Az már önmagában jó ötlet volt, hogy SCC helyett LCR meg CCR lett, de az igazi nagy dobássá az SCR vált.
Nem, nem golyóztam be, legalábbis nem szignifikánsan. A fenti mondat Exchange adminok folyosói beszélgetésében teljesen természetesnek számít. (Ha jót akarsz magadnak, kerülöd az Exchange adminokat folyosói beszélgetés közben.)
Hogy érthető legyen, amiről beszélni fogok, tisztázzuk le, mi is történik a levelekkel, miközben bekerülnek az adatbázisba. Most azzal nem akarok foglalkozni, hogy mi is az az ESE, jelen esetben nem lényeges. Sokkal fontosabb, hogy tudjuk, hogyan működik a tranzakció alapú adatbáziskezelés. Az alapelv az, hogy van egy napló, egy úgynevezett tranzakciós log, melybe vezetjük, hogy tulajdonképpen mit is szeretnénk tenni az adatbázissal. Az első félreértés már rögtön itt adódik: melyik adatbázissal? És jön is visszakézből: miért, hány adatbázis van? A válasz egyszerű: kétszer annyi. Mindig. Ugyanis minden megnyitott adatbázisnak van egy példánya, mely a merevlemezen van és van egy példánya/szelete a memóriában. Értelemszerűen sokkal gyorsabb azzal a példánnyal dolgozni, mely a memóriában van – csakhogy az a példány olyan, mint az élet: ha lekapcsolják a főkapcsolót, elillan. Amelyik megmarad, az a merevlemezen lévő. Melynek kezelése lassú, mint idő múlása a fogorvosi váróban. Jó lenne, ha egybe tudnánk gyúrni az előnyöket, anélkül, hogy a buliról a hátrányokat értesítenénk.
Nos, jön az a tranzakció. Tokkal vonóval beírjuk a logba, hogy pl. Kis Piroska törölte a ‘Ph@nt@st1c V I A G R A buy n0w’ tárgyú levelét. Ki is töröljük, a memóriában lévő példányból. A levelezőkliensek a memóriában lévő példányt látják, tehát azt hiszik, tényleg ki lett törölve a levél. Pedig nem, a lemezen lévő példányban ott van. Onnan akkor fog eltűnni, ha éppen ráér a szerver. Vagy hátbavágja egy backup. Akkor, amikor ténylegesen kitörlődik a lemezen lévő példányból, akkor lesz lezárva a tranzakció a logban. Nézzük, mi történik, ha a takarítónő elemet akar tölteni és emiatt a porszívó mellett a másik konnektorra is lecsap, kihúzva a redundáns tápunk mindkét madzagját? Az Exchange szerver leállt, a memóriában lévő adatbázispéldány füstté vált… de ott van a merevlemezen lévő adatbázis és a tranzakciós logok. Látjuk, hogy mely tranzakciókhoz tartozik lezárás – azok már kikerültek a vinyóra. De a lezáratlanok még nem – nosza, írjuk ki. Ezt hívják úgy, hogy rájátsszuk a logokat az adatbázisra.
Igen, jogos a kérdés… mit nyertünk ezzel? Hiszen írunk a lemezre… Írni ugyan írunk, de nem mindegy, hogyan. Ugye mindenki tudja, hogy a tranzakciós lognak külön merevlemeze van, ahová a fej folyamatosan ír, olvasni gyakorlatilag nem olvas? Ég és Föld különbség van eközött az írás és egy többszáz gigás adatbázisba illesztő írás között.
A hosszú bevezetésnek annyi volt az összes értelme, hogy tudjuk: aktuális adatbázis = merevlemezen lévő adatbázis + tranzakciós logok. A sok CR végű akronim pont ezzel a képlettel trükközik.
És akkor oldjuk is fel őket:
- SCC – Single Copy Cluster
- LCR – Local Continuous Replication
- CCR – Cluster Continuous Replication
- SCR – Standby Continuous Replication
Az első a sima cluster. Exchange2003-ban csak és kizárólag erre hivatkozhattunk, ha magas rendelkezésreállásról faggattak az ügyfeleink.
Exchange 2007-ben viszont már megjelentek az ún. log shipping technikával dolgozó eljárások is. Ezek a *CR-ek.
LCR: A konkrét Exchange gépen egy megadott könyvtárba ‘elülteti’ (seeding) az adatbázist – azaz másolatot készít róla. Innentől miközben dübörög az Exchange szerver, pörögnek a logok, mindegyikről másolat is készül az előző könyvtárba. Mit védtünk ki ezzel? Azt, hogy ha például megsérül az adatbázisfájl. Ha felrobban az adatbázist tartalmazó merevlemez. Ekkor ugyanis a másik merevlemezről – mert annyi eszünk gondolom volt, hogy az LCR könyvtár másik merevlemezre került – manuális beavatkozással beröffentjük az adatbázist. (Ugye van minden: log és adatbázis.) Ez a legegyszerűbb log shipping, nem kell hozzá semmi se, igaz, csak merevlemezhiba ellen véd.
CCR: Ez már komolyabb. Kell hozzá a cluster szolgáltatás. És kell hozzá a Microsoft Exchange Replication szolgáltatás. A forgatókönyv az, hogy van egy cluster, két node, ahogy kell… de nincs közös adatterület! Nincs quorum. Kell a francnak, csak baj volt vele. Ehelyett van egy file share valahol, oda irkál mindkét node. (Igen, van egy kicsi ‘Majority Node Set’ áthallás.) Az adatok naprakészségét pedig úgy biztosítja az előbb említett szép hosszú nevű szolgáltatás, hogy a logokat másolgatja folyamatosan mindkét node-ra. Látható, hogy ez már komolyabb dolog: automatikus failover/failback, komoly rendelkezésreállás, de böszme hardverköltség nélkül. Viszont vannak hátrányai is: a cluster két node-ja nem lehet külön alhálózaton. Ezzel gyakorlatilag nem tudunk védekezni az épület lebombázása ellen.
SCR: Egyfajta arany középút. De tényleg arany. Mit is tud? Van egy éles Exchange szerverem és van egy standby Exchange szerverem. Mindkettő működik, a magvetés után mindkettőn ott van az adatbázis, de a felhasználók az éles szervert érik el. A logmásolás folyamatos. Ha kidől az éles szerver, a standby szerveren lévő adatbázist előléptetjük – és megy minden tovább. Nézzük az előnyöket: kitörtünk a szerverszobából. Nincs alhálózatra vonatkozó megkötés, ha jó a vonalunk, akár Balatonfőkajárra is lerakhatjuk a standby szervert. Nem kell hozzá cluster szolgáltatás. Egyszerre több standby gépet is használhatunk, maximum négy lehet. A forrás gép lehet egyszerű Exchange szerver, de lehet LCR, CCR, SCC is. Hoppácska. Azaz mezei szerverekkel össze tudok hozni egy olyan figurát, hogy a szerveren belül LCR-t használok, telephelyen kívül pedig SCR-t. (Viszont SCC/CCR esetében él az alhálózati korlát, hiszen ezt végül is a cluster szolgáltatás kényszeríti ki. Kivéve persze az MNS-t.) Hátrány: nincs automatikus átállás, össze kell piszkolnunk a kezünket. Másik hátrány: majd az SP2-ben jelenik meg végleges formában; viszont a béta2-ben már tesztelhető.
2008-12-14 at 21:14
Tök furcsa régi írásokat visszaolvasni.
Először is, a CCR működik különböző alhálózatokon. Másodszor az SCR már kijött az SP1-ben.