Day: October 15, 2009

Igenám… de ha nincs, akkor mi is van?

Bár nem is ez az igazi kérdés. Hanem az, hogy miért feltételezték a fejlesztők azt, hogy internetkapcsolat, az mindig lesz?

Kezdjük rögtön az elején. Az Exchange 2010-nek vannak szigorú előfeltételei. Ezek közül néhányat elég a netről letölteni, viszont ott van a .net 3.5sp1, amelynél csak a trailert tudod lekapni, a telepítés maradék része online megy. (Vagy WSUS-ról, persze. De pont a .net 3.5 sp1 esetében láttam már WSUS-on keresztüli nem túl normális települést egy ügyfélnél.)

Itt volt az a pont a tesztlabor összerakásánál, ahol megakadtam. Eredetileg úgy képzeltem, hogy az egész labor csak a virtuális hálón belül lesz látható – nemhogy az internet felé, de még csak a céges háló felé sem fog látszani. De hát a .net… ideiglenesen benyitottam a cég felé, onnan meg kifelé a netre. A sikeres telepítéshez még be kellett konfigurálnom a winhttp proxy beállításait, aztán hajrá. Fel is szaladt a .net, el is távolítottam a plusz hálózati kártyát.
Mentem tovább.

Eljutottam odáig, hogy végignyomkodtam a setup GUI-t, az pedig lelkes tüzijáték mellett közölte, hogy sikerült a telepítés. Aztán megkérdezte, hogy most rögtön szeretnék-e belépni a menedzsment konzolba? Persze. Tekerés, homokóra… majd közölte, hogy a gépen nincs Exchange szerver.
Miközben a háttérben még durrogtak a petárdák.
WTF?
Elindítottam a shellt, de hasonlóan jártam. Az azt mondta, hogy nem fut az IIS, meg a WinRM. Naná, hogy futott mindkettő.

Nem kicsit néztem ki hülyén a fejemből.

Aztán szerencsére beugrott a megoldás. Hiszen mind a shell, mind a konzol powershellre épül, az pedig lokálisan is távoli elérést használ, azaz a winrm-en keresztül szeretne kapcsolódni a szerverhez. Mivel a winrm fut, a gond csak ott lehet, hogy a szerver nem találja magát. Miért is? Mert a winhttp-ben bentmaradt a proxy konfigurálás, a hálókártya meg már ki lett szedve. Az Exchange szerver nem találta meg a proxy szervert, emiatt meg nem találta meg magát. Ahogy töröltem a winhttp proxy beállítását, egyből lett konzolom, shellem.

Sóhaj. A lényeg, hogy immár minden rendben.

A megkönnyebbülés addig tartott, amíg valamit meg nem akartam nézni a beépített Help-ben. Nincs. Nincs offline Help. Csak olyan van, mely egyből a netre akar tenni.

Itt kezdtem el meredten nézni a plafont. Mi ez az idiotizmus? Miért kellene egy Exchange szervernek internet kijárat? A CAS szervert ISA szerveren keresztül érjük el, úgy, hogy ki van publikálva a 443-as portja. A HTS szerver elé ma már kötelezően kell egy smarthost – mely ugye lehet akár egy Edge Trasnport szerver is. A Mailbox szervernek pedig abszolút semmi köze nincs az internethez. Hogyan gondolják akkor, hogy nincs offline Help?
Jó, nyilván megoldható. Általában úgyis rdp-n keresztül lépek be, tehát a gazdagép böngészőjéből tudok keresni… de akkoris kényelmetlen.
Meg szemléletileg fura.

Hosszú sorozatot indítok el ezzel az írással. Nemrég tartottam egy – számomra is meglepően hosszú – előadást az Exchange 2010-ről. Nem tudom, más hogyan csinálja, nálam felkészülés során egy csomó cetli szokott keletkezni, melyeket aztán vagy felhasználok, vagy sem.

Ezekről a fecnikről fogom előszedni sorban a témákat.

Még egy megjegyzés. A sorozat az RC verzióval megtapasztalt élményekről szól. Az RC ugye feature tekintetben lezárt, de működni még nem működik hibátlanul – márpedig az MS ebben az utóbbiban nagyon jó. Ergo minden morgásnál tessék hozzáérteni, hogy jó eséllyel a végleges verzióban ezek javítva lesznek. (A sorozat végére valószínűleg elérhető lesz az RTM is, abban le fogom ellenőrizni a számomra fájó hiányosságokat – és remélhetőleg revideálnom kell majd az írásokat.)

Csapjunk bele.

Az Exchange 2007 messze kiemelkedően legrosszabb, legvacakabb, legfrusztrálóbb része a setup alkalmazás volt. Rengeteg írásban mondtam már el a véleményemet… bár néha úgy érzem, hogy még mindig nem dühöngtem eleget.

Nyilván borzasztóan kiváncsi voltam, ehhez képest milyen lesz ez a modul az új termékben.

Háát…

Problémába ugyan nem ütköztem, bosszantó kellemetlenségekbe inkább. Ráadásul úgy, hogy a laborkörnyezetben abszolút zöld mezős telepítés folyt, a címtár is, az Exchange organizáció is frissen lett kialakítva, maga az Exchange szerver teljesen általánosan tartalmazta a három fő szerepkört – igazából észre sem lett volna szabad vennem magát a telepítő programot.

Észrevettem.

Bár először csak szélesen vigyorogtam. A Microsoftnak ugyanis sikerült megoldani azt a régóta fennálló kellemetlen problémát, hogyan is tudnák rávenni az olvasót parancssori telepítésnél, hogy olvassa el a licensz szerződést. Születtek persze erre korábban is megoldások, pl. egy felhívás, hogy olvasd el… de ezzel a módszerrel ugye nem lehetett úgynevezett határozottan ráutaló magatartást kicsiholni a felhasználóból.
Lássuk, mit izzadtak ki a hegyek.

Az történik, hogy amikor elindítod a programot, elindul egy várakozási ciklus. A program megvárja, hogy elolvasd az általa jelzett címen található szerződést. Az idő múlását pöttyök kirakásával jelzi. Ha elveszítenéd a türelmedet és nyomsz neki egy kövér space-t, azzal azt jelzed, hogy nem fogadtad el a szerződést. Végig kell várnod azt az időt, amennyi a programtervezők (feltéve, hogy volt ilyen) szerint arra kell, hogy elolvasd a szerződést.
Mókás.
Elsőre.

Csakhogy a fenti várakoztató eljárás a program minden futásakor elindul. Márpedig egy címtár preparálás – még ha minden simán megy – akkor is négy futtatást igényel.

De az asztalomon a tíz párhuzamos csík nem ekkor keletkezett. Hanem a harmadik lépésben, ahol elfelejtettem megadni egy paramétert. (Szűz telepítés, meg kell adni a keletkező organizáció nevét.)

Nézzük végig, mi történt. Kiadtam a ‘setup /p’ parancsot. Megjelent a szerződésolvasós abuzálás. Kivártam. Aztán a telepítő bőszen elkezdte felolvasni a szükséges fájlokat. Majd amikor felolvasta, akkor írta vissza, hogy elfelejtettem megadni egy paramétert.
Érted. Végigváratta velem a szerződés tanulmányozására szánt időt, felolvasta a fájlokat – és csak ekkor vizsgálta meg az általam beadott parancsot és vette észre, hogy hiányzik egy paraméter.

Egyszerűen nem túl sok értelmes magyarázat adódik a húzásra. Oké, lehetne mondani, hogy önmagában a setup.exe-ben nincs benne az a tudás, hogy melyik indítási üzemmódhoz milyen paraméterek szükségesek és ezt egy xml fájlból olvassa fel – de ez sem ad magyarázatot arra, miért kell megvárni az ellenőrzéssel a licenszolvasási nyaggatást. Jelzem, nem is az az 1-2 perc zavar, amíg várnom kellett (el tudtam tölteni hasznosan), hanem az ijeszt meg, hogy ha enyire felületesek még ilyen egyszerű esetben is, akkor mire számíthatok bonyolultabb forgatókönyvek esetén?
Féljek annyira, mint a 2007-esnél?

ps.
Találd ki, hogy amikor végre eljutottam a setup GUI-hoz, mi volt a harmadik képernyő?
Úgy van: a licensz szerződés. Melyet le kellett okéznom.