Két hete volt egy rendszerátállásunk. Mintegy háromszáz felhasználó költözött egy hétvégén Windows Server 2003/Exchange 2003-ról Windows Server 2008/Exchange 2007-re.
A költözés mondhatni sikeresen, láthatóan buktatók nélkül zajlott le. Két nappal az átállás után a helyi informatikus hívott, hogy valami (azóta is relytéjes) okból elkezdett nőni az Exchange adatbázis mérete 100% processzor terhelés mellett úgy, hogy közben senki sem dolgozott. Sikerült óránként kb. 10GB-ot hozzátenni az adatbázishoz.
Az Event Log-tól nem lettem okosabb és miután még igazán fontos adatok nem kerültek az adatbázisba megkockáztattam a gép teljesen szabályos újraindítását.
Elindult, a store is. Nem nőtt tovább a mérete (ekkor potom 42GB volt). Miután ez egy esti időpillanat volt, arra gondoltam, hogy majd másnap foglalkozom vele.
Ezt a számításomat keresztül húzta a következő telefon. Elkezdtek store hibaüzenetek keletkezni az Event Logba.
Na ez két lehetőséget adott:
1. A mindig fennálló gyűlölt csoda: eseutil
2. Miután a store még valamilyen szinten élt, átköltöztetni az összes fiókot egy új adatbázisba.
Ez utóbbit választottam. Létrehoztam egy új storage group-ot, benne egy új store-t és hiba nélkül átpakoltam mindenkit.
Ez rendben is van. Kaptam egy 2GB-os adatbázist, örülök. De mi legyen a régivel. Régi Exchange ismereteim arra figyelmeztetnek, hogy az infrastruktúra első adatbázisa, első szervere, első anyámtyúkja mindig tartalmaz valami olyan információt, amit meg kell őrizni.
Végigtúrtam a netet és azt találtam, hogy az egyetlen dolog, ami az első adatbázisban van és a mozgatás során nem költözik el az a System Attendant mailbox. Ennek a költözésével pedig nem kell foglalkozni, mert amikor megszüntetjük azt az adatbázist, amelyikben volt, akkor automatikusan újragenerálódik egy másik adatbázisban (az eredeti cikk linkjét idetenném, ha nem dobálna 500-as hibákat a Microsoft fóruma).
Kipróbáltam. Működik. Probléma megoldva. Az eredeti hiba azóta nem fordult elő.
Recent Comments