Tag: blade

Aludtam rá egyet és lenne néhány megjegyzésem. (Valahogy úgy érzem, ekkorát azért nem kellett volna szívnom.)

1. A hp mérnökei ennyire nem lehetnek idióták. A rendszert nem ilyen felhasználásra tervezték – hivatalosan smartstart cédéről kellett volna telepítenem az oprendszert és akkor a problémák 89 százalékát elkerültem volna.
Más kérdés, hogy a kollégák szerint az a telepítés létrehoz egy plusz partíciót, mely később zavarokat okoz az üzemeltetésben. Ehhez viszont nem tudok hozzászólni.

2. De ha már így kell telepíteni – és fel is lett nyomva közel harminc szerver -, akkor már igazán ki lehetett volna jelölni egy terminál szervert, ahová felkerülnek a preparált image-k (floppy a raid kontrollerrel, cédé a megfelelő driverekkel) és ahonnan lehet a hálózati ILO porton keresztül telepíteni. Telepítési doksiról nem is beszélve.

És amikor már azt hinném, hogy vége, a történet váratlanul folytatódik.

Ma délután kiderült, hogy elböktem, nem windows 2003 server kell rá, hanem Windows 2000. Gond egy szál sem, már mindent tudok a cuccról, kiszaladok, felhajítom és uzsonnára már otthon is vagyok – gondoltam én, a naív.
Kimentem, rákapcsolódtam az ILO portra, virtual media (telepitő cédé) felkonnektál, gép restart a remote konzolból. Ugyan mondták, hogy az ILO piszok lassú, de azért ennyire… másfél órán keresztül másolta a fájlokat… majd bizalmasan közölte, hogy ‘édes öregem, ez lódobogás, nem vincseszter – telepítés befejezve‘. Hogy ne érezzem úgy, hogy mindent ő csinál helyettem, megnyomhattam az F3 gombot.
Pusztán csak az mentette meg a blade-t a kipusztulástól, hogy véletlenül jelen volt az ügyfél egyik informatikusa is.
Persze, tudom, akkor van ilyen, amikor nincs driver a scsi kontrollerhez. De nem lehetne ezt esetleg az elején, másfél órával a kiírás előtt lecsekkolni?
No, mindegy, driver keresés. Szerencsére kiismertem már a hp oldalát, ez tényleg sitty-sutty volt. Floppy is volt nálam, rámásoltam a kitömörített cuccot. Indulhatott az újabb install. Ez ugye a gyorskezűek sportja, mivel gyorsan meg kell nyomni az anykey-t amikor cédéről akar bootolni, majd egyből az F6-ot, lehetőleg tizennégyszer és közben bedugni a floppyt, mert sohasem lehet tudni.
Megtörtént. A setup tervező ergonómiai zseni nyilván nem érezte fontosnak, hogy adjon is valami visszajelzést arról, hogy tudomásul vette a külön driver beadagolási szándékomat. Jó 25 percig rághattam a körmömet, mire a sok fájlmásolas közben nagy kegyesen odavetette, hogy ‘mondjad, paraszt, hol is az a driver‘. ‘A floppyn, instállom‘ – esedeztem. Felismerte, kijelöltem, nekiállt másolni – majd pár perc múlva közölte, hogy ez biza korrupt. Szerencsére volt nálam másik floppy, arra is kimásoltam, az már jó volt neki. Újabb rohadt hosszú másolás és végre megjelent a partícióformázós menü. Megkapta a magáét, folytatta a másolást, én pedig indultam volna pezsgőt bontani. Botor ötlet volt.
A virtual media nagy percei (órái?) következtek. Úgy kezdődött, hogy a telepítő kiírta, hogy bizonyos fájlok korruptak. Egész addig nem volt gond, ment a másolás. Választhattam, hogy átlépem-e őket. Mivel mindegyik fájl úgy kezdődött, hogy tcp*, inkább kilőttem a faszba a telepítést. Erről a cédéről sokszor szoktam telepíteni, biztos voltam benne, hogy a cédé nem korrupt. (Átmágneseződött a villamoson, hehe.)
Van az a hülye unicode bug a w2k-nál, de az csak akkor jön elő, ha magyar nyelvet választunk – erről itt még szó sem volt.
Már a floppynál is büdös volt nekem a virtual media, de itt már igen sanda szemmel néztem rá. Megpróbáltam megsasolni, erre egyből lefagyott a mimóza. Csak a host gép teljes újraindításával jöttem egyenesbe. A telepítésnek persze megint lőttek.
Taktikát váltottam. A virtual médiával csináltam egy image-t a host gép vinyójára és azt mountoltam be cédéként. Új telepítés, újból másfél óra várakozás a másolásnál.
Látszólag megette, eljutottunk a grafikus setuphoz. Mentem volna a pezsgőért, de megint rámküldött egy hibaüzenetet. Azt mondta, nem találja a netmon fájljait a cédén. Mutatnám neki a cédét, de nincs. Nadehát… eddig volt!? Onnan dolgozott. De most már nincs.
Na, mindegy, kell a francnak netmon, úgyis packetyzert fogok használni, escape. Az igényvisszafogás egyoldalú volt – a telepítő egyre több fájlt követelt, a cédé meg beintett. A sokadik escape után bátran lemountoltam mindent, aztán vissza és újból volt cédém, ment vidáman tovább a telepítés.
Olyan is lett. Amikor elindult a rendszer, egyből el is dobott kapát, kaszát – mondván igen fontos dll-ek hiányoznak, szervízek kaput.
Jó. Repair install. Erre a netmonnál ugyanúgy elment a cédé málnázni. Körülbelül tíz-tizenötször le- és felmountoltam az image-t, de nem hatotta meg. Dühösen nyomtam egy escape-t, de rögtön utána nem talált meg még egy állományt. Ugyanaz. Ekkor lemountoltam a floppy-t is – és rögtön megtalálta a cédét! Hoppá. Itt a kutya sírja. Ez akár jó telepítés is lehet, hiszen egyedül a netmon dll-jeit hagytam ki, azt meg legfeljebb újratelepítem. Izgatottan nyomtam meg a finish gombot, és… kékhalál. A franc se gondolta volna, hogy a netmon ilyen fontos ember.
Oké, szórakozzon a fene a repairrel, most már tudom a trükköt, mikor kell bedugni a floppyt és mikor kell kihúzni (kamaszkoromban ezt kirántott húsnak hívtuk), szóval full install, előlröl.
Igaz, közben telefonált a lányom, hogy az orvos azonnal szemészet ügyeletre küldte, ő viszont nem megy sötétben egyedül a nyolckerbe – de a szemem sem rebbent. Van annak a gyereknek anyja is. Igaz, pánikközeli állapotban szakdolgozatát írja otthon, de tuti, hogy jól fog esni neki egy szellőztető séta.
Még az sem zavart, hogy a brutális Dataplex klíma miatt éles pengékkel lett tele a torkom. Most már a vadászszenvedély hajtott.
Eldúdoltam, hogy

Este van már, nyolc óra
Lesz hó végén túlóra.

Majd újabb telepítés. Ekkor már nem kértem netmontot. És vigyorogva vártam, hogy egyből megtaláljon mindent, hiszen időben lemountoltam a floppyt. De megint elvesztette a cédét. Jeges kéz markolta össze a szívemet. Kínomban visszamountoltam a floppyt, lebontottam a virtuális cédét, majd visszacsináltam mindent: floppy le, cédé fel. Leokéztam és innen kezdve megtalált minden fájlt.
Ennek a dögnek lelke van. Feneketlenül sötét.
De végre eljutottunk a finish gombhoz. Megnyomtam. Kékhalál. Mint az előbb.
Nyüszítettem egy kicsit, majd reseteltem a gépet, reménykedve a csodában. Megjött. A gép csodálatosan felállt.
Az a kékhalál csak olyan búcsúüzenet lehetett: köszönjük szíves érdeklődését, kitartását, Ön egy velejéig makacs ember, igazán megérdemel egy kis extra bónuszt a végén.

Azok is emberek voltak, akik kitalálták, megcsinálták, legfőképpen eladták ezt. Azoknak is kellett legyen anyjuk. Én meg legszívesebben összehoznék egy randevút a kedves mama és egy talicska aprómajom között – aztán le a prüdériával.

Nos, azért még innen is beletellett pár órába, mire ebből a gépből jóképességű (virnyákölő, foltok) DC lett egy távoli szájton. Szokás szerint elvoltam a windowsupdate-tel, bár most csak kicsit szívtam: időnként belassult, aztán a 26 foltból 12 failed lett, lehetett újrakezdeni… nem egy nagy szopás, de éjjel fél tizenegykor, amikor már ezerrel akarok hazamenni, felettébb bosszantó.
Kellett még egy kicsit küszködni a tűzfalakkal is, de végül taknyos angolnaként csúsztam át köztük.
Holnaptol jöhetnek a hollandok.

Tanulság:
Ha legközelebb valaki megkérdezi, hogy hány órát tervezzen egy egyszerű windows szerver telepitésére, vasvillával fogom kikergetni a határba.

Happy end:
De már jó, minden nagyon jó. Kiléptem a Dataplexből és felsikítottam: sűrű pelyhekben esett a hó. Gyors döntés: taxi rendel, otthon laptop ajtóból repült a fotelbe, a konyhában 2 cent unikum, szintén repült, és irány havat fényképezni.
Hajnal egykor. Ahogy kell.

Ügyfélt berángatták a málnásba. Van egy saját Active Directoryja, benne saját Exchange organizáció. És van egy másik, worldwide Exchange 5.5 organizáció, ezen keresztül tartják a kapcsolatot a multi anya-, illetve leánycégekkel. Ebből a kettőből kell egyet gyúrni.
A projektnek lassan vége, de ez csak annyiból nyilvánul meg, hogy egyre idegesebb vagyok. A munka, az inkább szenved, mint halad.
Most például baromi hamar kellett volna egy blade szerver, de a tartalékhoz nem lehet hozzányúlni, mert… nna, ez egy külön történet. Nem lesz megíratlan.
Ügyfél valahonnan – szószerint a föld alól – beszerzett egy szervert. Hurrá. Kicsit zavaró, mondjuk, hogy mindkét emberünk, aki már csinált ilyen blade installálást, világvégi ügyfélnél szívja a nagy teszi dolgát. Ló nincs, menjél te, Joep.
Dataplex. (Az utóbbi időben kissé fel van túrva, csak nem a Google költözik ilyen nagy erőkkel?)
Őrök. Megálltam a fémdetektor előtt, kabátomban egy mozgó iroda. A táskámat átküldtem mellette, aztán némi gondolkodás után a kabátomat is le akartam venni.
– Azt ne vegye le – figyelmeztetett az őr.
– De tele van revolverrel meg bicskával! – reklamáltam.
– Akkor pakoljon ki mindent! – komorodott el.
Nem valami vicces fiúk. De megérdemlem, anno az első pár alkalommal rendszeresen megittam a kávéjukat. Úgy figyelmeztettek a kollégáim, hogy nem, az nem az ügyfeleknek szóló ingyen kávé. Szerintem meg megérdemelték, milyen marhaság már, hogy egy ilyen helyen, ahol az állandó neonfényben infomunkások robotolnak éjjel-nappal, nincs kávéautomata?
No, becsekkolás megvolt, a pengeszervert is megtaláltam. Kicsomagoltam. Azannya. Jól néz ki. Bedugtam, bekapcsoltam, jé, működik. Találtam ILO fütyit is, rácsatlakoztam. Usernév, jelszó,… hibás. Biztos elgépeltem, nézzük meg jobban azt a cetlit. (Minden bladen van egy azonosító cetli, a legfontosabb adatokkal.) Újabb próbák. Az ötödik sikertelen kísérlet után – amikor a jelszókérő ablak már jó félóra után resetelt – elkezdtem gondolkodni. Nézzük, más szerverekkel mi a helyzet. Pepita. Valamelyikkel ment a csatlakozás, valamelyikkel meg nem. Aztán kábelcsere után mindegyikkel ment, csak az újjal nem. (Basszus, hogy mindig szertehagyom a saját bejáratott ethernet kábeleimet.)
Sok-sok telefon, kiderült, hogy az ügyfél valami bemutató példányt talált – nyilván szénné volt konfigurálva. Kezdtem érezni a hisztéria kaparását ábrándos lelkemen. Önmagában a blade konfigurálás is mocsáros ismeretlen terület számomra, de egy szanaszét állított blade egyenesbehozása… durva. A jelszót sajnos senki nem tudta, de kolléga szerint ha hozzáférek a boot képernyőhöz, akkor átállíthatom. Ez jó hír, mert ez újabb tipusú blade, az ILO fütyin nemcsak RJ45 és soros port van, hanem monitorcsati és két USB port is. Apró szépséghiba, hogy USB billentyűzet harminc kilométeres körzetben szál se, egérrel meg nem tudom megnyomni az F9-et.
Ekkor jött egy leírás a hp-tól, hogy hogyan kell egy ilyen masinát széthekkelni. Komoly darab. A lényeg, hogy darabokra kell szedni a vasat és DIP kapcsolókkal matyizni. Utoljára 386-os alaplapon játszottam ilyet – viszont hatásos. A fizikai erő mindig győz.
De végre elértem az első ILO portját. Notebook ráment, virtual media bekonnektálódna – ha a volna ott nem volna. Error. Így viszont nem tudtam neki cédét tolni a pofájába. Véres hibakeresés, gépemen java 1.4.2, az elég, 128bit ssl engedélyezve, tűzfal kikapcs… miazapjakasza kellhet még neki? Nézzük, ha nem teszik neki szemből, mit szól, ha hátulról? Nemcsak fütyis ILO létezik, van ennek DHCP-s network ILO portja is. Ehhez csak meg kell találni a DHCP adatbázisban. Ami nem nagy ügy, a gép neve rajta van a névjegyen. Csakhogy ilyen nevű gép nincs az adatbázisban. Nyilván a fiúk a gépnevet is átállították. Elméletileg rá is lehetne hibázni, de ezeriksz bejegyzés közül kellene egyet eltalálni…
Újból hívtam a kollégát – és átváltottunk advanced üzemmódba. Azt mondta, hogy húzogassam ki-be a blade-t (amíg el nem sül?), kapcsolgassam ki-be, cseréljek újból hálókábelt, áldozzak kecskét keresztútnál. És a modern technika bevált, egyszercsak megjelent a virtual media, az első ILO portos csatlakozásnál.
Hurrá. Telepítő CD gyorsan bemountol, Windows2003 szerver felugrott, jöhettek a beállítások. Itt kell megemlékeznem a remote console java felületét megalkotó team tagjainak anyjáról. Mindkettőről. Rémes. Két egérkurzor van: egyik a virtuális gép konzolján, a másik a host gépen. Elméletileg a határvonalon kellene váltani. Gyakorlatban nemritkán a virtuális kép közepén átvált külső kurzorra, elérhetetlenné téve a fél képernyőt. Ideges egérrángatás után lehet csak rendbetenni a kurzorokat – pár percre. Még jó, hogy az ideges rángatás ekkor már nagyon ment.
Mint kollégától később megtudtam, ezt úgy hívják, hogy valami double cursor. Az a trükkje, hogy akkor is ilyen módban indul a konzol, ha nem ezt választom ki.
De legalább már van windows. Apró szépséghiba, hogy hálókártya driver, az nincs. Ha lenne a gépen floppy v. cédé meghajtó, ha lenne telepítő médiám, ha lenne USB kulcsom… ha-ha. Állítólag a két kollégának van valahol egy image fájlja, amelyiket bemountolva van egy könyvtár, amelyikben… a kulcsszó sajnos az, hogy valahol – tehát nem itt.
Viszont kolléga szerint el kell menni a hp oldalára, sitty-sutty két kattintás és már lent is van a driver. Átdugtam a gépem, hp.com, gépnév beír, windows2003 network driver kategória kiválaszt, 1.1 MB, le is tekert egyből. De hogyan fog ez átkerülni a blade-re? Ha lenne floppy lemezem… izé… És győzelem, a táskám egyik eldugott zsebébe valamikor beszorulhatott egy. Bedugtam a hős floppyt a notebookba, elég nehezen ment be, de a rendszergazda vagy okos vagy erős. Itt az utóbbi játszott, mert nem néztem meg és a floppy írásvédett volt. Megpróbáltam kiszedni, de beszorult. Megrántottam, remekül kijött – csak a vaslemez maradt bent a drive-ban. Volt egy floppy meghajtóm. Túrtam még a táskámban és megtaláltam a hős csipeszt is. Kihalásztam a fémcsúszkát, de aznap ennyi maradt az összes sikerélményem.
Majd holnap, lemezekkel, írható cédékkel. Kipihenten.
Jó. Új nap. Délutánra jön a kolléga bekötni, addigra már hálókepesnek kellett lennie. Ez már nem lehet nagy ügy, csak felrakok addig egy tetves drivert. Cuccot kimásoltam floppyra, floppyt bemountoltam, ql. Program elindult… és mi ez? Feltelepített egy virus throttle progit… és ennyi.
Visszamentem a hp oldalra, és tényleg, virus throttle a neve a driver szekcióban lévő cuccnak. Azt hittem, hogy csak egy hülye név, de nem, ez tényleg egy vírusgyötrő valami. Driver? Az, nincs.
Itt jutottam olyan hisztis állapotba, hogy elfelejtettem gondolkodni. Egy kicsit rugdostam Döncit, a páncélszekrényt, majd felhívtam kollégát, hogy miafrancért mondta, hogy ne hozzak smartsmartot és honnan a francból szerezte be anno a drivert. Nem tudta, de adott egy jó tippet – az egyik blade pont ilyen, nézzem meg rajta a hálókártya típusát, aztán irány a net.
Google. Kidobott egy találatot, driverguide. Hülye fejjel belementem a regisztrációs folyamatba (tizennéhány szájbanyomott form egymásután, mindenhol kötelező mezőkkel), amikor eszembe jutott, hogy itt már jártam egyszer. Kétszer. Szóval a nagy titok: a usernév _mindig_ driver2, a jelszó pedig all. Ne szopjatok a formmal, inkább hasítsatok be. Sajnálom driverguide srácok, értem én, hogy az ingyenes adatbázis üzemeltetéshez kell egy kis mellékes – de ez már túlmegy minden határon.
No, mindegy, a google adta linken ott fityegett a driver. Lejött, mint a vakolat. Kábel vissza a blade fütyijébe, a cucc floppyn keresztül átsuhant – aztán kiderült, hogy w2k driver a szentem, a telepítő elküldött a búsba.
Legszivesebben mentem is volna. Mindenesetre Alvint dúdolgattam, különösen az a sor ment nagyon, hogy ‘basszameg, basszameg‘.
Visszatéptem a netre, driverguide, keresés, vazze… semmilyen w2k3 driver nincs ehhez a kártyacsaládhoz.
Még egyszer benéztem a hp-hoz és véletlenul nem jól gépeltem be a blade nevét: ‘hp bl20p g3′ helyett azt írtam, hogy ‘hp bl20 g3′ – és egyből jött egy csomó driver link. Igaz, hálókártya nem volt köztük, de vérszemet, azt kaptam: rákerestem direktben a hálókártya típusára, ugyanazon az oldalon. És ott volt: w2k3 driver. Igaz, a vasak között nem volt felsorolva ez a konkrét blade, de kicsire nem adunk. A szokásos módon átjátszottam a virtuális floppyra, felment és győzelem. Délután fél kettő. Kettőre jött a kolléga és jópofizott, hogy mióta vakarhatom itt a hasamat. Vagy lentebb. Hiszen ma csak egy drivert kellett felraknom.
Nem akartam mondani neki, hogy pont csak annyi szabadidőm volt az érkezéséig, hogy lemossam a habot a szám széléről.