amelyből majd a rollup pack lesz, az idők során folyamatosan gyűlik. Amíg nem lesz belőle végleges Rollup Pack, addig interimnek hívják.
Azaz az a javítás, mely kikúrálná az adatbázisunkat, jelenleg még csak interim formában létezik. Ráadásul RU7 formában, azaz saccra csak nagyon sok hónap múlva lesz véglegessé. Miközben az interim patch nem egy barátságos jószág, de nem ám. Például nem lehet Rollup Pack-ot telepíteni rá. Ha feltennéd, akkor – mivel ez egy RU7 interim, eleve le is mondhatsz a RU6-ról. Hadd ne részletezzem, mennyi balhé lehet ebből, akár csak a legegyszerűbb PSS eszkaláció esetén is.

Szóval inkább akasszuk fel.

Ehhez bizony neki kell gyürkőzni. A felakasztás ugyanis egész konkrétan offline defregmentálást jelent. Miért is? Mitől gyógyíthat egy tömörítés? Attól, ahogyan tömörít. Az offline defrag ugyanis nyit egy új, temporary adatbázist, ebbe elkezdi átmásolni a még értelmezhető leveleket. Amelyeket nem tud értelmezni, azokat kihagyja. Kihagyásra kerül minden szemét, minden sérült ezmegaz. Csak azok az itemek kerülnek át, amelyek teljesen jók. (Ez a folyamat időnként meglepően pici új adatbázist eredményez. Ezért kell feltétlenül menteni is előtte.) A legvégén pedig törli az adatbázist, a temporary-t pedig átnevezi. Ezzel a módszerrel a fertőzés tuti kiesik, hiszen azt a másoló folyamat sem képes átvinni.
Miért nem vadul be offline defrag közben az adatbázis? Azért, mert ekkor az adatbázsi le van mountolva. Az Information Store service nyüsszögve kussol a sarokban.

Frissítsük csak fel, hogyan is van ez?

Az Exchange adatbázis-kezelésének legmélyén van egy ESE motor. Ez egy nagyon primitív motor, kifejezetten egyszerű utasításokat képes megérteni. Ez fölött van egy database layer – tulajdonképpen címfordítási céllal – majd jön a DSA, mely képes minden hozzáfordulóval megtalálni a közös hangot… és képes a kéréseket lefordítani az ESE hótprimitív nyelvére.

Nagyítás

Tudom, ez nem Exchange. Ez Active Directory. De ne felejtsd el, hogy az utóbbi az előbbiből nőtt ki.

Tehát, a lényeg az, hogy az ESE szempontjából az Information Store is csak egy ügyfél a sok közül. És amikor lemountolod az adatbázist, akkor az IS elveszíti fölötte a hatalmát.
Jöhetnek a többiek, az offline adatbázis-matyizók. Mint például az eseutl. Ez ugyanúgy a DSA-t keresi meg, konkrét kérdésekkel, mint az IS. De mégsem IS.

Tehát ha offline tömörítesz, akkor menetközben védve leszel ettől a misztikus hibától. Ráadásul a végső adatbázis is tiszta lesz. Nem kell vacakolnod az interim fix okozta megkötésekkel.

Ql.

Akkor mi a probléma?

Az idő. Az ügyfelünk magyar viszonylatban a felső-közép kategóriába tartozik, összességében 500 GB adatbázissal. A Microsoft szerint az offline defrag 5-10 GB/óra sebességgel tép. Ez testvérek között is 50-100 óra leállást jelent az ügyfélnél. Ha esetleg nem lennél jó fejszámolásban, akkor ez 2-4 nap. Levelezés nélkül.

El tudod képzelni?

Muszáj lesz. Ez az egyedüli értelmes kiút. Telepíteni kell a patch-et, majd offline defrag-gal gyógyítani az összes adatbázist. Az interim fix… több megkötést hoz, mint amennyi előnyt a leállás nélküli javítás jelentene.

Tesztelve.

Adide, nemadom

Na, kérem, itt van a magyarázat ahhoz, ami miatt pár nappal ezelőtt csak kapkodtam a levegőt.

Nemrégiben jött ki az Exchange 2007 SP1 termékhez a Rollup Pack 5. (Csak gondoljunk bele… az SP1 előtt volt megint 5 Rollup Pack… és mindegyik megváltoztatta a termék viselkedését… nem könnyű ám Exchange adminnak lenni.)

Nos, az egyik hiba, melyet a csomag javított, így szólt: CCR vagy SCC clusterben megvalósított Mailbox szerveren nem működött a GAL disztribúció, amennyiben Outlook 2007 kliensről próbálkoztunk.
Ránézésre nem olyan vészes, pedig de. Összeraksz kemény munkával egy clustert, jön egy felhasználó Outlook 2007-tel – annyira azért már nem ritka jószág – és nem lát címlistát.

Eddig nem lehetett sokat tudni arról, mi is okozta a hibát – de Dave Goldmann nemrég írt egy cikket. Most már tudjuk. Most már verjük a fejünket a falba. Velük együtt. Annyira idióta hibáról van szó, hogy tényleg nem értem, hogyan kerülhetett bele a rendszerbe.

Nem húzom tovább az időt, itt a magyarázat: az OABGen process a \\gepnev\ExchangeOAB könyvtárba tette le a legenerált xml fájlt, mint ahogy mindig is szokta. A CAS szerver viszont nem ott kereste, mert ő hogyan is látja a clustert? A virtuális Exchange szerver nevén keresztül. Azaz a CAS a \\CMS\ExchangeOAB megosztást kereste, nem találta, tehát az OAB weblapon nem is tudott publikálni semmit.

Függöny.

Sírok

Most kivételesen nagyon negatív leszek. Úgy értem, negatív negatív. Általában ugyanis pozitív negatív szoktam lenni: ha szidok is valamit, azt javító szándékkal teszem – hiszen alapvetően azért kedvelem azt az izét.

Blackberry. És Onebridge.

A projektünk az ügyfélnél szépen haladt, elérkeztünk odáig, hogy foglalkozzunk az Exchange szerverekhez kapcsolódó külső szerverekkel. Igen, a fenti szerverekről van szó.

Na most, én már akkor kis híján lepetéztem, amikor a múltkor kiderült, hogy – dacára mindenféle natolásnak – a BB szervert a belső IP címével regisztrálják be odakint. Azaz ha egyszer feltelepítetted, akkor azt már át nem rakod máshová. De ami most jött, az felért egy tökönrúgással.
Közölték, hogy a fenti két szerver közül egyik sem bírja lekezelni azt a roppant bonyolult szituációt, hogy egy Active Directory több tartományból áll. Négylábas megadás. Érted, Windows környezetbe tervezek egy alkalmazás szervert, de az sajnos nem tud lekezelni olyan szituációkat, melyeket az alatta lévő Windows egyébként messzemenően támogat. De továbbmegyek: mindkét alkalmazás olyan rendszerhez – Exchange – kötődik szorosan, mely deklaráltan címtár szintű… azaz tartományok feletti. Az Exchange mindig a teljes címtárban gondolkodik, nem érdekli, hogy ki melyik tartományban van.
És akkor közlik, hogy telepítsük újra a régi BB/OB szervereket, mert az új Exchange másik tartományba került. Agybaj.

Kezdtük egy Onebridge teszttel. Kijött a nagynagy internetszolgáltató szakembere, mi is delegáltunk egy helyi rendszergazdát. Belevágtak. Aztán délután 5-kor jött a levél: help.
Napközben annyi történt, hogy a szakértő hozott egy telepítési leírást, meg néhány OB knowledge base cikket, hogyan kell felkészíteni az Exchange-t az együttműködésre. Ezeken becsülettel végig is mentek, majd jött a kapcsolódás… meg az error. Kipróbáltak mindent, de nem lett jobb a helyzet.
Ekkor kapaszkodott bele a szakértő és az ügyfél delegált embere abba a kitételbe, hogy az OB KB a preparációknál megemlítette azt, miszerint győződjenek meg róla, hogy az Exchange szerveren nincs-e letiltva a MAPI. Tény, le lehet. De nem egyszerűen. Ha a telepítésnél nem figyelünk, ész nélküll nyomjuk az OK-t, akkor belefuthatunk ilyen szituációba. (Írtam is erről anno.) De ha rendesen telepítünk, akkor már nincs ilyen veszély. Igaz, le lehet tiltani utólag is registrybuherával… de azért csak emlékeznék rá.
Így ment is vissza a levél a fiúknak, hogy nem, nincs letiltva a MAPI. De ezt egyből láthatják is, hiszen tudnak kapcsolódni régebbi Outlookkal, ráadásul láthatják, van Public Folder is. Erre jött az a válasz, hogy ez nem bizonyíték, tekintve, hogy mindenki tudja, miszerint az MS más MAPI-t használ, mint amit a külső cégeknek biztosít.
Itt szökött fel plafonig a szemöldököm. Ekkor lett nyilvánvaló, hogy a nagynagy internetszolgáltató szakértőjének halvány fogalma sincs arról az architektúráról, amelynek egyébként a szakértője lenne. Addig ugyanis oké, hogy más mapixx.dll települ fel mondjuk az Outlookkal, mint amit a külső cégeknek ajánlanak… de ettől a MAPI, mint távoli eljáráshívásokon alapuló függvénygyüjtemény köteles ugyanolyannak lenni ugyanazon szerver esetében, hiszen a túloldalon a szerver csak az eljáráshívásokra reagál, nem kér előtte személyi igazolványt.
A helyi mérnökünk mindenesetre rámutatott, hogy először talán azzal a tömérdek MAPI errrorral kellene foglalkozni az OB szerveren, melyek az eventlogban vannak… és csak utána piszkálni az Exchange oldalt. Különösen, hogy amit a KB cikkük előírt, azt pontosan beállítottuk.
És most itt állunk. Szószerint is.

Nos, eddig ez akár egy szokásos köcsögjózsis történet is lehetne.

De amitől hirtelen ledobtam magamról minden toleranciát és billentyűzetet ragadtam, az egy KB cikk volt. Az egyik fázisban a szakértő megadta a hozzáférését az OB KB cikkekhez, hátha én, Exchange szemszögből kiszúrok valamit. Hát… kiszúrtam.
Mivel nem publikus anyag, így a lényegi részből nem idézek. Nagyjából arról van szó, hogyan is kell pontosan kipreparálni az Exchange szervert a korrekt kapcsolathoz. Egy csomó jogosultáságállításról van szó, mind felhasználói, mind szerveroldali konfigurációkról. A közös mindegyikben, hogy a címtárban állítgatod az értékeket: hol a domain névtérben, hol a configuration névtérben. Kizárólag csak ezeken a helyeken.
És akkor most követek el egy bűnös kiszivárogtatást. Akit esetleg komolyabban is érdekel, lementettem az írást, nálam meg lehet tekinteni. Szóval ez annak a bizonyos KB cikknek (#4267) az utolsó mondata:

It might be necessary to restart affected servers, such as Domain Controllers and Exchange Servers, in order the changes to take effect.

Megégetni az architektet. Megégetni. Most.

Gondolj, bele, egy ilyen alkalmazásnak adunk mindenféle erős jogot egy nagy ügyfél nagy Exchange rendszerében. Ráadásul mosolyogva kell.

Minden jó, hajó a vége

Valamikor írtam róla, hogyan járt szerencsétlen ügyfelünk: az anyacége dömperrel beborított vagy 30000 kontaktot a címtárába. Szaladgáltak is szegények, mi lesz most a címlistákkal: végül egy illegalitásba hajló lépéssel megpatkoltuk a rendszert.

Aki nem olvasta át a két linket, röviden összefoglalom: szerencsére kiderült, hogy a távoli tartományban született kontaktok msexchoriginatingforest tulajdonsága megőrzi az eredeti forest értékét. A helyben született objektumoknál viszont ez üres. Azaz a GAL mögötti ldap filterbe ‘és’ kapcsolattal becsatoltunk egy !(msexchoriginatingforest=*) feltételt – így csak azok jelentek meg a globális címlistában, akiknek üres volt ez a tulajdonsága. Természetesen az eredeti GAL filtert kimentettük egy custom címlistába, hogy akik abban akarnak keresni, azért tudjanak.

Mindenki boldog volt.

Egészen az Exchange 2007 migrációig.

Igazából nem az a legnagyobb baj, hogy ebben a termékben kinyírták az ldap alapú szűrést. Hiszen bejött helyette az OPATH – és ha megszokod, rájössz, hogy ez tényleg jobb. Még csak nem is az a katasztrófa, hogy beszuszakoltak egy plusz réteget a filter és a címtár közé. Igaz, hogy mostantól a feltételekben nem direktben hivatkozol az objektumok tulajdonságainak értékére, hanem helyette ujjból szopott nevű változókat kell használnod… de ez maximum kényelmetlenség. A tragédia az, hogy nem definiáltak minden tulajdonsághoz változót. Költői kérdés: találd ki, használhatjuk-e OPATH filterben az msexchoriginatingforest tulajdonságra definiált változót? Nem… mert nincs. Nyugodtan böngészd át a választékot.

Mondtam, ugye, hogy a legnagyobb szopás az ldap filter az egész upgrade-ben?

Akkor mi legyen? Adódik, hogy szűrjünk rá a szerver nevére. Az ügyfélnél egy darab nagy teljesítményű központi szerver lesz, tehát még a szűrőfeltétel sem lesz túl bonyolult. Alapvetően működhetne is… csak éppen nem elegáns. Mi van, ha valamikor üzembeállítanak majd egy másik MBX szervert is? Mi van, ha egyszer átmigrálják a postafiókokat egy másik szerverre? Ki fog emlékezni rá, hogyan lett megbuherálva a GAL? Ráadásul…ugye az átállás ideje alatt még két szerver van, tehát mindkettőnek a nevét be kellene írni a feltételbe. Pedig a régi csak pár hétig fog még élni. Jó, majd utólag módosítjuk.
Meséltem már erről? Lehet. De ismétlés a tudás k. anyja.
Szóval, a GAL-t a set-globaladdresslist paranccsal tudjuk upgradelni. Exchange 2007 alatt ugyanis minden szűrős objektumnak két szűrője is van. (Logikus, hiszen illeszkednie kell mind a régi, mind az új rendszerhez.) A címtár preparálásakor meg is jelenik az új tulajdonság, de sehol, hangsúlyozom, sehol sem történik automatikus filter konverzió, amikor betoljuk az első MBX szervert az organizációba.
Magad uram, ha szolgád nincsen.
Címlistáknál, email address policy-knél nem is gond. De a GAL-nál igen. A set-globaladdresslist parancs ugyanis egylövetű. Egyszer beírhatod az OPATH szűrőt. A következő futtatáskor már azt kapod, hogy ‘Hohó, valaki nem bír magával!’. Nyilván adsiedit és purportedsearch… de nem lehetsz benne biztos, nem csináltál-e valami visszafordíthatatlant. Lehet, hogy valahol a mélyben elpattant egy fogaskerék, a szerver teliholdkor életre kel és szakrálisan feláldozza az éjszakai recepcióst. Vagy bármi. De hogy nem lesz supportált, az tuti biztos.
Márpedig, ha a szervernevekkel játszol, akkor kétszer is módosítanod kell a GAL-t.

De azért megpróbáltam körbejárni. Leginkább azért, hogy közben időt hagyjak ott hátul a megoldáskeresésnek.
Összedobtam az Exchange 2003-ban egy teszt címlistát. Varázslóval. Középső fül, szervernév megad. Nézzük az eredményt… hoppá. Brian… leestem a székről. Ott voltak benne a külföldi címek. Most én vagyok a hülye… vagy a varázsló? Szerintem az utóbbi. Nézzük csak a konkrét feltételt… jézusmária. Sőt, ez már inkább duplajézusmária erősségű volt. Ez az idióta kuruzsló ‘vagy’ kapcsolatba tette a szervernévre vonatkozó feltételt az első panelen bepipált ‘contact’ feltétellel. Így mindenki beleesett. Döbbenet.

Kitérő:

Ha csak lehet, ne használj varázslót.
Ha ez eddig nem lenne egyértelmű, elmagyarázom, miért.
Nézzük az előbbi példát, kattogtassunk össze egy címlistát, amelyikben az Exchange postafiókkal bíró felhasználók címei vannak. Első fül, ‘Users with Exchange mailbox’ checkbox. Ez lesz a szűrőfeltétel:

(&(&(& (mailnickname=*) (| (&(objectCategory=person)(objectClass=user)(|(homeMDB=*)(msExchHomeServerName=*))) ))))

Azaz mindenki, akinek nem üres a homemdb (melyik adatbázisban van) és az msexchhomeservername (melyik exchange szerveren van) tulajdonságának az értéke.

Jelöljük be mellé a külső emailcímmel bíró felhasználókat is. Ez ugyanazon a panelen a következő két checkboxot jelenti: ‘Users with Exchange mailbox’ és ‘Users with external mail addresses’. A szűrőfeltétel:

(&(&(& (mailnickname=*) (| (&(objectCategory=person)(objectClass=user)(!(homeMDB=*))(!(msExchHomeServerName=*)))(&(objectCategory=person)(objectClass=user)(|(homeMDB=*)(msExchHomeServerName=*))) ))))

Azaz mindenki, akinek nem üres a homemdb (melyik adatbázisban van) és az msexchhomeservername (melyik exchange szerveren van) tulajdonságának az értéke – illetve mindenki, akinek meg üres. Jópofa, mi? Ha belegondolsz, hogy beviszünk egy feltételt, majd ‘vagy’ kapcsolattal annak az ellenkezőjét is, akkor tkp megkapjuk az univerzumot. Ami nem baj, mert ugye pont azt kértük… csak éppen megkaphatjuk egyszerűbben is, sokkal kevesebb munkával.
A helyes, varázslótlanitott szűrő:

(&(mailnickname=*)(objectCategory=person)(objectClass=user))

Ha belegondolsz, hogy ez a szűrőfeltétel minden RUS futáskor végigmegy a címtáradon… ugye nem mindegy, mennyit kell tökölnie a feltétel kiértékelésén.

Kitérő vége.

Szóval nem tetszett a szerverneves vizsgálódás. Ldp-ből kinyomtattam mindenfajta objektumból egy-egy teljes tulajdonságlistát, majd egy kihúzófilc társaságában félrevonultam. Kerestem, hol lehet ezt az egészet megfogni.
Hamar kiderült, hogy a szervernévvel egész konkrétan nem. Az ugyanis a magyar kontaktoknál is üres, nemcsak a kintről betoltaknál.
Gyakorlatilag nem találtam semmit. Illetve találtam, de. Nekem, emberi aggyal egyből látszott…de látszik-e ez a programnak is? Ugye ott van a distinguishedname, mint paraméter. Ebben szépen benne van az objektum elérési útvonala is. Márpedig a letolt címek, mégha egy nagyon bonyolult OU struktúrában is, de egy OU-n belül vannak. Azaz a distinguishedname valahogy így néz ki: cn=blabla,,,ou=PamPam,ou=blabla,dc=blabla. A vastaggal jelölt rész mindegyik idegen címben megegyezik, és csak azokra jellemző. Nosza, nézzük csak meg azt az OPATH szintakszist. Jé, ez a nolike egész szimpatikus. Tud ez wildcardot? Tud. A distinguishedname tulajdonságra létezik változó? Létezik, méghozzá ugyanazzal a névvel. Mire várunk?

Hölgyeim és Uraim! Imhol az új GAL:

alias -ne $null -and distinguishedname -nolike ‘*ou=PamPam*’

Már csak be kell gépelni. Jelzem, elsőre úgysem fog sikerülni. A filterek beadása rendszeresen kész katasztrófa. Elsőre úgyis csak címlistákon gyakorlunk, tehát dobjuk be ezt a keresést egy már létező ‘teszt’ nevűbe:

set-addresslist -identity teszt domaincontroller dc.domain.hu -recipientfilter {alias -ne $null -and distinguishedname -nolike ‘*ou=PamPam*’} -whatif

A -whatif azért van a végén, hogy ne csinálja meg, csak írja ki, mi lett volna.
Nos?
Ha jól csináltuk, akkor egy kövér errort kaptunk. Azt mondja, ennél a tulajdonságnál nem használhatunk wildcard-ot.
Ez már maga a Turáni Átok. Miért, ó miért? Bakker, hiszen ezen tudtuk (volna) egyedül megfogni a külsős címeket.
Gugli. Ezen a fórumon valaki hasonlóba futott bele, választ persze nem kapott. Viszont a Szkriptelő Fiúk egy helyen elkottyantották magukat:

Alas, this won’t work, either. As it turns out, the DN is a “constructed” attribute. The DN isn’t actually stored in Active Directory, it’s constructed on-the-fly any time you request it. Thus you can’t do a wildcard search on the distinguishedName attribute. And don’t bother asking about the ADsPath attribute, which also contains the OU name; you can’t do a wildcard search on the ADsPath, either.

Nem örülök… de beletörődtem.

Viszont az agyam, az kiürült. Szórakozottan nézegettem a papírjaimat, meg a változókat. Aztán az agyam kezdett magára találni, szép lassan összerakta az újabb variációt. Nézzük csak, proxyaddress tulajdonság, melyet itt emailaddresses-nek hívnak. Határozottan jelzi a táblázat, hogy nyomjuk csak bátran neki a wildcardot, bírja. Csakhogy ez egy tömb. Hogyan szűrjünk rá? Ezt is megmondja: a tömb elemei vesszővel vannak elválasztva és az egész egy szép nagy sztring. Nocsak. Persze az SMTP cím nem megoldás, rengeteg fajta van a cégen belül, aztán meg ott vannak a külsős kontaktok is. Na de… itt van ez az őskövület. Az X400-as cím. Mely már az égegyadta világon semmire sem jó. Csakhogy ennek a ‘P’ paramétere (Private Management Domain Name) pont az organizáció neve. És X400-as címe mindenkinek van – hiszen ez csak az email address policy-n múlik.

Azaz a következő kisérlet:

alias -ne $null -and emailaddresses -like ‘*p=orgname*’

Na, ez már jó. Mennyire? Túl.
Ez ugyanis beleveszi az összes emailcímmel bíró public foldert is, azt meg mi nem igazán szeretnénk. De innentől már rutinmunka. Úgy csinálunk, mintha gyártanánk egy új címlistát, bejelölünk mindenkit az első panelen (vegyük észre, hogy a public folderek fel sincsennek sorolva, azokat csak EMS-ből lehet felvenni), majd az utolsó panelről ctrl+v-vel lekapjuk a recipientfilter paraméter értékét, beleírjuk az emailaddresses figyelést… és készen is vagyunk. Imhol.

set-addresslist -identity teszt -domaincontroller dc.domain.hu -recipientfilter {emailaddresses -like ‘*p=orgname*’ -and (RecipientType -eq ‘UserMailbox’ -or RecipientType -eq ‘MailContact’ -or RecipientType -eq ‘MailUser’ -or (RecipientType -eq ‘MailUniversalDistributionGroup’ -or RecipientType -eq ‘MailUniversalSecurityGroup’ -or RecipientType -eq ‘MailNonUniversalGroup’ -or RecipientType -eq ‘DynamicDistributionGroup’) -or (RecipientType -eq ‘UserMailbox’ -and ResourceMetaData -like ‘ResourceType:*’ -and ResourceSearchProperties -ne $null))}

Habár már éppen eleget dolgoztunk ma, de azért ellenőrizzünk. Számoljuk össze, hány emberből áll az egyik lista és hányból a másik. Apró baki, hogy Exchange 2007-ben már csak preview van az Address List tulajdonságlapján, számláló nincs. Na de ott van még a régi szerver! Meg tudja számolni a 2003-as Exchange System Manager a 2007-es címlista elemeit? Meg hát. Igaz, eleinte hőbörög, de aztán beletörődik és számol.
A jó hír az, hogy kicsi az eltérés. A rossz hír az, hogy van. Nyilván annak a húsz embernek nem vigasz, hogy csak huszan nem látszanak a listában. És persze az egyik biztosan a vezérigazgató.
Akkor mégsem végeztünk. Nyilván az történt, hogy a több ezer emberből húsznál ki van kapcsolva a recipient policy, manuálisan meg nem kaptak X.400 címet. Semmi gond, megkeressük, levadásszuk.
Nyilván szkripttel.
Egy általános keresőszkript mindig itt figyel a gépemen, pusztán csak a kilistázott adatokat kell konkretizálnom. X400-as cím… az ugye a proxyaddresses tömb része. Nem tudom, ki szeret tömböt boncolni, én nem igazán. Kerülő út? Persze, hogy van. Tudni kell, hogy létezik olyan, hogy textEncodedORAddress változó, ebben a felhasználó elsődleges X400-as címe figyel. Pusztán csak ezeket kell lekérni egy Excel táblába, majd vizuálisan kiszúrni, kinél nincs adat.

Innentől már tényleg csak a piszkos munka van hátra.

Vazze

Tudod, én igazán szeretem az Exchange szervert, mint terméket. De időnként komolyan fel tud bosszantani.

Nem, ezek nem az én szavaim. Nekem sokkal durvábbak csúsztak ki a számon, amikor hasonló problémába futottam bele, mint Jim McBee.

Már a W2k8 NFSM cluster is megdolgoztatott, mire minden stimmelt. Hol ez nem volt, hol az viselkedett teljesen máshogy… és persze örök kedvencem, az a nyomorult Internet Explorer a nyomorult fokozott biztonságával. De végül összeállt minden, jöhetett az Exchange cluster. CAS és HTS szerver már duruzsolt a hálózatban, tehát megágyazva már meg volt rendesen. Kell is, mert a legtöbb baj mindig a Mailbox szerverrel van – érdemes előtte az összes egyéb szerepkört pöpecül belőni.

Kíváncsi vagyok, ha feltenném a kérdést, vajon szerintetek egy Exchange 2003 – Exchange 2007 átállásnak mi a legkritikusabb része, mit válaszolnátok? Én már a másodikat csinálom élesben, nagy ügyfélnél – és van egy pont, ahol mindig elhasalunk, ahol garantáltan behal a telepítés és mely után lehet a félbehagyott telepítés szutykait kivakarni és reménykedni, hogy a következő telepítést nem fogják a romok bezavarni. A címtárról nem is beszélve.

Mik ezek a félelmetes, bonyolult dolgok? A címlisták és a recipient policy-k. Nem gondoltad volna, mi? Hiszen nem is néznek ki olyan veszélyesen. De annak az embernek a kezét, aki ezt a setup darabot leprogramozta, beledugnám könyékig annak a seggébe, aki ezt a folyamatot megtervezte, és vica-versa – majd kiakasztanám őket a Nagykörútra karácsonyi dísznek, egy szál mikulássapkában.

Ugye, leírtam, hogy a múltkor hogyan jártunk. (Egyik, másik.) Tanultam belőle, most időben átvizsgáltam az összes címlistát, recpolt. Nem volt bennük névbe ágyazott zárójel, nem volt bennük felesleges ‘&’. Meg hát azért ez már SP1, az meg csak RTM volt.
A magam részéről mondjuk nem bántam volna, ha van előzetes validálási lehetőség, de hát ugye… Külön nehezítés, hogy itt az első MBX szerver rögtön egy CCR cluster aktív lába lesz…. ezt nem kellene elrontani, mert utána kivakarni a koszt… brrrr… nem kellemes.

No mindegy, még egyszer átfutottam az ldap lekérdezéseket… jóknak tűntek.
Hajrá.

Húzza a csíkot… húzza a csíkot… majd megáll. Hogy van egy policy, amelyikben szerinte nem stimmelnek a zárójelek. Szerencsére még nem történt semmi visszavonhatatlan, aktív a retry gomb a varázslóban, ráadásul megadja a policy nevét is. Megvizsgálom, ránézésre teljesen jó. De ami még durvább, az az, hogy ez az ldap feltétel nem valami egyedi dolog, hanem varázslóval lett összekattogtatva. Mi az, hogy az egyik varázsló nem eszi meg azt, amit a másik állított össze?
Néztem pár percig, végül felhívtam a rendszergazdát, mi is ez a recpol? Nem fontos, törölheted – jött a megnyugtató válasz. Huss.
Ez az egy policy akadt csak meg a torkán, nyugodtan nyomtam rá a retry gombra pár perc várakozás után. Be is fejezte a Mailbox szerepkör telepítését, belevágott az utolsó fordulóba, az MBX clusterezésbe.
És belehalt. Közölte, hogy

Summary: 4 item(s). 3 succeeded, 1 failed.
Elapsed time: 00:08:56

Copy Exchange Files
Completed
Elapsed Time: 00:01:13

Management Tools
Completed
Elapsed Time: 00:00:07

Mailbox Role
Completed
Elapsed Time: 00:06:34

Clustered Mailbox Server
Failed
Error:
The Exchange server address list service failed to respond. This could be because of an address list or email address policy configuration error.
Elapsed Time: 00:01:01

Érted??? Ennyit mondott csak, és itt már nem volt retry. Meghalt a telepítés. Kaptam egy nem clusterezett MBX szerepkört egy clusteren. Sokáig nem is tértem magamhoz. Úristen, hogyan fogom én ezt úgy egyenesbe tenni, hogy később ugyanezen a néven és ugyanezen az IP-n működő CCR szervereim legyenek?
És mi a büdös istenharagja nem tetszett már megint neki a listákon vagy recpolokon? És egyáltalán, melyiken? Hiszen az ügyfélnél volt belőlük épp elég.

A hangulatom…. képzelheted. Dühöngtem. Hogy nem igaz, hogy ezekkel a szar ldap konvertálásokkal ekkorát kell szopni. Hogy nem lehet előre lefuttatni egy próbát, megvizsgálni, hogy végigmenne-e a telepítés. Vagy belerakni a telepítésbe, hogy ha ilyet talál, írja ki egy logba, hagyja ki… és _fejezze be rendesen a telepítést_. Nem hiszem, hogy egy filter ekkor stopper kell legyen a telepítésben. Illetve ha az, akkor meg ne lehessen addig telepíteni, amíg nincsenek rendberakva.
És akkor ott van még, hogy csesznek megmondani, konkrétan melyik filter volt és mi is volt a baj vele. Ha szándékosan akarták volna szívatni a jónépet, akkor sem csinálhatták volna meg ennél aljasabbul.

Tea. Utána nekiálltam feltúrni az eventlogot. És hoppá, ott egy hibaüzenet, benne a bűnös policy neve: Akármi Teszt. Micsoda? Egy teszt policy? Huss. (Későbbi elemzésre persze elmentettem az ldap filtert.)

Most már csak a takarítás volt hátra. Először halványan reménykedtem, hogy talán végigment a telepítés, csak a szervíz nem indult el, de a törlés után majd el fog indulni… és már készen is vagyunk. De megnéztem jobban, ez nem telepített public folder adatbázist… márpedig akkor ez más gazságra is képes lehetett. Radír. (Csak az érdekesség kedvéért jegyzem meg, hogy ez a befejezetlen torzó, ez a nem clusterezett MBX szerepkörű virtuális szerver olyan szépen failoverezett, hogy öröm volt nézni.)
Nem részletezem. Levakartam. Újra telepítettem. Gyönyörűen működött.
Egészen a Rollup Pack 5 telepítéséig. A csomag ugyan nem kért újraindítást… csak éppen mindkét gépen kinyírta a clustert. Egész konkrétan a cluster szolgáltatást. Baromi rondán nézett ki az MMC konzol, tök üresen. De egy bűvös újraindítás megoldotta ezt a problémát is.

Maradt az ldap filter megvizsgálása. Elhiheted, láttam már néhányat… de ebben tényleg voltak meglepő dolgok. Már az is érdekes volt, hogy SID-re szűrt. De a végén volt egy olyan feltétel, hogy (anr=nev*). Ez meg mi a fene lehet? ‘Anr’ nevű tulajdonság nincsen. Gugli.

Hát… itt van a megoldás. Érteni most már értettem… de ki ír ilyen szűrőket egy éles rendszerben? Még akkor is, ha teszt? Ebbe a rendszerbe ilyen szinten csak én szoktam belenyúlkálni, én meg nem emlékszem erre a szürőre. A varázsló…?
Most sajnáltam, hogy egyből kitöröltem. Soha nem fogjuk megtudni.

Ez nem fair

De tényleg. Azt hittem, hogy ezen a szinten már nem érhet meglepetés. Ha az ember profin hajt egykerekű bringát, akkor nem lehet kihívás a tricikli.

Címtárpreparálás, Exchange 2007 bevezetés előtt. Erről már mindenki leírt mindent, amit csak lehetett. Kockázatos művelet, de ha az ember odafigyel, meg bebiztosítja magát, nem lehet belőle baj.

Ment is minden. Egy ideig. A ‘setup /preparelegacyexchangepermissions’ simán lefutott. A ‘setup /prepareschema’ is… pedig ennél rágtam a legtöbbet a körmöm. Jöhetett a ‘setup /preparead’. Ettől már nem tartottam, hiszen ez már nem szánt olyan mélyen a címtárban.
Aztán kaptam egy valag hibaüzenetet:

The name property contains leading or trailing whitespace, which must be removed.

Hmm… elméletileg egy szavam sem lehet. A Microsoft standard-hez képest kifejezetten korrekt hibaüzenetet kaptam. Pontosan megmondta, mi a hiba.
Csak azt nem, hogy hol.
Hány olyan objektum van, amelyiknek van ‘name’ tulajdonsága? Az összesnek. Cca pár millió lehet az ügyfél rendszerében. Hogyan látod meg, ha whitespace van a név végén? Sehogy.

Na, ez a kihívás, nem a tű a szénakazalban.

Kezdjük szokás szerint a guglinál. Három találat. Elég vérszegény. Az első egy fórum, ahová egy hapi bedobta ugyanezt a kérdést. Választ nem kapott. A második ennek a fórumnak letükrözése. A harmadik meg egy pdf doksi. Azt írja a fazon, hogy nála a Recipient Policy-k között volt egy ilyen név.
Sokat nem segített. Mivel akárhol is kezdhetem a keresést, elkezdtem én is a Recipient Policy-knél. Van vagy húsz. Jobb kattintás, rename, bemeszelés. És a tizenvalahanyadiknál rámmosolygott a szerencse, egy kövér szóvégi whitespace képében.

15-20 perc várakozás, újabb kisérlet: siker.

Egy láthatatlan karakter valahol… mekkora retkes hiba már…

Tétova cluster

Exchange 2007 CCR cluster Windows 2008 NFSM cluster alapokon… izgalmas dolgok ezek. Nyilván össze is dobtam egy tesztrendszert, hogy nézegessem, simogassam, babusgassam. Na meg időnként agyon is vágjam.
A cluster, mint egy hiperaktív kisbaba, szépen felállt minden fejberúgás után, működött rendesen. Ide-oda terelgettem az aktív node-ot, tette a dolgát. (Már ahogy.)

Aztán eltelt egy hét, úgy, hogy nem nyúltam hozzá. Volt dolgom épp elég, máshol.

A hosszú álldogálás után újra beléptem, barátságosan hátbaszúrtam az aktív node-ot, figyeltem a failovert… mely nem következett be. Közölte, hogy az egyik Storage Group nem állt vissza online-ba, tehát a virtuális szervernek is Sándor. Néztem, mint Rozi a moziban. Oké, failback. Az működött.
Eljátszottam néhányszor ezt a failover/failback testcselt, de az eredmény mindig ugyanaz volt. Remek. Még jó, hogy a tesztrendszeren jött elő. Meg hát az amerikaiak úgyis azon aggódtak, hogy nem fogunk érteni a clusterhez…. nos, akkor itt a lehetőség, hogy kipróbáljam magam: rendbe tudom-e rakni ezt a rakoncátlankodó clustert. Mondjuk elsőre séróból, google nélkül.

Event viewer. Semmi. Annyit mond csak, hogy nem működött a failover – de ezt nélküle is tudtuk. Cluster.log… nos, az már nincs. (Illetve van, de egyelőre ugye google nélkül nyomjuk.) Nézzük, mi a helyzet az EMC-ből. Azt mondja, hogy a storage group adatbázisa (ugye, csak egy lehet) mountolva van, viszont a replikáció státusza: suspended. Hoppá… ez ledőlt pihenni. De miért? Resume, az anyád mindenit. És egyből healthy is lett. Kábé 10 másodpercig, mert utána megint elfáradt.
Nézzük a node-okat: látszólag minden rendben. Megvannak a könyvtárak, hely van bőven a vinyón… akkor mi a francért nem éled fel a passzív node adatbázisa?

Ismételjük át a tananyagot. Hogyan lehet életre lehelni egy hibás adatbázist CCR clusteren?

  • Ha az aktív node-on sérült az adatbázis, akkor eleve nem lehet felmountolni. Ilyenkor a ‘Recover database’ segít, az aktív node-on kiadva: ekkor a passzív node-ról történik egy visszamásolás. Jelen esetben ugye nem ez a helyzet, a Recover menüpontot választva az Exchange csak visszamorog, hogy ‘hülye vagy Ödön’.
  • Amennyiben a passzív node-on lévő példány sérül meg, akkor jön az ‘Update database’, de a passzív node-on kiadva. (Egyébként el sem ronthatjuk, az aktív node grafikus felületén nincs update opció és vica-versa.) De ha már durvulunk, legyünk extra durvák: jelöjük be, hogy mindent töröljön, ami az adatbázishoz tartozik. Ez a tuti. Ilyenkor a passzív node-ról törli a hibás adatbázist, törli a hozzátartozó checkfile-t és a logokat, majd újraseed-eli az adatbázist.

Naná, hogy az utóbbi segített.

Ami a jó hír a történetben, hogy el tudtam bánni a hibával, szolgáltatás nem esett ki. A rossz hír, hogy nem tudom, mi történt. Egy hétig hozzá sem nyúltam a rendszerhez, ment minden… és csak az EMC konzolban lehetett volna észrevenni – ha valaki rendszeresen rá-ránézett volna – hogy az egyik adatbázisra nem megy a háttérben a replikáció. Természetesen ez egész addig nem tűnik fel senkinek, amíg nem történik valami, mely failovert indikálna. Mely ugye ebben az esetben előre nem látott körülmény miatt elmarad. És ekkor már a reseed sem segít, hiszen pont az aktív node dőlt le.

Erre bizony hamarosan megoldást kell találnunk.

A sóvárgó objektum

Lassan egy éve, hogy volt ez az üde, bájos eset. Nem, nem megünnepelni akarom az évfordulóját… egyszerűen csak szeretném lezárni.
Micsoda? Hogy mit kell még egy év után lezárni?
Nos, volt egy olyan hiba, mely akkor került bele a rendszerbe, de csak most lett kijavítva.

Szó se róla, hagytunk neki időt, hogy megoldódjon magától.

Január másodikán is hívott a helyi rendszergazda. Van egy felhasználója, akinek a nagy reszelésben elveszett az accountja. Ez nem is lenne gond, legfeljebb kap egy újabbat… de nem tudja kiosztani neki a régi emailcímét, mert azt mondja a rendszer, hogy ilyen cím már van. Pedig nem is.

Megnéztem. ADUC. Tényleg nem volt ilyen cím sehol… de kiadni mégsem lehetett. Miaf?
Gondolkodósarok.
Annyiszor elmondtam, leírtam… épp ideje volt, hogy magamtól is ráébredjek: az Exchange – szemben az ADUC-cal – nem az AD hagyományos ldap adatbázisát használja. Ekkor ugyanis az Exchange szerver nem látná a távoli tartományok domain partícióit – márpedig pont ott vannak a felhasználónevek és az emailcímek. Nem, ehelyett a globális katalógus ldap adatbázisát használja. Hogyan tudunk ebbe belenézni? Ldp, a portnál pedig a 3268-ast adjuk meg. Az ldp-nek van még egy nagy előnye az adsiedit-tel szemben: tud keresni. Rákerestem a felhasználó régi felhasználói nevére… és megtaláltam mind a két objektumot: az újat is, meg a beragadt régit is.
Ez bizony fogós probléma. Hogyan lehet a GC adatbázisból kitörölni egy bejegyzést, mely hivatalosan nincs is ott?

Mese nincs, google. Kiindulásnak pont jó volt, hogy a rossz felhasználó DN tulajdonságának értéke valami ilyesmi volt: “*CNF:GUID”. Meg is találtam, hogy ez egy vágyakozó objektum. Vágyik az elmúlásra.
Amikor kitörlünk egy objektumot, akkor az nem törlődik egyből. Ugye, nem kell magyaráznom, multimaster replikációs környezetben először a törlés tényének kell szétreplikálódnia, majd csak utána jöhet a tényleges megsemmisítés. Ez egész konkrétan úgy néz ki, hogy az ojjektum kap egy sírkövet, rajta a dátum, hogy mikor halálozott el. Innentől senki nem veszi komolyan… aztán pár hónap után (verziófüggő) eldől a sírkő is és az objektum ténylegesen is törlődik.
Igenám, de mi van a zombikkal? Képzeljük el, hogy lekapcsoltunk egy DC-t. A lekapcsolás pillanatában volt egy sírköves objektumunk. Telt-múlt az idő, az élő címtárból kitörlődött az objektum… aztán valaki visszakapcsolja a korábbi DC-t. Visszajön a sírköves objektum… de az AD nem tud mit kezdeni vele. Hiszen már rég a föld alatt kellene lennie. Törölni nem meri… de replikálni a biztonság kedvéért azért replikálja.
Ezek a vágyakozó objektumok. Angolul lingering objects. A CNF pedig annyit tesz, hogy conflict.

Hogyan került bele ez az objektum abba a bizonyos címtárba az ügyfélnél? Hát… ahogy a viccben is mondják, amit ott abban a másfél napban a kollégámmal csináltunk, örülj fiam, hogy nem nyerítesz.

De mindenesetre nyomon voltam. Megvolt a név, megvolt a jelenség. Már csak azt kellett megtalálnom, hogyan is lehetne eltávolítani az objektumot.

Ehhez sem kellett sokat keresgélnem: itt van a cikk. Javaslom, fusd át, mielőtt tovább olvasnál.
Durva.
Első olvasás után zsongott is rendesen a fejem: mikor, melyik GC-ről kell becélozni melyik GC-t? És mi ez a tömérdek GUID? Micsoda… mindegyik GC-t meg kell műteni? És mindezt egy nyomorult emailcímért?
Szóltunk az ügyfélnek, hogy ez egy kicsit durvább műtét, mint gondoltuk. Meg kellene várni egy csendesebb időszakot, amikor éppen nem heggesztjük ezerrel a címtárat. Rábólintottak.
Az más kérdés, hogy azóta folyamatosan rajta lógtunk a címtáron.

Végül eljött az az időszak, amikor már nem lehetett tovább várni. Hamarosan megszűnik az a bizonyos tartomány, márpedig a megszűnés után szinte reménytelen lenne eltávolítani a sóvárgó zombit.
Nekiugrottam a manuális eltávolításnak. Kövér error. Na jó, erre most nincs időm, ment a bejelentés a PSS-nek. A német sráccal lefutottuk a kötelező köröket, majd kipróbáltuk a meglehetősen beszédes nevű ‘repadmin /removelingeringobjects’ parancsot. Kiiírta, hogy minden fasza, eltávolította az összes lingeringet, nézzük meg az eventlogban, hogy mennyit. Egész konkrétan nullát.
– Ejha – füttyentett a mérnök. Ez mégsem lesz egy hétköznapi történet.

Nekiálltunk mi is a manuális eltávolításoknak. Kaptuk is az errorokat. De a hapi nem csüggedt.
Neki volt igaza… az egyik kombinációnál siker koronázta az erőfeszítésünket: az ldp kiírta, hogy eltávolította az objektumot.
– Oké – dőlt hátra székében a fazon – Megvan a módszer. Most már csak ezt kellene végigcsinálni mindegyik DC-nél.
A helyzet ugyanis az, hogy a zombi valamiért mégsem replikálódik szét mindegyik DC-re. Csak úgy, sztochasztikusan.
Javasolta, hogy próbálkozzak inkább a cikkben található szkripttel.
Nem mondtam neki, de eszem ágában sem volt. Ilyen kritikus műtétet rábízni egy ismeretlen szkriptre… egy ekkora címtárban… hiszen le se tudom menteni. Inkább kattogtatok.
Szóval azt mondja… az ldp-ből konnektálok egy DC-re. Aztán a command string megadásakor beírom egy másik GC GUID-ját, illetve a lingering objektum GUID-ját. Majd a commandnál végigmegyek az összes DC-n. Huszonegy DC, az annyi mint… 441 futtatás.

Izé… hol is van az a script?

Ez sem volt egy matyóhímzés. Egész konkrétan 5 darab fájlt kellett legyártani, GUID-hegyek torlaszoltak el másik GUID-hegyeket… de végül összeállt. Ráküldtem az éles címtárra, végiggondoltam, hogy hol is tárolom a munkakönyvemet, elolvastam egy gazdasági cikket… aztán egyszer csak lefutott a szkript. Dobáltam még egy kis dartsot, majd nagy levegő, teszt: felvettem a felhasználónál a korábban kiadott emailcímét.
És működött.

Nagy sóhaj.

Halálra replikálva

Furcsa ez a szakmai blogolás. Van, amikor hónapokig nem történik semmi érdekes, nincs miről írni. Aztán van, amikor teljesen bevadul az élet, hirtelen rengeteg minden történik – de ekkor meg idő nincs megírni.

Ez utóbbi van most.

Így mindenféle körítés, mindenféle hangulatkeltés, mindenféle érzelemfelcsigázás és feloldás, azaz katarzis nélkül most egyszerűen csak leírom, mibe futottam bele a napokban.

Egy ügyfelünknél Windows Server 2008 alapon rakunk össze egy Node and File Share Majority clustert, melyre majd egy Exchange 2007 CCR cluster kerül. (És ez csak apró része a projektnek… nem mondhatnám, hogy mostanában szénné unatkozom magam.)

Nos, tesztrendszer. Minden frankó, rángatom a clustert, mint Floki a lábtörlőt, failover, failback az MMC konzolból … minden működik. Kisördög belémbúj: mit csinál igazi lehalás esetén? Fogtam, lekapcsoltam az aktív node-ot. Erőforrásék szépen el is haltak, majd elindultak vissza online-ba… kivéve a public folder adatbázist. Az nem. Ugocsa non coronat. Persze emiatt a virtuális szerver sem állt fel. Ráböktem a public folderre: bring online. És visszajött. Szép kis cluster: működik a failover, de csak egy kattintás után. Mint a viccben a Microsoft légzsák. Mi lehet ez: tesztelésnél minden remek, éles hibánál meg halál?
Az eventlogban nyilván nem volt semmi.

RTFM.

De tényleg. Elő kellett túrni a Technet Library-ból azt a cikket, hogyan tervezzünk CCR clustert – és ott szépen le is volt írva. Ez kérem, by design.
Mit is takar az a név, hogy CCR? Cluster Continuous Replication. És hogyan is néznek ki a public folderek? Van egy organizáció szintű hierarchia, melynek tartalma több Exchange szerver adatbázisaiból áll össze. Hogyan disztributálódik a public folderek tartalma? Replikációval. Replikáció itt, replikáció ott. Márpedig két dudás nem fér meg egy csárdában.
Azaz a következő választási lehetőségeink vannak:

  1. Ha CCR clusteren akarjuk tárolni a public foldereinket, akkor azok más szervereken nem lehetnek. Ez működhet centralizált felállás esetén.
  2. Ha intenzíven használjuk a public foldereinket és több telephelyen is el szeretnénk érni azokat, akkor nincs CCR. Pontosabban van, de akkor nem lehet public folder replika a clusteren.
  3. Tojunk az alkotmányra. Ekkor kapjuk a fenti viselkedést: a clusterünk valódi hiba esetén nem fog automatikusan átvándorolni a másik node-ra.

Nos… ez van. Mondhatni, ez egy szimpla tervezési probléma.

Hát… nem egészen. Gondoljuk csak el: egyszerűen nem létezik olyan szituáció, hogy valamilyen/akármilyen rendszer upgrade-jével állítjuk elő a CCR clustert. Az bizony ott helyben születik. tehát a public folder adatbázist is rá kell varázsolni valahogyan. Erre pedig jelenleg csak egyetlen szóbajöhető módszer létezik: replikációval. Azaz teljesen szabályosan járunk el, mégis beleütközünk a 3-as megoldásba. Oké, nyilván nem egy világrengető tragédia… de jobb ha felkészülünk rá, hogy arra a pár napra (ritka lusta jószág ám ez a public folder), amíg a teljes public folder tartalom fel nem másolódik a CCR-re, addig a cluster megszűnik cluster lenni.

[Update]
Asztakurva. Most olvasom egy teljesen harmatos blogbejegyzésben a hamarosan kijövő SP1 Rollup5-ről:

While we will have a full list of issues fixed when the Rollup releases, some of major issues are:

Exchange 2007 CAS cannot copy the OAB from the OAB share on Windows Server 2008-based Exchange 2007 CCR clusters

Tehát, ha teljesen logikusan, az egyébként szintén teljesen logikus Windows 2008 alapú CCR clusteren futtatjuk az OABGEN processzt, akkor a – megint teljesen logikusan – cached módba kapcsolt Outlook 2007 userek nem kapnak címlistát. Se rosszat, se jót.
Téphettem volna megint a hajam. Mintha olyan sok lenne.