ClamAgent & ClamSink

Amiről már rég írnom kellett volna.

Lassan másfél hónapja tetszhalott állapotából felélesztettem az Exchange-re szabott ingyenes vírusirtómat. Az új darab ugyan csak build számban tér el a régitől, mégis nagy lépés előre.

– ClamD használata. A korábbi verzió a ClamWin-t használta, mint motort. Ez azt jelentette, hogy minden egyes beérkezett csatolmányt lementett a temp könyvtárba, majd elindította rá a clamwin-t. A clamwin felolvasta a saját adatbázisát, majd a tempből a fájlt. Ez a műveletsor, mint látható igencsak disk intenzív ügy. A jelenlegi verzió ezzel szemben a csatolmányt egy TCP csatornán keresztül áttolja a ClamD-nek ahol megtörténik a vírus ellenőrzés. Ráadásul a ClamD csak időnként olvassa fel az adatbázist.

– MSI telepítő. A korábbi verzió kézi telepítése sem volt egyszerű. Ennél a verziónál ez már mintegy tizenöt lépés lenne a kézi telepítés ezért inkább készítettem egy msi-t ami tartalmazza a clamd-t a szükséges futtatókörnyezeteket, beállításokat.

– Pici hibajavítás. Az Exchange 2007 verzió 2010 alatt futtatva egy .NET osztály nevét írja a logba az értéke helyett. Egyébként az Exchange 2007 alatt is produkálja ugyanezt a hibát SP3-tól.

– Támogatás az Exchange 2010-hez. Lényegében nincs sok különbség a 2007-es és a 2010 verzió között, csak a 3.5-ös Frameworkre fordítottam és a 2010 transport dll-jeit használtam. A lényegi különbség a telepítő, ugyanis a 2007 és a 2010 másképp intézi a powershell plug-in-jeit így másképp kell telepíteni.

Folytatás következik (vannak még ötleteim). A cucc letölthető a clamagent.org-ról némi regisztráció után

5 Comments

  1. Én csinálok valamit rosszul, hogy regisztráció után nem küld “verification code”-ot a clamagent.org?

  2. Lehet, hogy valami el van barmolva, nemrég nyúltam hozzá a konfighoz. Utánanézek.

  3. Meggyógyítva, bocs a kellemetlenségért.

  4. Is the ClamAgent software still available? I’ve tried to register for the software, but the registration link doesn’t work on the main page. I was able to get to the Registration page, but then I never receive a verification code.

  5. Hi,

    Itt will be available soon. I’ve difficulties with the web engine and had not enough time in the last few months to fix it.

    Sorry for the inconvinience.

    Zoltán

Leave a Reply to smassey Cancel reply